“A Plandurance atomjaira szedte a korábbi formámat” – interjú Sáringer-Kovács Szilviával, UTH bajnokkal

Közel 10 nappal ezelőtt, június 9-én rajtolt Szentendréről a legrangosabb magyar ultramaratoni távú terepfutóverseny, a Salomon Ultra-Trail®  Hungary. A verseny 4 távja közül, a  84 km-es Szentlászló Trail indulói között ott állt Sáringer-Kovács Szilvia, a Plandurance futója, Lőrincz Olivér sportolója. Ez a táv 2 km híján olyan, mintha az ember Budapestről futva menne Kecskemétre, szóval nem kis teljesítményről beszélünk.  Szilvi 10:14 versenyidővel 1. helyezést ért el kategóriájában. Hogyan dolgozott meg a sikerért és hol kapcsolódott be a Plandurance? Szilvi elmesélte nekünk.

Mikor és miért kezdtél futni?

“2015 júniusában kezdtem el futni egy ismerős anyuka invitálására. Pár hét után azt vettem észre, hogy a vele lefutott 3-4 km után kezdtem csak igazán élvezni a futást, így minden edzésre ráhúztam még 2-szer ennyit. Később már csak egyedül futottam, akkor még többnyire aszfalton.

Azon a nyáron megláttam egy plakátot, egy augusztusi félmaratoni versenyt hirdetett, ami egy aszfaltozott erdészeti útra volt kijelölve.  Alig pár hetem volt a felkészülésre, ami abból állt, hogy lefutottam 3-szor 10 km-t egy héten.  Verseny előtt soha nem futottam 15 km-nél többet, de ennek ellenére nem éreztem azt, hogy ne tudnám sikeresen teljesíteni.  Végül iszonyú hőségben 1óra 58 perc alatt abszolváltam a 21 km-t. Úgy éreztem, ideálisabb körülmények között, könnyebb pályán képes vagyok ennél jobb időeredményt elérni, ezért gyorsan beneveztem a Wizz Air félmaratonra, amit már 1 óra 52 perc alatt teljesítettem. Majd felfedeztem egy remek terepfutó sorozatot a Bakonyban, ahol be is kezdtem egy Bakony teteje hegyi félmaratonnal.  Jóval keményebbnek éreztem, mint az aszfaltos futást, mégis többet adott, itt szerettem bele a terepfutásba. Innentől szinte az összes itteni versenyen részt vettem.  2018-ban meg is nyertem ezt a sorozatot, közben már kipróbáltam magam nagyobb versenyeken is és ezeken is már dobogós, vagy dobogóhoz közeli eredményeket értem el (Mátrabérc, Szentendre Trail, Szent László Trail 4. hely, Panorámafutás a Zemplénben, Szőlőskör 2. hely stb., 2019-ben Vértes Trail 2. hely, Mátrabérc 3. hely, Szent László Trail 1. hely.) Most egy ausztriai (Kalser Tauern Trail) 50 km-es versenyre készülök. “

Hol ismerted meg a Plandurance-t?

“Internetes hirdetés által ismertem meg a Plandurance-t. Régóta érdekelt a pulzuskontrollal való edzés, ezért külön örültem a lehetőségnek, így belevágtam.”

Milyenek voltak az első élményeid a Plandurance edzésterveivel?

“Őszintén, atomjaira szedte, lerombolta a korábbi formámat. Nagy türelmet kívánt tőlem, hogy azokon az emelkedőkön, ahol korábban futottam, a pulzusom értékét figyelembe véve gyalogoljak. Mégis esélyt adtam ennek az edzésmódszernek, arra gondoltam, hogy inkább ez a megfelelő edzésterhelés a szervezetem számára.”

Mennyi idő után kezdted érezni a fejlődést?

“5-6 hónap után éreztem jelentősebb változást, amikor kedvenc dombjaim megfutása alkalmával egyre kevesebbet kellett gyalogolnom, miközben tartottam az előírt pulzus értéket. Pozitívumként említeném azt is, hogy könnyebben ment egy-egy edzés vagy verseny után a regenerálódás is. Továbbá állandó időhiánnyal küszködve nem mindegy, hogy a családtól elvett időt mennyire tudom hatékonyan kihasználni, ebben segített a személyre szabott edzésterv.”

Hogyan tudod összeegyeztetni a családot és az edzéseket? Hogyan támogat a családod?

“A családom mindenben támogat, másképp nem is lehetne csinálni. Hétköznap igyekszem akkor megoldani az edzéseimet, amikor a család többi tagja (a gyerekek 6 és 8 évesek, és a férjem) atlétikaedzésen vannak. Általában ott vannak minden versenyen, amik egyben közös kirándulások is. A két kisgyerekem így eljut olyan helyekre, ahova amúgy biztosan nem mennénk.  Közben a férjem is el kezdett futni. “

Mi a mottód?

“Nincs mottóm. A futás az csak futás.”

Mit tanácsolnál kezdő futóknak?

“Legyenek türelmesek magukhoz, kitartó munkával jönnek majd az eredmények. Az edzések elvégzése mellett fontosnak tartom még az egészséges táplálkozást illetve a megfelelő regenerációt, nyújtást, erősítést is kiemelném.”

Legyél Plandurance-es Te is és fejlődj úgy, mint a bajnokok!

Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése