Maraton edzésterv, félmaraton edzésterv

Bizonyára sokatokban megfogalmazódott már az a kérdés, hogy vajon hány hét felkészülési idő szükséges egy versenyre való felkészüléshez. Ez az a kérdés, amivel az Akadémiánál is nagyon gyakran találkozunk. Maga a kérdés teljesen jogos, hiszen, ha a sportoló elkezd velünk készülni, tudni szeretné, hogy a kemény edzéseknek várhatóan mikorra lesz meg az eredménye. Mikor indulhat el versenyen, hogy végre tesztelhesse élesben a fejlődésének mértékét. A kérdésre sajnos nem adható egyértelmű válasz, ugyanis nagyon sok minden befolyásolja a felkészüléshez szükséges időt.
A felkészülési idő során többek között figyelembe kell venni a személy sportmúltját, jelenlegi állapotát, terhelhetőségét, regenerációs képességét, versenycéljait. Ha megpróbálunk mindennel számolni, még akkor is ott vannak az olyan tényezők, amit nem tudhatunk előre az edzésterv elkészítésekor. Ilyenek a sérülések, betegségek és egyéb olyan, hétköznapokat negatívan befolyásoló tényezők, amik mind-mind kihatnak az edzéseinkre és ezáltal, a végső teljesítményünkre.

Jó-jó, de akkor mégis hozzávetőlegesen mennyit készüljek?

Nagy általánosságban megállapítható, hogy 6 hét szükséges ahhoz, hogy a szervezetben elkezdődjenek lezajlani az edzések hatására a kedvező biológiai folyamatok. Ez történik például, mikor azt érezzük, hogy könnyebben megy a futás, vagy ugyanolyan nehezen megy, de azt vesszük észre, hogy gyorsabban futunk. Na de az, hogy ez a folyamat elkezdődik, még nem azt jelenti, hogy készen állunk a versenyzésre. A velünk készülő sportolóknak minimum 12 hetes edzésterveket írunk, mert szakmailag úgy tartjuk, ez az a legrövidebb időtartam, ami alatt már érdemi fejlődést lehet elérni.

Az ideálisra törekedj, ne a minimumra!

A fent említett 12 hetet, hangsúlyozom, minimum felkészülési időnek értjük, ami nem egyenlő az ideálissal. Az ideális idő nagyon sokban függ a versenyen elérendő célunktól, illetve a jelenlegi állapotunktól. Az élsportolók esetében sokszor halljuk, hogy egész életüket tették fel egy világszínvonalú eredményre. Edzéselméleti szempontból már kimutatták, hogy 24-26 hetes felkészülési idő után mindenképp kell egy-két hét pihenő. Az élsportolók is ilyen hosszú edzéstervekkel készülnek évekig, aminek a végeredménye akár egy olimpia vagy világbajnoki helyezés. Szerencsére nekünk, amatőr sportolóknak, jellemzően egy 16 hetes folyamatos, előre megtervezett edzésterv elvégzése már ideálisnak tekinthető célunk eléréséhez. Nem túl hosszú, így nem válik a sportoló demotiválttá, viszont elég hetünk van arra, hogy egy stabil alap-állóképességet építsünk fel, amire később a formába hozási időszakban építkezhetünk. Mint tudjuk, jó alapokra lehet csak építkezni, ezért nem ajánlott kihagyni az edzéstervből az alapozási időszakot, ami viszont időigényes.

Felkészülés – félmaraton, maraton edzésterv 

Egy 16 hetes félmaraton, vagy maraton edzésterv, ha jól van megtervezve, nagyon sok fejlődést tartogat számodra. Elég időd lesz az alapozásra, amire építhetjük a gyorsító szakaszt, majd a végén még mindig marad elég idő a verseny előtti formába hozásra. Így a verseny napján egy magas edzettségi szinttel, viszont kellően kipihent állapotban vághatsz neki a távnak. A 16 hétnek köszönhetően az sem okoz problémát, ha egy nyaralás beleesik a felkészülési időszakodba. Persze mi annak örülnénk a legjobban, ha vinnéd a futócipődet és reggel a kellemesen hűs időben elvégeznéd az adott napra előírt edzéseidet, de azt is megértjük, ha ezen a héten csak az edzések felét csinálod meg és a pihenésre koncentrálsz. Bárhogy is döntesz, a versenyed még nem kerül veszélybe a nyaralás miatt.

Kedvet kaptál egy félmaraton, 30km vagy akár a maraton teljesítéséhez?

A legközelebbi nagy verseny a 33. SPAR Budapest Maraton®, ami október 7-én kerül megrendezésre. A versenyig még 17,5 hét van hátra, ami azt jelenti, hogy pont van elég időd felmérni, hogy melyik távra lenne lehetőséged felkészülni velünk.

Egy kis segítség a döntéshez:
10km 60-65 perc -> félmaraton
21km 2:00-2:15 -> 30 km
21km 1:45-2:00 -> maraton

Időeredményt sajnos nem tudunk neked garantálni, mert a fejlődési ütem teljesen egyedi. Ha viszont velünk készülsz, akkor a fejlődésedre garanciát vállalunk!

A jelentkezés a Spar maraton 16 hetes felkészítő csoportjainkba egy hét múlva, azaz június 15-én zárul, ne maradj le!

Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése