Itt az idő, hogy elérd a csúcsformád!

A Plandurance dietetikusaként azért indítottam a Formába Jövök! programot, hogy kivezesselek a fogyókúrák útvesztőjéből és megmutassam a valóban helyes irányt a táplálkozásodban!
Legyen szó fogyásról, testtömeg növelésről vagy az eddigi elért eredményeid/teljesítményed javításáról. Megfelelő étrenddel hatékonyan támogathatod ezeket a céljaidat. Az a küldetésem, hogy olyan közösséget hozzak létre, ahol egy cél lebeg a szemünk előtt, de személyre szabott eszközökkel valósítjuk meg.

Hogy valami a szokásoddá váljon, legalább 30 napra van szükséged

“Elsősorban az idei fő célversenyemre, az Ultrabalatonra szerettem volna fogyni 2 kilót, ami sikerült is. Azt mondják, ahhoz hogy valami a szokásoddá váljon, legalább 30 napig kell megtenned azt, amin változtatnál. A program 1 hónapig tartott. A cél elérésén túl megváltozott az étkezéshez való viszonyom. No nem, ugyanúgy szeretek jókat enni, csupán rendszer került a mindennapi etkezeseimbe, ami hosszú távon hasznosulni látszik.” – Balogh Ildikó

A zöldséges belőlem él azóta

“Minden információ, amit kaptam érthető volt és nagyon bőséges, részletes. Az első konzultáció is egy jó hangulatú beszélgetés volt, ahol úgy elröppent egy óra, hogy észre sem vettük. Volt sok sok kérdésem utána és e-mailben elküldve mindenre gyors, érthető, részletes választ kaptam. A zöldséges belőlem él azóta, ennyi zöldséget még soha nem ettem az étkezésekhez, de szeretem. Eddig nem ettem kenyeret egyáltalán, de rá kellett jönnöm, hogy ennem kell. Szükség van a minőségi szénhidrátra is, amit a teljes kiőrlésű kenyérrel lehet bevinni például. Reggelire, vacsorára sosem ettem ennyit, illetve napi ötször se, ezt szokni kellett. Tökéletesen érzem magam, élvezem az egészet, hasítok mint gép. Edzésen repkedek, tele energiával, motivációval, van sikerélmény.” – Fücsek Roland

Sikerült megtanulnom egészségesen étkezni

mit-hogyan-mikorra voltam nagyon kíváncsi és szerettem volna úgy étkezni, hogy egész nap legyen elég energiám és az edzéseim során se éhezzek el. Mindezt úgy, hogy 4 kg-tól is jó, ha megszabadulok közben. Mai napig alig akarom elhinni, hogy minden célom megvalósult az 1 hónap alatt, sokkal tudatosabban, a céljaimnak megfelelően étkezem. Judit tanácsait beépítettem a mindennapokba és rá sem nézek már az egészségtelen ételekre. – Zsinkó Zsolt

Egy hét után már apadt a kiló

Az első benyomásom az volt, hogy nagyon nagy és komoly munka fekszik benne! Az információk világosak voltak, követhetőek. Ami pedig nem, arra mindig hamar kaptunk választ. Egy hét után már apadt a kiló és a cm is csökkent! Nagyon kigondolt, alátámasztott, komoly háttérmunkával kidolgozott program. A program alatt nem is igazán vagyok éhes. Megfelelő mozgással párosítva abszolút nagy siker! – Fónainé Németh Alexa

Már az első hét eredménye meggyőzött

A program elején egy órát beszéltünk Judittal, nagyon alaposan kifaggatott az étkezési szokásokról, mit szeretek enni, mit nem, mennyit mozgok. Elsőre sokallottam az adagokat, kicsit kételkedtem is a sikerében bevallom őszintén. De az első hét eredménye meggyőzött, -1,2 kg. Én sosem ettem zöldségeket, de már megszoktam ezeket is, hogy része az étkezésnek. Úgy érzem, hogy az edzéseim sokkal jobbak mióta így eszem!

A csoport nagyon szuper, sok hasznos kiegészítés, ötlet és recept van benne. Ajánlom mindenkinek, mert megtanít helyesen étkezni, és most rájöttem arra, hogy eddig mennyire rosszul ettem. Miért nem fogytam, miért voltak rosszak az edzéseim, miért voltam fáradt mindig edzés után. – Blaskó Titanilla

Közel 5 kg súlyvesztést éhezés nélkül

Mindezt úgy, hogy zsírból ennél is több ment le, hisz volt egy kevés izomgyarapodás is. Emellett a megismert étrend fenntartható, nem kell hozzá labort csinálni a konyhából. Nem voltam éhes egyszer sem, sőt, ha a mennyiséget nézzük (figyelemmel a kisétkezésekre), akkor talán sose ettem ennyit, kenyérből biztosan nem.

Alapvetően energikusabbnak is éreztem magam, kivéve a program elején teljesített hosszabb vagy nagyobb intenzitású edzéseket, de erre is kaptam működő megoldási javaslatot.

A mindennapokra vonatkozó energetizáltság annak ellenére fennállt, hogy az állandó főzőcskézés a pihenőidő rovására volt csak kivitelezhető, ami általában a megszokottnál korábbi ébredést jelentett. Tetszett az is, hogy minden felmerülő problémára kaptam hamar működő megoldási javaslatot akár a Facebook csoportban, akár külön e-mailben. Nagy előnye ennek az étrendnek, hogy tényleg aszerint lehet főzni, amit éppen megkíván az ember, a kezdetben megkapott recepteken és az egyre bővülő Facebookos repertoáron túl, szinte bármilyen étel receptjét hozzá lehet igazítani az étrendhez megfelelő alapanyag cserével. – dr. Szántai Sándor

 

Megtanultam, hogy hogyan kell egészségesen, kiegyensúlyozottan táplálkozni

Eddigi étkezéseim köszönő viszonyban sem voltak vele. Sokáig hezitáltam, hogy csatlakozzak-e a csoporthoz, de nagyon örülök neki, hogy belevágtam, mert csak nyertem vele. Az elején nagyon furcsa volt, hogy ilyen sokat ehetek. A mennyiségek soknak tűntek, de aztán szépen hozzászoktam. Furcsa volt az 5 étkezés is, de mára már ez is rutinná vált. Egyre jobban kezdtem érezni az ízeket, főleg a zöldségekét.

A cukor nagyon hiányzott az elején, mert nagyon édesszájú vagyok, de aztán ez is rendeződött. Nyugodtabb, türelmesebb lettem (ennek a gyerekeim örültek) és könnyedebb lett a mozgásom a súlyvesztés miatt (-5,7 kg, 5 hét alatt). Sokan megdicsértek, hogy mennyire látványos a fogyás. Szóval hihetetlen, de működik! – Gazsi Viktória

Mind ugyanoda tartunk, csak más útvonalon érkezünk

Van, aki szereti, ha az étrendjét csak ő és a dietetikusa kezeli és van, aki pár héttel egy számára fontos esemény előtt szeretne valamilyen okból változtatni az étkezésén. Azt tapasztalom legtöbb esetben ez akkor fordul elő, ha a cél, nem egyszerűen (vagy egyáltalán nem) a súlycsökkentés.

Változtatnál, de nem tudod pontosan hogyan?

A sablon tanácsokat már mind kipróbáltad, de tartósan nem vezettek eredményre? Jól jönne egy tartalmas beszélgetés egy szakemberrel, aki segít összeilleszteni a kirakós darabjait?

Ha úgy érzed a te célod is specifikusabb, akkor jelentkezz be egyéni tanácsadásra.

Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése