Neked mi a miérted? 

Írtam pár hete egy posztot a motivációról, arról, hogy hogyan lehet kicsit becsapni az agyunkat, milyen tippek és trükkök vannak a tarsolyomban, amikkel egy rövid motivációs hullámvölgyet ki tudok bekkelni.

Aki esetleg figyel az Instagramon, vagy követ a Stravan, az láthatja, hogy az egyszemélyes #RELOADK mozgalmam soha nem látott erővel zakatol. Igaz, hogy egy makacs sérülés miatt most kerékpáron, heti 8-10 órát edzem és már elértem a legkisebb súlyomat. Megint egy remek alkalom, hogy elővegyem a kis fiókos szekrényemből a tükröt és kicsit belenézzek, hogy ok, de mi a francért is csinálom. Mi motivál, amikor elmegyünk a családdal egy 4 napos mini kirándulásra Pécsre és én minden áldott reggel felkelek hogy bringázzak egy nagyot mielőtt a család felébred. 

Arra gondoltam, hogy ha összeszedem az én miértjeimet, azzal esetleg segíthetek neked is összeszedni/megtalálni a sajátodat!

Testsúlykontroll

Tök fura, mert megint az van, mint 10 éve, hogy valójában a súlyvesztés csak mellékterméke annak, hogy mozgok. Nem feltétlen ez a fő mozgatórugóm, hogy egyre vékonyabb és vékonyabb legyek.

Nem akarok hazudni, nyilván jól esik, amikor a feleségem rám néz és azt mondja, hogy kurva jól nézek ki. Tudom, hogy a legtöbb szabadidő sportolót ez indítja el, de bízom abban, hogy az indítás után már valami más is átveszi a motiváció szerepét.

Magabiztosság

Tegnap ilyenkor éppen felfelé tekertem a pécsi TV torony felé. Ez egy olyan pálya, olyan track, amit tudom, hogy nemhogy a 124 kilós énem, de a tavalyi, sőt még a pár hónappal ezelőtti Moós Gergő sem tudott volna megcsinálni. Felmentem és egy kicsit más emberként jöttem le a hegyről. Apró, de mégis fontos lépés volt abban újra, hogy elhiggyem, hogy jó, amit csinálok.

Korábban írtuk

Aránylag eredményesen és aránylag sokszor járatom le magam itt, a kajálási fronton megjelenő vállalásaimmal, nem annyira megy nekem a következetes odafigyelés. Vagy nagyon figyelek, vagy nagyon nem, a kettő között nagyon sokáig nem találtam meg az arany középutat.

Erősebb és fittebb vagyok, mint az utóbbi években bármikor és ez büszkévé és magabiztossá tesz. A való világban nagyon kevés ilyen, a testedet és kitartásodat próbára tevő kihívással tudsz szembekerülni. A sport, akár a futás, akár a kerékpár nekem ezt hozza most vissza. Látok egy hegyet, eldöntöm, hogy felmegyek, hogy aztán mosolyogva jöjjek le róla. Hiányoznak a terepfutások is, azok (a számomra) hősies tettek, amikre képes voltam csúcsidőszakomban. Meg tudnám ma csinálni a Dupla Élményt? Kizárt. Meg fogom tudni még valaha? Biztos vagyok benne! 

Egészségmegőrzés

Még másfél hétig vagyok 42 éves, amit kb. még mindig nem tudok hova tenni. Nagyságrendileg a 40. születésnapom óta nem találom a fejemben ennek az öregedés issue-nak a helyét. Kb. éppen olyan vagyok, mint 20 évesen, amikor meg olyan voltam, mint 14, szóval nem tudom, hogy a picsába alakult ez így, hogy 43 lettem.

Mindenesetre az látszik, hogy nagyon sokáig nem lehet ignorálni a korunkat és homokba dugni a fejünket.  20-25 éves tartási hibák, izomzati hiányosságok fájdalmasan bosszulják meg magukat. Amíg még vissza lehet fordítani, addig kell, hogy visszafordítsam.

A sport tud abban segíteni, hogy a fájdalmak mérséklődjenek, egészségügyi értékek javuljanak, gyógyszerek feleződjenek, hogy aztán egy idő múlva már el is tűnjenek az életedből. 

Példamutatás 

Misi fiam két és fél éves és nagyon nem mindegy, hogy egy gyerek mit lát otthon. Ebben a korban nagyon sok minden raktározódik el a gyerekekben, ami később – bár nem is tudnak róla – de meghatározó lehet számukra. Nagyon figyelünk rá, hogy itthon olyan mintákat lásson, amilyennek mi is szeretnénk őt látni, majd felnőttként. Az, hogy folyamatosan lát sportolni, vagy később sportversenyeken, rendezvényeken, az nagyon fontos lesz, hogy ő is tudatos, egészséges, sportos életet éljen.

Nyilván nem ennyire tudatosan vannak ezek a fejemben, amikor sportolok, de amikor kicsit távolabb lépek és próbálom kívülről látni magam, akkor ezeket a mozgatórugókat, ezeket a miérteket vélem felfedezni a döntéseim mögött. Neked mi a miérted? Miért futsz?

Még nem futsz? Itt az alkalom, hogy elindulj és ingyenesen kipróbáld magad ebben a sportban. Gömbvillám programunk mindenki számára ingyenes, aki még nem tud 30 percet folyamatosan futni, egyénre szabott edzéstervet, facebook csoportot, videós tananyag hozzáférést, sőt, ha még ez nem lenne elég, az új, most induló program már garantált edzői konzultációt is tartalmaz! Jelentkezz most!

Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése