Na ki az? Elárulom, nem egy csodabogár mindentudó polihisztor, hanem az ideális futóedző. Gyakran hangzik el a kérdés amatőr sportolók szájából, miszerint “Kell-e nekem futóedző?”. Sok hobbisportoló tart attól, hogy épp a futás adta szabadságot veszítené el, ha megszabott keretek közé lenne sűrítve a mozgásra szánt idő. A válasz pedig sokkal egyszerűbb, és kézenfekvőbb, mint elsőre gondolnánk, sőt, maga a kérdés is sokkal inkább úgy helyénvaló, hogy miért nincs még futóedződ? Már ha nincs.
Amikor közel huszonöt évvel ezelőtt elkezdtem edzősködni, alig akadt itthon olyan kolléga, aki amatőrökkel (is) foglalkozott. A hivatásos edzőket sportegyesületek foglalkoztatták, akik a fiatal tehetségekből próbáltak élversenyzőket faragni. Minden sportban. A rekreációs versenyzés bár már jelen volt sokkal korábban is, edzővel dolgozni a legjobbak privilégiuma volt.
Azóta sokat változott a világ, főleg az utóbbi tíz évben. Az állóképességi sportok reneszánszukat élik szabadidős sportként és az edzői szakma is lereagálta ezt itthon, mint ahogy a világon máshol is. Pár év leforgása alatt ma már sok-sok kolléga vesz körül. A tudás, képzettség, tapasztalat óriási skálán mozog, mindenki megtalálhatja a neki leginkább szimpatikus trénert.
Egymillió futóedző országa
Az edzői munka itthon gyakorlatilag nem kötött végzettséghez. Ma bárki kikiálthatja magát edzőnek. Kissé balkániak a viszonyok, de bízom a piac önszabályozó képességében. Aki már fut pár éve, elér szép eredményeket, sokat segíthet egy kezdő futónak tapasztalata átadásával. Persze ettől még nem lesz valaki edző. Egy edző, aki ad magára, elvégez legalább egy középfokú szakmai iskolát, és mivel az itthoni iskolák nagyon kevés ténylegesen naprakész tudást adnak, autodidakta módon belemélyed az edzéselméletbe, élettanba. Az internet aranybánya. Aztán ott a pszichológia és a pedagógia, melyek hasonló hangsúlyt kell kapjanak, de még a marketinget is a fontos tényezők közé kell soroljam, a nem egyesületi edzőknél.
No de nem edzőknek írok most, inkább a futónak, akik abban gondolkoznak, hogy dolgozzanak edzővel, vagy sem. Ha igen, ez miért lesz jó nekik? Ha igen, melyik edző lesz a nekik való?
Most akkor nekem is kell futóedző?
Nem feltétlen, de az esetek nagy százalékában egy edző fontos segítség nem csak az eredményességben, de a sporthoz fűződő kapcsolatunkban is. Vannak futók, akik szeretik maguk felfedezni, megtanulni az előrevezető utat. Önfejűek, ezzel néha önsorsrontók, de vállalják, ők így szeretik. (Egyébként én is sok szempontból ilyen vagyok.) Nekem ne mondja meg senki mit, mikor, hogy kell fussak, majd azt én tudom, majd én utánajárok. Én érzem, mikor, hogy vagyok, és mi a jó nekem.
Na, egy ilyen személyiségnek nehéz lesz edzővel dolgoznia. Az edző olyan karakter kell, hogy legyen ebben az esetben, akit egy ilyen habitusú futó is el tud fogadni, mert fel tud annyira nézni rá. Egy ilyen futó is remekül tudja egyengetni fejlődését önmaga számára, ha sikerül jól kiismernie önmagát és az általa begyűjtött edzéselméleti információkat ügyesen használja. Viszont nincs külső kontroll, nincs számonkérés, nincs külső támasz, melyek általában sokat dobhatnának még egy ilyen karakterű versenyző sikerein is.
Aztán vannak azok a futók, akik lehet azért, hogy lefogyjanak, lehet azért, hogy egy órát képesek legyenek egyben lefutni, hogy végre három órán belül fussák a maratont, vagy akár, hogy nemzetközi versenyeket nyerjenek, szeretnének egy olyan külső segítséget, egy személyt, aki ezen az úton vezeti őket és az utat egyengeti számukra. Magyarul, egy edző minden futószinten segítségére lehet a sportolónak. Az edző a kezdőknél még inkább mentor, a nagyon jóknál már inkább mérnök, művészi megoldásokkal.
Így válassz körültekintően futóedzőt!
- Fentebb már írtam a végzettségről. Ha egy edző szakmai iskolát végzett, az jól mutatja, hogy nem két hete találta ki, hogy edző lesz és egy ideje komolyan gondolja ezt a szakmát.
- Érdeklődjetek, hogy milyen tudású sportolókkal foglalkozik. Az olimpiára felkészítő edző nem feltétlen a legjobb választás egy kezdőnek, mint ahogy a Balaton körbefutását tervező futónak sem egy eddig középtávfutókkal dolgozó edző a legideálisabb választás. Tehát egyrészt szakmai szint, másrész, de legalább ilyen hangsúlyosan versenyszámfüggő is, hogy ki lehet számunkra a megfelelő.
- Érdeklődjetek a szakmai eredményei felől. Talán ez a leghangsúlyosabb mindközül. Azonban vigyázat, egyrészt ne az edző futóeredményeit firtassátok, ez szinte irreleváns az illető edzői képességeire nézve. Egy jó futó nem biztos, hogy jó edző és egy jó edző nem feltétlen jó futó. Ha kockás a hasa az edzőnek, ez nem garancia arra, hogy ha vele dolgozol, neked is ilyen lesz, hisz ez rajtad, illetve a genetikádon is múlik a szakmai segítségén kívül. Ha számodra ez is fontos (van akinél ez a lényeg, vágom), inkább figyeld a tanítványai hasát. Aztán az eredmények abszolút értékelése mellett legalább ilyen sokat mond, a relatív értékelés. Tehát, hogy akikkel foglalkozik, mondjuk egy év alatt mennyit léptek előre. Mivel egy igen jó futónál ez az előrelépés kisebb mértékű, mint kezdőknél, ezt nehéz jól osztályozni.
- Ha mód van rá, beszélgessetek olyan sportolókkal, akikkel együtt dolgozik az edző, hogy betekintést kapjatok az edző karakteréről, személyiségéről. Milyen a kapcsolatuk, milyen a kommunikációjuk az adott edzővel?
- Természetesen igen fontos, hogy ki mit tud nyújtani, mint edző. Miben és mennyit tud segíteni, irányítani, egyszóval adni. Kint lesz-e a versenyen és beadja-e a kulacsom féltávnál? Felhívhatom-e vasárnap, ha van valami bajom az edzéssel kapcsolatban? Átküldhetem-e az edzésgörbéimet elemzésre? Megbeszélhetem-e vele, hogy milyen cipőt vegyek a futóboltban? Eljön-e velem bulizni péntek este? Kinek ez a hangsúlyos, kinek az. A lényeg, hogy ezeket a sportolói elvárásokat, igényeket a közös munka megkezdése előtt érdemes tisztázni.
- Az edzői szolgáltatásnak ára van, amit nem akarok sokat ragozni, kereslet-kínálat, a sportoló szempontjából pénztárca és fontosságfüggő. Itthon jellemzően havi 12-50 ezer Ft között mozog az edzői díj, viszont egy nemzetközi élvonalbeli edző, akár 1000USD/ hónapba is kerülhet.
Adj időt a közös munkának!
Az edzővel történő közös munka nagy lendületet adhat a sportolónak. Hisz van, aki elvár, és van, aki felé meg kell felelni az edzéseken önmagunkon kívül is.
Van, aki szakmai tudásával felépíti a programunk, egyszóval ért hozzá. Van, aki ha kell, segít, ha kell, motivál, vagy éppen letol. A közös munka mérhető sikereinek beéréséhez viszont legalább három hónap szükséges, ezért, ha edzővel kezdtek együtt dolgozni, érdemes hosszútávon gondolkodni. A szervezet nem gyorsvonat, ne várjatok két hét után csodát. Az edző és tanítvány viszony eléggé bizalmi. Az őszinteség, a jó emberi kapcsolat elengedhetetlen a közös munkában. A kapcsolati mélység mindig a két ember igényszintjéhez igazodik. Nálam van olyan tanítvány, akivel napi kommunikációt folytatok, de olyan is, akivel a kötelező heti levélváltáson kívül talán, ha kéthavonta van plusz kapcsolat. Próbálok igazodni az egyéni habitusok különbözőségéhez.
A Plandurance-nél a programjaink többsége nem törekszik a fent ecsetelt klasszikus edző-tanítvány kapcsolatra, igaz, ilyen lehetőséget kínáló csomagunk is van. A programokkal sokkal inkább a sportoló terhelészónáira, szabadidejére, pillanatnyi állapotára és versenycéljaira hangsúlyt fektető segítséget kínálunk. A szakmai vonal és rendezettség nagyon fontos, de az edzőkkel történő személyes kapcsolat lehetősége kevesebb az atléta számára. Ez egy világszerte jól működő online rendszer, főleg azokat célozva, akiknek az edzővel dolgozás, vagy a futósport még új. Kezdők, középhaladók, akik szeretnének szakmailag már bizonyított programstruktúra szerint készülni, fejlődni. Azoknak, akik nem idegenkednek a kütyüktől és a technikai vívmányoktól. Egyszóval nyitottak.
Nos, milyen a számodra ideális futóedző?