Giro d’Italia: egy újabb nehéz hét

A Giro második hete nem telt eseménytelenül. Főleg az októberi időjárás okozott nagy zavarokat a mezőnyben. Nagy tempó, dombos szakaszok, hűvös idő, folyamatosan változó időjárás jellemezte a hetet.

A koronavírus pedig ismételten beleszólt az összetettbe, hiszen az első pihenőnap tesztjei számos pozitív eredményt produkáltak, melynek eredményeképp két nagy csapat, a Mitchelton Scott és a Jumbo-Visma is visszalépett a versenyből. Ennek köszönhetően két összetett esélyessel lettünk szegényebbek, hiszen Steven Kruijswijk (Jumbo-Visma) és Simon Yates (Mitchelton—Scott) sem teker tovább a mezőnyben. Ami számunkra fontos, hogy Attila továbbra is helytáll a mezőnyben, és kétség sem merül fel arra vonatkozóan, hogy a kerékpárversenyzés legfelsőbb osztályban van a helye.

A pihenőnap után…

A pihenőnap utáni első szakasz mindig erős szokott lenni a körversenyeken, de az október 13-án a Lanciano és Tortoreto között megrendezett 177 kilométeres szakasz kiemelkedően kemény csatát hozott. Történt ugyanis, hogy a szakaszba a rendezők számos rövid, de kemény emelkedőt csempésztek. Ennek köszönhetően az elejétől kezdve megkezdődtek a támadások, azonban nagyon sokáig nem alakult ki életképes szökés a mezőnyben. Mígnem 50 kilométer megtételét követően Peter Sagan és Filippo Ganna kettőse támadott egy rövid, de meredek emelkedőn.

Sikerült is eltávolodniuk a mezőnytől, ahol hosszú kilométereken keresztül ketten forogtak. Szép lassan a mezőnyből 5 főnek sikerült még felérnie rájuk, így a nagyon jó nevekből álló hétfős szökevénysor elég szép előnyt tudott kiharcolni. A mezőnyben a leginkább ellenérdekelt sor a Groupama FDJ volt, akik első emberükért, a ponttrikós és a versenyen már három(!) győzelemmel rendelkező Arnaud Démare-ért dolgoztak. Az FDJ üldözése a 77. km-ig tartott, ahol is látványosan elengedték a szökevények utáni hajszát. Sagan céljai egyértelműek voltak, szakaszt nyerni és részhajrát begyűjteni, hiszen mindkettő közelebb juttatja a ciklámen (sprinter) trikó megszerzéséhez a többszörös világbajnokot. A részhajrát nagyobb probléma nélkül elvitte, de a szakasz már nem volt ilyen egyszerű. Hat kategorizálatlan rövid, de húzós emelkedőn kellett átverekednie magát a szakaszgyőzelemig. Ez heroikus küzdelem útján sikerült is neki, és a szökésből utolsó emberként egyedüliként, 23 másodperccel a főmezőny előtt hazaért. Ezzel 20 pontra megközelítette Démare-t a ponttrikóért vívott harcban. Valter Attila ezen a kemény szakaszon a 32.* helyen gurult be, összesen 2:11 perc hátrányban. Összetettben feljött a 22.helyre. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy 145 főre fogyatkozott a mezőny a koronavírusnak köszönhetően, így természetesen mindenki jobb helyről folytathatta a küzdelmeket.

Újabb sprinterszakasz… és a győztes?

A Giro Porto Sant’Elpidio és Rimini között egy többnyire sík, 182 kilométeres etappal folytatódott. Az előzetes számítások szerint a szakértők egyértelműen sprinterbefutónak jósolták. Mindez be is igazolódott, hiszen a szökevényeket nagyon szépen kontrollálta a mezőny egész nap. A sprinterbefutók forgatókönyve szerint 10km-rel a vége előtt meg is fogták az utolsó embert. A tempó fokozódott, a vonatok felálltak és Riminiben hatalmasat sprintelve Démare a 4. szakaszgyőzelmét is bezsebelte Peter Sagan előtt, aki a tegnapi heroikus győzelmét követően lesprintelte Vivianit és Fernando Gaviria-t is. Félelmetes! Attila előtt az utolsó kilométerekben megszakadt a sor és 30 mp-es hátrányban érkezett, de az összetett helyezése nem változott.

Pantani emlékére

Cesenatico környékén egy 204 kilométeres etappal folytatódik az Olasz Körverseny. A dimbes-dombos penzum Marco Pantani előtt tisztelgett. A mezőnyre lényegében egy nagy kör várt, három kategorizálatlan és öt kategorizált emelkedővel, amelyek sorrendben: a Ciola (4. kat., 6,3 km, 6,1%), a Barbotto (3. kat., 4,5 km, 8,1%), a Perticatra (3. kat., 7,5 km, 5,1%), a Madonna di Pugliano (3. kat., 9,1 km, 5,9%) és a San Giovanni in Galilea (4. kat., 4,7 km, 5,6%) voltak. Ezt követően egy tizenhat kilométeres sík szakasz végén Cesenatico-ban várta a mezőnyt a befutó. Egy kimondottan nagy, 14 fős szökevénysor szakadt el a mezőnytől, amelynek a legnagyobb előnye 14 percnél tetőzött.

A szakasz közben megérkezett az eső, ami nagyon kellemetlen időjárást is hozott egyben. Esős, nyirkos, túlélős versennyé vált a főmezőny számára. A 14 fős elmenésből végül három versenyző: Jhonatan Narvaez (INEOS-Grenadiers), Mark Padun (Bahrain McLaren) és Simon Clarke (EF Pro Cycling) vált ki. A végelszámolás végül Narvaez és Padun csatáját hozta, egy rendkívül izgalmas üldözőverseny formájában. A győztes Narvaez végül 1 perccel Padun előtt ért célba. A főmezőny végül 8:25 hátrányban érkezett meg az összes összetett esélyessel, így nagy változás nem történt az élen. Valter Attila a szakaszon Ilnur Zakarint próbálta egy szakadást követően újra a főmezőnybe juttatni, de mint nyilatkozta, akkora volt a tempó, hogy a főmezőny üldözésébe mindketten belerogytak. Attila 21 perc hátránnyal érkezett a célba, de összetett 22. helyezése nem változott.

Szakítsuk le a sprintert!

Cervia és Monselice között egy 192 kilométeres szakasszal folytatódott a verseny. A penzum a táv utolsó harmadában két negyedik kategóriás – Roccolo (4,3 km, 7,8%) és Calaone (2 km, 9,9%) – emelkedőt tartogatott. A dombok ellenére az útvonal az előzetesen a hegyeket is jobban bíró sprintereknek kedvezett. Ennek megfelelően egy nem túl nagy nevekből álló 7 fős sort engedett csak el a mezőny. A szökevénysorból végül ketten maradtak legtovább elöl, őket a második emelkedőn sikerült utolérni. A főmezőnyben Peter Sagan és a Bora-Hansgrohe nem titkolt szándéka az volt, hogy leszakítsa Démare-t a két emelkedőn, így egyedül sprintelhessen a győzelemért.

Az első emelkedőn Sagan terve bevált és Démare leszakadt, de a második emelkedő lábánál felértek csapatával. A második emelkedőt viszont nem a Bora húzta meg, hanem az összetett esélyesek sora, aminek köszönhetően Sagan is leszakadt az elejéről. Őrült üldözés vette kezdetét, de Sagannak nem sikerült felzárkózni, sőt Démare is utolérte a Sagan sort. A szakaszt végül Diego Ulissi (UAE Team Emirates) nyerte remek sprintjének köszönhetően. Attila Saganék sorában érkezve a 39.helyen 41 másodperces hátránnyal zárta a napot. Összetett helyezése nem változott.

Top Ganna

A Giro a szombati napon egy 34 kilométeres dimbes-dombos időfutammal folytatódott, ami újabb esélyt kínált az összetettmenőknek a különbségek kialakításához. Az időfutamot 42:40 perces idővel az idei év időfutamvilágbajnoka, Filippo Ganna nyerte, csapattársa, Rohan Dennis előtt. Az összetettben nem történt nagy változás, kivéve, hogy Jakob Fuglsang az időfutamot követően két helyet visszacsúszott. Míg a nap nyertese egyértelműen Brandon McNulty volt, aki 7 helyet javítva a negyedik helyet szerezte meg összetettben.

A versenyt továbbra is Joao Almeida a Deceuninck – Quick Step kerekese vezeti. Valter Attila egy nagyon szép időfutamot produkálva a 24. helyen ért célba. Sokat mond a teljesítményéről, hogy a többszörös Grand Tour győztes Vincenzo Nibalitól csak 5 másodpercet kapott, összetettben továbbra is tartva ezzel az előkelő 21. helyet.

Kezdődnek a hegyek…

A Giro d’Italia második hete a rivoltói légi bázis és a Piancavallo csúcsa között egy 185 kilométeres, nehéz hegyi befutós etappal zárult. A szakasz az első kategóriás emelkedőt (14,3 km, 7,9%) megelőzően még további három második besorolású meredekkel – Sella Chianzutan (9,6 km, 5,6%), Forcella di Monte Rest (7,4 km, 7,7%), Forcella di Pala Barzana (9,2 km, 5%) – nehezítette a mezőny életét. A rajt után egy tízfős szökést engedett el a mezőny, aminek tagja volt többek között Rohan Dennis, a szombati nap 2. helyezettje, és Thomas De Gendt, szökésspecialista. A szökés legnagyobb előnye 6 percnél tetőzött. Az utolsó szökevényt, Rohan Dennist, az utolsó hegy alján kapták el. Innentől megindult a harc.

A sor elejére a Sunweb állt, akik összetett esélyesükért, Wilco Keldermanért dolgoztak. Ez olyan jól sikerült, hogy Joao Almeidán, Tao Geoghegan Harton és Wilco Keldermanon kívül senki sem maradt a sorban. Az utolsó 5km-en belül a rózsaszín trikós is megúszott, de óriásit szenvedve fél percen belül tudta tartani a hátrányát. A végjátékban Tao Geoghegan Hart biznyult erősebbnek, hisz erős sprintjének segítségével 2 mp-cel megverte Keldermant és összetettben 7 helyet javítva a 4. helyre ugrott. Az összetettet 15 másodperccel továbbra is Joao Almeida vezeti Wilco Kelderman előtt. A többi esélyes másfél percre lemaradva érkezett a Piancavallo csúcsára, így Majka, Nibali és Pozzovivo hátránya a 3 és 4 perc közötti sávba tehető. Attila a Piancavalloig hibátlanul versenyezve, 9 perc hátránnyal a 34. helyet szerezte meg. Összetettben a 22.helyről várja a folytatást.

A harmadik hét egy másik világ

A hétfői pihenőnapot követően ma kezdődik az utolsó hét a Giro-n. Remek szakaszok fogják egymást váltani, nagyon nagy szintkülönbségekkel. Az utolsó hét nagy vízválasztó, hiszen ilyenkor szoktak történni a nagy megzuhanások és a csodálatos feltámadások. Reméljük, sem a koronavírus, sem az időjárás nem fog közbeszólni és remek csatáknak leszünk szemtanúi. Attilának kitartást és sok erőt kívánok, hogy ezt az utolsó hetet legalább ilyen, ha nem magasabb szinten végig tudja csinálni.

Képek forrása: https://www.giroditalia.it/en/media-center

Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése