Csatáry Kristóf vagyok, a Plandurance senior futóedzője. 2018-ban csatlakoztam a munkahelyi csapathoz, miután a Testnevelés Egyetemen szereztem testnevelő-edző szakos diplomát.

Már egészen kiskoromtól kezdve a sport folyamatos része az életemnek. Sport tagozatos osztályba jártam, ahol a mindennapi edzések alatt sikerült megszeretnem a hosszútávfutást. A gyerekként meghatározó élmények hatására döntöttem el, hogy jelentkezem a Testnevelési Egyetemre.

A hossztávfutás nem olyan egyszerű, mint azt a legtöbb ember elsőre gondolja. Vannak, akiknek több segítség kell a helyes úton való elinduláshoz. Ezt felismerve kezdtem el foglalkozni a hazai kezdő futók helyzetével. Szakdolgozatomat is ennek a témakörnek szenteltem. Igyekeztem felmérni a kezdő futók lehetőségeit, ismereteit, mert úgy éreztem kevés egyértelmű és hasznos tanács van számukra, amely alapján ki tudnak alakítani maguktól egy megfelelő edzést.
A téma kutatása közben kiderült, hogy az emberek többségének nagy szűksége lenne a megfelelő edzéstervezésre. Ez teljesen normális dolog és remélem sikerül egyre szélesebb körben elfogadottá tenni, hogy nem csak a profi sportolók alkalmazhatnak edzőt a saját céljaik eléréséhez. Egy jó edzésterv nem csak a kitűzött cél elérésében segít, hanem a sérülések elkerülésében is.

Igyekszünk úgy kialakítani az edzéseket, hogy mindenki számára könnyen érthetők és elvégezhetők legyenek, viszont könnyen előfordulhat, hogy kérdés merül fel benned vagy szeretnél tanácsot kérni az edzéssel, versennyel kapcsolatban. Az Akadémiánál én segítek nektek telefonon megválaszolni ezeket a felmerülő kérdéseket.

  • 2018 – Testnevelő-edző diploma

  • Félmaraton: 1:34:04″
  • Maraton: 4:03:06″

A egyetemen eltöltött éveim alatt sikerült megismernem az élsportban alkalmazott különböző edzésmódszereket. Olyan tanároktól tanulhattam, akik az egyetemi oktatás mellett aktívan részt vesznek a magyar sportolók világszínvonalú felkészítésében.

A szakdolgozatom elkészítése után világossá vált számomra, hogy szükséges a hazai rekreációs futásban is alkalmazni olyan edzésmódszereket, amik az élsportolók között már bizonyítottak. Természetesen nem lehet ugyanazt kérni egy amatőr sportolótól, mint egy profitól. Nekünk figyelembe kell venni, hogy a hozzánk forduló embereknek a hétköznapi életben is helyt kell állni, ezért fontos, hogy mindenki a saját életébe jól beilleszthető edzéstervet kapjon, ami az ő jelenlegi állapotának, élethelyzetének megfelelő és elvégezhető.

Az Plandurancen belül, Gergő és Olivér mellett, én is azon dolgozom, hogy ez minél jobban megvalósuljon.

Csatáry Kristóf

Vezetőedző