Skip to content

BRÉKING!!!! Kijárási korlátozás, de… FUTHATUNK!!!!!

A ma reggeli Magyar Közlönyben megjelent 71/2020. (III. 27.) sz. a kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet 3. §-a kimondja, hogy a lakóhely, a tartózkodási hely, illetve a magánlakás elhagyására az e rendeletben meghatározott alapos indokkal kerülhet sor.

A rendelet értelmében alapos indoknak minősül többek közt az egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés. A törvénykezés az alábbi részletszabályt rögzíti:

“Egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés külterületen, valamint a települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani.”

A fentiekre tekintettel tehát megnyugtatunk mindenkit, hogy az országos tisztifőorvos korábbi ajánlásának megfelelően sportolni, szabadtéren sportolási célú tevékenységet végezni (futni, kerékpározni, túrázni) – a kormányrendeletben rögzített feltételek betartása mellett – a továbbiakban is engedélyezett. 

Szóval, nincs kifogás!!! Nyomás edzeni!

Hajrá!







Dr. Molnár Attila
Dr. Molnár Attila
Tovább olvasom
"Az, hogy 25 km futás után nem fáradok el, annak az eredménye, hogy ilyen edzéstervvel futok. A szakmai megalapozottság gyakorlatban is bizonyított, meghozza a várt eredményeket. Még úgy is, hogy azt érzem lassabban futok, mint tudnék és a pulzusomat is figyelnem kell, de megvan az eredménye!"
Balogh Györgyi
Balogh Györgyi
Tovább olvasom
"A jelentkezésem után időpontot kellett foglalnom az első konzultációra. Amikor csörgött a telefon, egy nagyon kedves női hang mutatkozott be Nagy Mariann edző személyében és számomra meglepő módon kérdéseket tett fel, annak ellenére, hogy az adatlapot kitöltöttem. Megbeszéltük, hogy milyen egészségügyi problémával küzdök, a z első pillanattól kezdve megtaláltuk a közös munkához szükséges összhangot."
Bognár Gabriella
Bognár Gabriella
Tovább olvasom
"A Plandurance-el nincs helyhez kötöttség. Ő kiírja a TP-ben ,Te megcsinálod bárhol vagy is a nagy világban. Kiértékelik ha kell beszéltek róla. Aztán közösen örültök a sikernek mert az garantáltan nem marad el."
Előző
Következő

Jill Biden, az eddigi legsportosabb First Lady

Túl egy maratonon, számos félmaratonon, 10 és 5 kilométeres versenyeken az eddigi legfittebb First Lady költözik január végén a Fehér Házba. Dr. Jill Biden közel harminc éve fut, legalább heti öt alkalommal, és ezt a szerelmet egy futóversenynek köszönheti.
Tovább >>

5 kérdés az iramfutásról

Iramfutó voltam vasárnap a Vivicittá félmaraton távján 2:15-ös célidőre, de mi is ez az egész? Mi a franc az az iramfutás? Az van, hogy nemzetközileg is jól bevált hagyomány, hogy a nagyobb versenyek népszerű távjain iramfutók segítik a futókat a céljaik elérésében.
Tovább >>

Futásaink csendes ellensége: a magas páratartalom

Szabadtéri sportok esetén a teljesítményre folyamatosan kihatnak a külső körülmények. Kitörő örömmel gondolunk vissza azokra az edzésekre, versenyekre, amikor minden remekül sikerült, kipihenten indultunk, nem tűzött ránk a nap, a hőmérséklet ideális volt ahhoz, hogy még éppen ne fázzunk, de
Tovább >>

A segítők 10+1 legfontosabb aranyszabálya

Alapvetően a futás egyéni sport. Nevezhetjük kifejezetten önző sportnak is. Hiszen ott csak te számítasz. Önmagad. A saját harcaid. Azonban a futás lehet csapatsport is, például egy váltóverseny során, mint a közelgő Ultrabalaton. De az egyéni tókerülők esetében is, amennyiben kísérő
Tovább >>