Loading...
  • View Larger Image
Szerző: Varga Szabolcs

A mezőny újra száguld

A pihenőnap után egy nem kimondottan hosszú, sík szakasz várt a mezőnye, mely minden emberi számítás szerint sprintbefutót ígért. A keddi nap tanulságai alapján az oldalszeles szakaszokra is fel kellett készülni, hiszen Albi és Touluse közötti 167 km-en is akadtak olyan útszakaszok, ahol oldalszélre lehetett számtani. A szakasz elején csak három versenyzőt engedtek el: Lilian Calmejane a Total Direct Energie-ből, Aimé De Gendt Wanty-Groupe Gobert-ből, Anthony Perez és Stéphane Rossetto-t a Cofidis-ből. A sprinterek csapatai 2:25-től nem engedtek nagyobb különbséget a szökevények számára. Sőt annyira odafigyeltek a szökevényekre, hogy 50 km-nél egy perc alá csökkentették a különbséget. Ekkor a mezőny – a kerékpárt kevésbé ismerők számára furcsa módon- lassította tempót, nehogy túl korán utolérjék a szökevényeket. Erre azért van szükség, mert, ha túl korai az utolérés, akkor óhatatlanná válnak a támadások, amelyek potenciális veszélyforrást jelentenek a sprinterek számára.  Az ideális távolság 10-15 km, hiszen ezen a távon belül könnyedén menedzselhető a sprintervonatok részéről egy akkora tempó fenntartása, amely elveszi a legtöbb támadni vágyó versenyző kedvét. A szakaszon a 30-ik km-en egy nagyobb esés borzolta a kedélyeket, melybe belekeveredett Nairo Quintana is, bár sérülésről nem beszélhetünk, hiszen csak a lábát kellett letennie Nairo-nak. Ez persze elegendő volt ahhoz, hogy neki és csapatának kicsit „tornáznia” kelljen a mezőnyhöz való csatlakozáshoz. A bukásban Nicki Terpstra-nak esett komolyabb baja, így neki sajnos fel kellett adnia a versenyt. A célhoz közeledve jelentősen emelkedett a tempó, amelyben Tony Martin a négyszeres időfutam világbajnok hatalmas részt vállalt. Olyannyira, hogy az utolsó 10-km-en belül megálltak a lábai hiszen a sokszor 50km/h és afeletti tempó megtette a hatását. Addigra azonban a munka nagyrészét elvégezte, hiszen két szökevényt utolértek, a harmadik Aimé De Gendt pedig 30 mp-s előnyben volt csak. De Gendt-et 5km-el a vége előtt csípte el a mezőny. Ekkor a sprintervonatok vették át a főszerepet. A mezőnyhajrában, Caleb Ewan nyert centikkel Groenewegen előtt, így megszerezte pályafutása első győzelmét a Touron.

Az időfutam előtti napon rendezett első Pireneusokbeli szakasz első ránézésre izgalmas csatát hozhatott volna az összetett esélyesek között, hiszen két első kategóriás hegy a Col de Peyresourde és Hourquette d’Anczian is bekerült a szakaszba. Az előzetes sajtónyilatkozatok alapján azonban sejteni lehetett, hogy nem készülnek az összetett esélyesek nagy tűzijátékra. Ez köszönhető a másnapi időfutamnak, illetve a szakasz profiljának. Az utolsó hegyet követően 30 km lejtő és sík várta a versenyzőket, mely túl hosszúnak látszott ahhoz, hogy az utolsó hegyen érdemes legyen próbálkozni. Úgy kalkuláltak, hogy túl nagy erőbefektetés volna, ez az időfutamot megelőzően, ahol az ember könnyen veszíthet akár egy-két percet is, ha túl sok energiát pazarolt előző nap. Ezzel a gondolattal indult el a mezőny a Toulouse és  Bagnères-de-Bigorre között rendezett 210 km-es távra. Az elején 40! főnek sikerült meglépnie, ami szinte egy kisebb mezőnnyel is felért. A szökésbe több sprinter, köztük Peter Sagan is bekerült. Ennek oka a 130 km-el a vége előtt található gyorsasági hajrá volt, amelyet végül Peter Sagan nyert meg, ezzel is tovább növelve pontjainak számát a zöld trikóért folytatott harcban. Ezt követően nyugodtan szakadhatott le a szökevények soráról az első hegyen. Az események  az utolsó hegyen pörögtek fel, ahol hárman léptek meg az idővel megfogyatkozott szökevénysortól, név szerint Simon Yates  (Mitchelton-Scott), Gregor Mühlberger (Bora-Hansgrohe), Pello Bilbao (Astana). Az utolsó 30 km-en előnyüket sikeresen megtartották, annak ellenére, hogy nagyobb volt az üldözősor, mint az ő hármasuk. Ennek oka két tényezőben keresendő. Az egyik, hogy mind Mühlbergernek, mind Yates-nek maradt az üldözőcsoportban csapattársuk, akik nyilván nem voltak érdekeltek a trió utolérésében, így természetesen nem vállaltak részt a vezetésben. A másik, a trió számára pozitív körülmény pedig az volt, hogy ez a két csapattárs név szerint, Shachmann és Trentin a gyorsabb versenyzők közé tartoznak, és a végén nekik lett volna a legnagyobb esélyük a győzelemre, főleg akkor, ha nem kell vezetniük. Így az üldözőknek egyáltalán nem állt érdekükben, hogy a két gyorslábú versenyző sprinterhessen a győzelemért, így ők sem erőltették meg magukat. Így a trió magabiztos előnnyel sprinterhetett a győzelemért, melyet Simon Yates szerzett meg, Bilbao és Mühlberger előtt. A mezőny csöndesen poroszkált be 9 és fél perccel a győztes után. A várakozásoknak megfelelően egy kósza támadás sem borzolta a kedélyeket. Egy furcsa dolog azért történt. A holnapi időfutam egyik első számú esélyese, Rohan Dennis, titokzatos körülmények között feladta a versenyt