Nagyságrendileg úgy értek össze az ágak előttem, mint a tinilányok a gyáli diszkóban és pont úgy rebbentek is szét, amikor már kicsit közelebb értem. Volt néhány persze, ami nem rebbent szét, csak lázadásból ott maradt, ilyenkor meg én makacsoltam meg magam és hajtottam félre. Olyan területre tévedtem, ahova talán elsőre nem kellett volna. Ágak csapták a sisakom és keresztbenőtt gyökérdarabok pattantak le a küllőről. Élek bazdmeg és tekerek az erdőben, egy alapvetően arra teljesen alkalmatlan városi bringával, de ilyen vagyok, kell a kalandvágy.
Már amennyiben kalandvágy, hogy Pestlőrinc meg a Helikopter-lakópark között elterülő erdőben csapatom reggel hatkor, mint valami idióta. De szeretem ezt az újonnan jött idiótaságot. A picsa tudja, hogy milyen lehet guminővel, de kicsit úgy képzelem, hogy megáll a hasonlat a valódi bringa, meg görgős Zwift vadászat között. A magam részéről vágytam már a valódi bringára, de a városi közlekedés veszélye nélkül. Valahogy kitaláltam a nagy eszemmel, hogy beveszem az erdőt bringával.
Szóval az van, hogy bringával jöttem felfedezni a terepet, mint a bankrabló, felfedezni vágytam minden zegét-zugát, benézek ide is, benézek oda is. Olyan helyekre is, ahova nem kellene, de itt nem szól rám senki. Tanulom a bringát, tanulom az erdőt. Sosem voltam bringával az erdőben, itt az idő. Szóval szevasztok fák, szevasztok ösvények! Jövök még, ez csak felfedezés volt, annak is az eleje.
