Loading...
  • View Larger Image

A segítők 10+1 legfontosabb aranyszabálya

2020-09-28T15:03:08+02:00

Alapvetően a futás egyéni sport. Nevezhetjük kifejezetten önző sportnak is. Hiszen ott csak te számítasz. Önmagad. A saját harcaid. Azonban a futás lehet csapatsport is, például egy váltóverseny során, mint a közelgő Ultrabalaton. De az egyéni tókerülők esetében is, amennyiben kísérő segítségével indulnak, épp oly fontos, hogy az adott segítő személy is maximálisan felkészült legyen a versenyre, mint a sportoló maga. 

Segítőnek lenni ugyanis komoly feladat, felelősség, és kőkemény munka. Ha segítő vagy egy futó mellett, akkor ott nem te számítasz. Hanem csak az, aki fut. Ismerni kell a futódat, és figyelni őt, reagálni minden egyes apró rezdülésére végig a verseny során. Nemcsak pár órán keresztül, hanem akár bő egy napon keresztül. Sokszor helyette kell gondolkodni, helyette kell dönteni, gyorsan cselekedni, amikor elérkezik a mentális vagy fizikális mélypont. Tanácsaink neked szólnak, ha arra vállalkoztál, hogy kísérő leszel egy hosszú futóversenyen.

Légy jelen

Először is nagyon fontos, hogy tisztázd magadban: ezen a versenyen most ki a főszereplő, kiről szól a program! Semmiképp sem a segítőről. A segítő egy mellékszereplő, ám személye kulcsfontosságú. Ha elvállalod, hogy a pálya másik oldaláról dolgozod végig a versenyt, ugyanolyan küldetéstudattal kell készülnöd rá, mint annak, aki a kitűzött célért fut. Ismerned kell a versenyszabályzatot, a rajt- és a szintidőt, a versenypálya nyomvonalát, a szintrajzot, pontosan tisztában kell lenned azzal, hogy hol, mikor és milyen útvonalon tudod autóval, kerékpárral vagy gyalogosan elérni a találkozási pontokat. A verseny szerves részévé válsz segítőként, és ugyanannyira el fogsz a végére fáradni, mint aki futva teljesíti. 

A tetteid nagyon komolyan befolyásolják a versenyző eredményét,de még a célba érés is simán múlhat rajtad. Ne lezserkedd el, vedd komolyan! Frissítő, segítő társnak olyan személyt tanácsos felkérni a futónak, aki jól ismeri a futót, kapcsolatuk van olyan mélységű, hogy a futó elfogadja nehéz helyzetben is a frissítő segítségét, meg is hallgatja azt, és mer rá támaszkodni. A segítő pedig elfogadja és jól kezeli a futó nyűgjeit, ismeri a futót annyira, hogy tudja milyen praktikákkal, milyen szavakkal és hangsúlyokkal tudja motiválni a sportolót, mikor szükséges. Erőt ad, motivál, irányít, segít, kézben tart és “orvosol”.

Legyen terved

Időtervvel, és vész forgatókönyvvel is rendelkezz! Beszéljétek meg előre, hogy milyen időközönként, mikor, és hol fogtok találkozni fixen.

Fontos átbeszélni, hogy melyik ponton milyen frissítőt, abból mennyit és miben fog kérni a futó. Milyen felszerelést szeretne cserélni, vagy megkapni ezen felül. Tartsd magad ehhez a tervhez, akkor is, ha a verseny közben azt mondja a futód, hogy hagyjatok ki nyugodtan egy találkozási pontot, mert annyira jól van, hogy nincs rá szükség.

Sosem lehet tudni, hogy mikor, mi történik egy hosszú verseny során. Légy felkészült minden eshetőségre, és legyél inkább túlbiztosítva. Ha edzővel készül a futód, a verseny előtt írd fel az edzőjének a telefonszámát, előfordulhat, hogy szükségetek lesz rá. Ha van saját orvosa a futódnak, akiről tudja, hogy bármikor felhívhatja, az ő elérhetőségét is mentsd el. A felkészült rajthoz állásnak elengedhetetlen része, hogy legyen egy pontos terved, ne csak a fejedben, hanem szépen leírva, pontról pontra. Te is fáradni fogsz, képtelenség mindent fejben tartani és így csak a hibák kialakulásának lehetősége nő. Egy hiba pedig a verseny kimenetele tekintetében is végzetes lehet.

A frissítési tervet jobban kell ismerned, mint a futónak

A sikeres verseny kulcsa a tökéletes frissítési stratégia. Ezt a legeslegfontosabb előre alaposan átbeszélni. Precízen összeállított frissítési tervvel kell rendelkezz, grammra pontosan ismerned kell a szükséges adagolásokat, a futód egyéni frissítési szokásait.

A frissítésre külön igaz a túlbiztosítás, inkább legyen minden zseléből, izotóniás italporból, energiaszeletből, kólából, sótablettából több nálad, mint kevesebb. Arra is előre készülj fel, hogy mikor van igénye a futónak egy meleg ételre, levesre, rizsre, teára, kávéra, ami egy éjszakai, hűvösebb szakasz során életmentő ötlet lehet. Ne feledd, vízből sosem elég, így legyen nálad bőven palackozott víz. Ha szükséges készülj jéggel, hűtőtáskával, gázfőzővel, edényekkel, legyen lámpád éjszakára. A frissítőpontra legalább 10 perccel érkezz a futó előtt és készülj elő, hogy ne akkor legyen kapkodás, mikor odaér. Számolj a parkolóhely kereséssel, a frissítőpont megtalálásának idejével is, mikor az időterved alakítod.

Figyelj a ruházatára

Megesik, hogy a futót öltöztetned kell. A ruhái kapcsán is légy képben. Mikor a világoskék pólóját kéri, tudd, hol keresd. Lehet, hogy a lábáról le kell húzd a zokniját, lemosni, majd áttörölni a lábfejét és új zoknit húzni rá. Ez is a frissítő feladatai közé kerülhet. Szólj rá, ha tűző napon nincs sapka a fején. Add be az esőkabátját, ha látszik öt perc múlva leszakad az ég. Tömködd a jeget a karszárjába, ha harminc fok van. A futó sokszor olyan fáradt, annyira a teljesítményre, a versenyre, vagy a küzdelmeire kell koncentrál, hogy ezekkel is neked kell foglalkozni.

Legyél rugalmas

Mivel egy hosszú verseny során tényleg bármi megtörténhet, lehet, hogy neked kell felismerni azt, hogy el kell térjetek az előre megbeszélt tervtől. Lehet bele kell nyúlni a frissítés tervbe, mert a futód pont undorodik attól, amit bekészített. Ilyenkor, mivel fejben te vagy friss, az improvizáció sokszor a te feladatod.

Tudnod kell, mi jöhet szóba a futódnál módosításként. Aztán lehet, hogy több találkozásra lesz szükség, és két pont között be kell gyorsan iktatni egy harmadikat, útközben egy új, addig nem feltérképezett útvonalon. Ilyenkor fontos, hogy őrizd meg a hidegvéred, reagálj gyorsan a váratlan helyzetre, és találd ki a megoldást, hogy miként tudsz akkor is segíteni, amikor eredetileg nem lett volna rád szükség. Felmerülhet olyan igény, amiért boltba kell menned, vagy patikába, egy olyan helyen, ahol még életedben nem jártál, és mondjuk térerő sincs, hogy előhívd legjobb barátodat, a Google-t. Készülj fel arra, hogy bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is, így nem érhet annyi meglepetés. 

Leplezd a saját fáradtságod

Készülj rá, hogy te is fáradt leszel és nyűgös, de mégsem mutathatod! Minden frissítési pontra előbb oda kell érned a futónál, és sokszor órákat kell várnod. Lehet, hogy unatkozol, és már te is elfáradsz, ezt azonban a futó felé sosem szabad közvetítened, ne éreztesd, hogy az egészet a hátad közepére kívánod, és már százszor megbántad, hogy eljöttél – már, ha megfordul ilyen gondolat a fejedben. Arra az időre, amíg az előre megbeszélt pontokon találkoztok szedd össze magad, és legyél maximálisan pozitív, hiszen a futód úgysem időzik ott órákat, hanem nagy valószínűséggel siet tovább, neked pedig bőven van időd két találkozás között pihenni.

Te a segítő vagy, ezt sose feledd

Bármennyire is szeretnél, arra is készülj fel, hogy nem fogsz tudni mindig, mindent megoldani. A legtöbb nehézséget a futónak kell legyőznie a versenye során, te azért vagy ott, hogy megkönnyítsd a versenyt, de nem tudod helyette befejezni. Ha már jól összeszokott páros vagytok, és ismeritek egymást, akkor könnyebb dolgod lehet.

Egy külső szem sokszor többet lát, ezért mindig légy résen, figyeld a futód reakcióit. Figyeld a mozgását. Előfordulhat, hogy neked kell tovább lökdösnöd a versenyben, mikor az éjszaka közepén, szakadó esőben inkább bent maradna a meleg autóban. De az is lehet, hogy neked kell azt felismerned, hogy ennek a folytatásnak valóban nincs értelme, mert akár a hosszabb távú egészségét, vagy egy komolyabb sérülést kockáztatna vele. Ha ismeritek egymást, akkor fel tudod mérni, hogy mi az, amikor komolyabb baj lehet a háttérben, és mi az, amikor csak a fáradtság beszél a futóból, ha épp a kiszálláson morfondírozik.

Készülj fel arra is, amire nem lehet

Mindig legyen A-B-C terved, legyen több megoldási javaslatod egy felmerülő problémára. Legyen nálad egy komplett egészségügyi csomag, többféle fájdalomcsillapító, kötszer, fertőtlenítő, bőrnyugtató krém, lanolin, gyulladáscsökkentő, izomlazító. Ha nem válna be az egyik, legyen egy másik.

Ugyanígy készülj a gyomorgondokra, legyen nálad sós, édes, savanyú. Nem tudhatod előre, mikor mi esne majd jól a versenyzőnek. Lehet, hogy egy kocka csoki lesz életmentő, míg lehet, egy gerezd citrom, vagy sós paradicsom. Elsőre úgy tűnhet, hogy túlbonyolítod a választékot, utólag pedig majd hálás lesz érte a futód, hogy olyan dologgal kínáltad, amire nem is számított és annyira kibillentette, hogy ezzel esett át a holtponton. Persze a leghatékonyabb, ha a versenyt megelőző napokban leültök a futóddal és rászántok kettesben egy órát és átbeszélitek a frissítés minden kis részletét, amiben az is benne van természetesen, hogy a frissítésben milyen alternatívákkal kell számolnod.

Keményebb lesz, mint hitted

Egy ultra a legritkább esetben 8 órás műszak, így készülj a túlórára. A futód mellett magadról is gondoskodnod kell, hiszen a futó sikere múlhat a te gyors reakcióidon, így nem engedheted meg magadnak, hogy elhagyod magad. Neked is szükséged lesz a frissítésre, csak te a sportolóddal ellentétben ehetsz “normális” ételeket. Egyél, igyál, kávézz, pihenj vagy tedd azt, ami jól esik két pont között, a lényeg, hogy magadra is figyelj oda, különben bajban lesztek. Vigyél meleg ruhát és készülj esőre is. Fáradtan, kialvatlanul az éjszaka közepén mikor 10 fok van, inkább -5-nek szoktuk érezni. Így kalkulálj!

Tudd mi a dolgod

Olyan is előfordulhat, hogy azzal segítesz, ha nem segítesz. Bizony. Vagyis, ha konkrétan nem teszel vagy mondasz semmit. Csak jelen vagy. Ilyenkor nem mindegy, hogy mivel teszel jót. Ha csendben vagy, és nem szólsz hozzá? Vagy ha kérdezgeted, és próbálsz kommunikálni? Előfordul, hogy a legjobban azzal segítesz, ha csak csendben állsz mellette. Fura dolog segítőként. De tényleg így van. Csak hagynod kell és minden jó lesz.

Egy ultrában a dolgok sokszor maguktól megoldódnak. Neked kell tudnod eldönteni, aktuálisan melyik kommunikációs stratégia lehet a nyerő. Ha kérdezel, figyelj, hogy a kérdés egyszerű legyen, amira egy-egy szóval lehet válaszolni. Csak olyat kérdezz, ami tényleg fontos, hogy megtudd számodra. Feleslegesen a kérdésekkel ne vegyél el energiát a futótól. Butaságokat se kérdezz. Például olyat kérdezni, hogy “Fáradt vagy?” teljesen értelmetlen. Persze, hogy fáradt, órák óta fut. A fáradt szó ráadásul negatív, mert felhívja a figyelmét a futónak a fáradtságra, ez nem viszi előrébb a versenyben. Kérdezned is tudni kell, de alapszabály, hogy törekedj a minimumra és azt érthetően, szemkontaktust keresve tedd fel a futódnak. Persze nem csak kérdezned kell, de sokszor mondani is magadtól dolgokat, amennyiben szükséges. Amit és ahogy ilyenkor kommunikálsz, nagy hatással van a futóra. Ha pozitív a kisugárzásod, ez rá is kihat, ha kétségbeesést lát rajtad, ő is kétségbe fog esni. Melyik ellenfele mennyire van tőle, vagy előtte. Ezt sem mindegy, mikor mondod a versenyzőnek és milyen kontextusban. Sok múlik rajtad, mint láthatod.

A támogató fizikai léted sokat jelent ám a futódnak, lehet, hogy egy-egy ponton nem fog kérni semmit, csak egy pacsit, egy biztató szót, vagy egy kis buzdítást. Ne feledd, ez a verseny róla szól, és tudnod kell, mikor vagy segítő és mikor válsz hátráltatóvá. Sajnos több sportoló versenye ment már el a rosszul kiválasztott segítőn, aki nem tudta, hogy mikor mit kell tenni. Ezért legyél jól felkészült, és ismerd meg a futó igényeit, személyiségét. 

Hagyd hogy megélje a mélypontokat

Igen, egy ultrához ez is hozzátartozik. Nem mindig lesz kellemes látvány látni a futót szenvedni, de készülj fel rá, hogy lesz ilyen pillanat is a verseny során. Látni azt, ahogy adott verseny szituációban, önmagával küzd egy sportoló, rengeteg tanulságot adhat. Elképesztő élményekkel is gazdagodhatsz, ha kísérőként és segítőként végig támogatsz valakit egy ilyen kemény versenyen. 

Hiszen végül mindenki valahogy megvívja a maga harcát. Mivel erről szól ez az egész futás téma. Önmagunkról. Segítőként pedig csodálatosan jó érzés, hogy akkor nem rólad szól. Ha te is futó vagy, azzal, ha segítőként is kipróbálod magad egy versenyen, sokkal közelebb kerülhetsz a futóénedhez is, és sokat tanulhatsz belőle a későbbi saját versenyeidre vonatkozóan is. A futó sikere pedig picit a tiéd is lesz, mikor célba ér. Együtt örülhettek, hisz valahol csapatmunka volt. Ezek a jó élmények erősíteni fogják kapcsolatotokat. 

Remélem sikerült a segítő feladataira és fontos szerepére felhívni a figyelmet. Kívánom, legyen eredményes a következő versenyetek futóként és segítőként egyaránt!