Mikor rá tudjuk szánni az időt és van némi szél, el szoktunk járni szörfözni. Síelni rég nem síztem már, több éve, de fiatalon versenyeztem. Te szoktál síelni, snowboardozni, korcsolyázni? Vagy szörfözni, vitorlázni? Hegyet mászni? Klasszikus szabadidősportoknak számítanak, mint a futás, sok millióan űzik egészséget, boldogságot, élményt közvetítenek. Illetve az ezen sportokat gyakorlók többsége tud valamit, amiről sajnos a mi szabadidős futásunknál úgy érzem teljesen lekerült a hangsúly. A fenti sportok gyakorlói az adott sport által nyújtott élmények és érzések miatt űzik leginkább a hobbijuk és alapvetően nem ilyen, vagy olyan versenyen akarnak majd bizonyítani, vagy másokat megelőzni.

A hobbi szörfös versenyzik?

Nem. A hobbi síző versenyzik? Nem igazán. A hegymászó versenyzik?  Nem mondhatni. Mi hobbifutók, meg agyba-főbe versenyzünk, azért megyünk le edzeni, hogy majd itt meg ott, javítsunk az időnkön, vagy egy hosszabb távot is képesek legyünk teljesíteni, amit eddig nem. Akik edzővel készülnek, szinte kivétel nélkül erősen kompetitív arcok. Nálam is természetesen mindenki fejlődni szeretne. Ez evidens, és nem is baj, csak felmerült bennem, hogy milyen érdekes ez a különbözőség és eltolódás a szabadidősportok alakulása és fő csapásai tekintetében. Valószínűleg habitus kérdése is, hogy valaki kompetetívebb sportot választ magának a lehetőségein túl, illetve erős az a hatás is, hogy az újonc mikor belecsöppen az adott sport miliőjébe, látja, hogy igen, a futósportban versenyekre járnak az emberek, ahol egymást próbálják lefutni, akkor vagy valaki, ha jó időt futsz, de minimum önmagunk idején javítani kell ahhoz, hogy büszke és elégedett lehess és elmondhasd, igen, megérte kijárni annyit futni, edzeni.

Biztos, hogy egészséges ez így?

Biztos, hogy azért kell kijárni futni mint fő mozgató erő a 3-5óra közötti maratonistáknak, hogy gyorsabbak legyenek? Biztos, hogy ez kell hajtson leginkább? Biztos, hogy ezt kell szem előtt tartsd, mikor hajnalban fel kéne ébredj, hogy ha nem mész ki, mi lesz így majd a versenyen? Szerintem nem biztos. Hallottatok olyan sportolóról, aki abbahagyta a sízést, vagy a szörföt, vagy a túrázást, mert nem adott neki sikerélményt, mert nem tudott javítani az eredményein? Persze hogy nem, mert ezekben a sportokban nem az eredmény a lényeg, hanem, hogy kiélvezd a mozgást, a hullámokat, a havat, vagy a tájat. Mi miért erőltetjük nem élsportolóként a számokat, az időt, a távot? Nem mindegy, hogy 2 óra alatt, vagy 2 óra 10 perc alatt futjuk a félmaratont? Ha a korcsolyázónak mindegy, hogy huszonöt, vagy huszonhét kört csúszik egy óra alatt a városligeti pályán, nekünk miért annyira kardinális, mennyi idő alatt futunk egy adott távot? Talán azért, mert kevesen találták meg a futás számokon túlmutató izgalmi, élvezeti faktorát, vagy a sportunk kommunikációja és értékrendje nagyon egyoldalú, beszűkült, szakbarbár és minden a teljesítmény körül forog? Sokan vannak, akik nem, vagy alig edzenek, de azért a versenyeken részt vesznek. A pólóért, vagy az érmekért? A verseny hangulatáért? Nem tudom, kérdezem. Mindenesetre nagyon izgalmas kérdésnek érzem, hogy egyik sport miért lesz teljesítményközpontú és másodpercekben mért, egy másik sport miért lesz alapvetően élményekben mért. Félreértés ne essék, most a hobbisportról beszélek, nem a különböző sportok élversenyzői elitjéről. Abban se essen félreértés, nem a versenyzés ellen, vagy az időben, távban fejlődés ellen beszélek, hogy ez nem lenne érték, vagy nem lenne jó. Fejlődni ahhoz is fontos, hogy jobban élvezhessük a futást, hogy felbírjunk futni egy hegytetőre, vagy végigbírjunk futni egy szép és izgalmas tracken. Az edzettségben fejlődés egyértelműen hangsúlyos és egészséges cél!

Most az arányokról, fókuszpontokról, figyelemről és értékekről írok

Arról beszélek, mikor a fejlődésen egyre jobban görcsöl valaki és azon idegeskedik meg lesz-e a PB ismét? Mikor megkérdezik egymástól a futók, milyen volt a futás, a verseny és számokkal, időeredménnyel válaszolunk, mintha a futás ennyi lenne. Számok és sebesség. Kicsit elfeledkeztünk arról, hogy a futás ennél azért sokkal szélesebb spektrumban kínálja számunkra a számokban kifejezhető értékekkel legalább egy szinten lévő élvezeti értékek, örömforrások lehetőségeit. Mostohán együgyűen bánunk a futással és magunkkal. Aztán csodálkozunk, mikor elmegy a kedvünk, sőt abbahagyjuk, mikor nem úgy fejlődünk. Mert kérem nem csak egyféle mértékegységet kellene használni a fejlődés méréséhez! A fejlődés többdimenziós. Amit ad és amit tud a futás sokdimenziós! A hobbista a versenyén feszül a rajtban és sokszor már az első lépésektől vicsorog, és persze a Strava szegmensekre is mint bizonyítási pontként tekint, viszont gőze sincs tölgy, vagy bükkfák mellett futott-e el közben, nem állt meg a hegytetőn körülnézni. Kedvét és érzéseit folyamatosan a tempóhoz és eredményekhez köti, a napfelkelte látványától nem rázza ki a hideg, nem mosolyodik el futás közben csak úgy, mikor eszébe jut milyen jó neki, hogy futhat. Persze, most sarkítottam, mert azért ezen utóbbi élményekből is mindenki tapasztal legalább egy picit. Csak a két pólus egyenlőtlenségére szeretnék rávilágítani, mely egyenlőtlenség a futók jelentős többségében megvan. Én edzőként mindig próbálom a sportolók figyelmét felhívni erre.

A jó edző nem az, aki kiveri belőled a lehető legjobb eredményt

Én úgy érzem, ennél van egy lépcsővel magasabb edzői feladat, hogy megtanítsuk élvezni, ezt a főleg kezdőknél, hirtelen ránézésre elég munkás sportot. Ha jól csináljuk, a futás nem szenvedős, a futás nem kell, hogy vértizzadós legyen. Persze, néha lehet ilyen, szabad kihajtani magunk, de ha többet erőlködsz, mint amennyi örömöt találsz a mindennapokban, hosszútávon nem fog működni a kapcsolatod a futással. Ha olyan értékeket erőltetsz elsődlegesen, melyek korral múló erények, megint csak nehezíted az életed. Ezért a legfőbb fókuszt helyezd oda, amiben a fejlődésed és sikereid nem korfüggőek. Ez pedig nem a test, hanem a szürkeállomány, nem a sebesség, hanem a gondolataid. Már csak azért is, mert ahogy az amerikai szakíró Brad Stulberg fogalmazott: ne a sporteredménytől várd a boldogságot, mert ennek pont fordítottja jellemző. Előbb keresd meg a boldogságot, az örömöt a sportban, ez adja meg a lehetőséget, hogy az eredmények is jöjjenek majd vele. Hogy gondolkodjunk kicsit ezen a témán, azért tartom fontosnak, mert a szörfösök nem adják fel. A síelők sem. A futók sokkal gyakrabban feladják a sportjuk. Lesérülnek, elmegy a kedvük, szenvedősnek érzik. Mindegyik mögött ott a valamilyen szintű teljesítmény kényszer, mint valószínűsíthető egyik ok ezekben a negatív történésekben. A síző nem méri épp jobb volt-e aznap, mint tegnap. Ők úgy sportolnak, hogy a mostot élvezik, a pillanatot, amiben benne vannak, a kanyar ívet amit pont abban a pillanataban húz, és nem azt csinálják, mint mi, futók, hogy miközben vicsorogva futunk, az jár a fejükben, hogy most ezt nyomni kell, mert mi lesz akkor majd a versenyen?! Ha nem megy, ha jaj de lassúak vagyunk, mindenki leelőz, izomlázam lett, akkor hajlamosak vagyunk feladni, lemondani a futásról. Másnap már nem indulunk el, mert nincs sikerélmény, félünk az újabb kudarctól. Dehogynem, lehetne ott sikerélmény, csak nem jó helyen tetszik keresni!

Tanuljunk kicsit a sízőktől

Lehet versenyezni, lehet célokat kitűzni, nagyot álmodni és megcélozni ezeket, hogy egyszer lefutod a maratont, sőt három órán belül, de ha a nem élvezed a futásaid pillanatainak jelentős többségét, mert nem jó irányba fókuszálsz, így nehéz dolgod lesz motiváltnak maradj. Ez is egy tanulás. Mikor másfél órát a sík aszfalton szomjazva megtanulod élvezni a lépéseket. Mikor nem az hajt végig, hogy ezt most meg kell csinálnom, mert egyébként nem lesz meg a maraton, hanem azért futod le, mert az a pillanat kielégít, boldogságot ad és jó tapasztalni minden nyavalyájával együtt a momentumot, ahogy teszed egyik lábad a másik után a meleg aszfalton. Mikor hálás leszel, hogy de jó, képes vagyok és bírok futni és milyen jó már pusztán ezért nekem, mindenféle tempótól függetlenül. Persze tudom, nem elvárható, és nem életszerű, hogy néha ne kívánd a francba az egészet, mert épp olyanod van. Az arányok legyenek meg arra figyelj! Tíz futásból, ha nyolcat megtanulsz élvezni, intenzitástól, távtól függetlenül és olyan a hozzáállásod, hogy nem a mostani, vagy majdani kifelé megfelelést erőlteted magadban, inkább foglalkozol az aktuális belső pillanattal, akkor minden rendben lesz és te sem adod majd fel, mint ahogy a sízők sem szokták. Élvezd! Tanuld meg magát a futást élvezni, ez a legfontosabb, amit megtanulhat egy futó. Ezt nem lehet felfűzni az éremtáblára, de ha megtalálod, rá fogsz jönni, ezt minden eredménynél fontosabb volt megtaláld!