Loading...
  • View Larger Image

Az ultrafutó szenvedésének 15 állomása

2020-10-01T18:17:26+02:00

Egy ultramaratoni távú futóverseny közeledtével a felkészült rajthoz állás fontos lépése, hogy mentálisan is ráhangolódj az előtted álló feladatra. Teljesen természetes, pláne, ha a közelgő megmérettetés lesz az első ilyen hosszabb jellegű kihívásod, hogy sok gondolat kavarog a fejedben, és a bizonytalanság is elkezd úrrá lenni rajtad

Az ultra olyan, mint egy nagyon hosszú utazás, nagyon sok érzéssel, gondolattal, hangulatváltozásokkal jár együtt és ezáltal rengeteg tapasztalattal fogsz gazdagodni, mire véget ér. Tekinthető érzelmi hullámvasútnak is, amire a rajtban felszállsz, elindul veled, és megkezdődik a száguldás az ultrafutás csodálatos változatosságának világába. Nézzük, mire számíthatsz, mi az amivel garantáltan találkozol majd ezalatt az idő alatt.

1. Idegesség

A versenyt megelőző napokban talán sokszor felteszed magadnak a kérdést: vajon elment az eszem? Megőrültem? Mire vállalkoztam? Minek van erre nekem szükségem? Könnyen előfordulhat, hogy a családtagok, és a barátok is ezt gondolják, és nem is értik valójában miért teszed ki magad ekkora terhelésnek? A környezet aggodalmaskodása pedig könnyedén rád ragadhat, ami valljuk be, nem segít azon, hogy nyugalommal teljen a verseny előtti pár napod. A felkészülésed szempontjából pedig ez a pár nap a legfontosabb, és igazából már főképp pihenéssel, relaxációval és a versenyre történő ráhangolódással lenne célszerű eltölteni. Semmiképp sem magyarázkodással, sem a külvilág, sem önmagad számára. Megvan a rajtszám, kész a frissítés, a szetted is összeállt, nincs más hátra, mint előre!

Aztán ideges vagy a sok versennyel kapcsolatos benned lévő kérdőjel miatt. Milyen lesz, hogy lesz? Lesz-e probléma (persze hogy lesz, mindig, mindenkinél van), mikor jön, milyen lesz és meg tudod-e oldani? Ezek a legtapasztaltabb ultrafutókban is dettó ugyanúgy felmerülnek minden nagyobb kihívás előtt. Lehet már nem izgulnak úgy, de ők is tudják, a verseny mindig nagyon sok kérdőjelet rejt magában, sőt, ahogy mondani szokás, az ultrázás nem más, mint egy folyamatos problémamegoldó játék a rajttól a célig.

2. Pánik

A verseny előtti órákban jellemző, hogy pánikhangulat lesz úrrá rajtad. Elbizonytalandosz a felkészültségedet illetően. Felkészültem? Vajon megvan mindenem?

Van elegendő élelem, ruházat megvan, elhoztam a kötelező felszerelésből mindent? Rengeteg (felesleges) kérdést teszel fel önmagadnak, amikre igazából kézenfekvő a válasz, hiszen már napok, hetek, hónapok óta erre készülsz, és pontosan tisztában vagy azzal, hogy mit kell tenned, miért jöttél, mire van szükséged a verseny előtt, és aközben. Már valószínűleg napokkal ezelőtt mindent összekészítettél és többször is átnéztél mindent. A kérdések viszont csak visszatérnek, sőt, van, hogy éjszaka erre riadsz. Ilyenkor végy egy jó mély levegőt, csukd be a szemed pár pillanatra, és próbálj lazítani. A pánik nem jó útmutató. Nyeli az energiát és semmi értelmes felé nem vezet. 

Fontos, hogy ne egész nap a versenyeden kattogj az azt megelőző napokban. Kapcsolódj ki, nézz meg egy jó filmet, hallgass zenét. Ne engedd, hogy a harctéri idegesség mentálisan túlterheljen és kialvatlanul, kifacsartan kelljen rajthoz állnod. Ultrázni egy játék. Csak az egód lehet fényesebb, ha beérsz, illetve lehet kicsit megtépázva, ha nem jön össze. Persze, tudom, sokat készültél, meg minden, de hidd el, ez akkor is csak egy játék. Ne görcsölj rá! Az egészséges izgalom előrébb visz, de ennél több csak elrontja a játékod.

3. Adrenalin

A rajt előtt fokozódik az izgalom, már türelmetlenül várod, hogy végre elindulhass, és kezdetét vegye ez a hatalmas kaland. A hangulat a tetőfokon, visszaszámlálod magadban a perceket, másodperceket. Általában rohan az idő ilyenkor. Ott vagy, ahol lenni szerettél volna. Erre készültél, ezért dolgoztál hosszú hónapokon keresztül. Már nem tudsz még egy napot pihenni, vagy pótolni azt a kihagyott edzést, nincs lehetőséged még valamit eltenni, már ott állsz, és nincs más lehetőséged, mint az előtted álló távra koncentrálni. De ez nem baj, hisz már alig várod, hogy dördüljön a startpisztoly. Benne akarsz végre lenni, utazni szeretnél. És akkor elérkezik a várva várt pillanat, elindulsz. Részben feloldozás, részben megkönnyebbülés, hogy menni kell. Semmi más nem számít csak te és az út, amin elindultál, és ami előtted áll. A kérdések ugyanazok, de belülről minden mintha könnyebb lenne (egy ideig…).

4. A valóság észlelése

Felveszed az utazótempót, és robogsz egyenletesen. Eltelik egy kis idő, már bemelegedtek a lábak, beállt a pulzusod, a rajt fokozta izgalmak elsimultak. Már semmi sincs, ami ki tudna zökkenteni. Befelé fordulsz, még elmotyogsz magadban egy “csak legyen minden rendben” – kívánalmat, de lehet, a nagy izgalomban inkább a versenytársakkal próbáltok poénkodni. Sok esetben ez inkább szánalmas szintű, mint tényleg vicces, de ilyenkor érthető, hogy a favicceknél nem jutunk előrébb, igazán mással vagyunk már elfoglalva, más kérdések feszegetnek bennünket. Aztán elérkezik az a pillanat, amikor beköltözik melléd a monotonitás rejtélyes varázsa is. Lassan szembesülsz azzal, hogy mire is neveztél, hol is futsz éppen. Igen, ez az, benne vagy, most már része annak, ami eddig csak az álmaidban szerepelt.

Az út hosszú lesz és nem lesz mindig kellemes. De most még élvezed, még túl könnyűnek is tűnik. Vissza kell fognod magad, hiszen ha a normál versenytempóra állsz rá, akkor könnyedén és váratlanul gyorsan véget is érhet ez az utazás. Mások tempóját követni butaság, te is tudod. Nehéz elengedni az ellenfeleket és nem versenyezni már az első pár kilométerben, de ha okos vagy, tudod, hogy nem másfél óra múlva jön el a célkapu, így nem most kell égetni a puskaport. Érdemesebb azt tartogatni a későbbi órákra, a sokadik kilométerre, ami még oly távolinak tűnik ilyenkor.

5. Az első frissítőpont

A verseny korai szakaszában jársz. Ilyenkor még nagyon visz a verseny heve, és valószínű a legszívesebben ki is hagynád ezt a pontot, feleslegesnek és korainak érzed a megállást, mert úgy érzed teljesen jól vagy, semmire sincs szükséged, csak mennél tovább. Te ultrás vagy, nehogy már ilyen korán meg kelljen állni frissíteni! Inkább mutatnád a ponton lévőknek, hogy kutya bajod, simán bírod, neked ez még semmi. Mozgásod gyors és atletikus, figyeljék csak!… De ne tedd! Szusszanj egyet, hiszen a verseny végkimenetele szempontjából nagyon fontos kalóriákkal tudod magad feltölteni. Ha itt nem kezded el a frissítést, akkor az egész felépített frissítési stratégiádat elhajíthatod a szemétbe. 

6. Hosszú nap elébe nézünk

Már egy ideje úton vagy, és nem történt még semmi különös. Mivel épp nincs jobb dolgod, elkezdesz számolni. Mennyi telt el, mennyi van vissza? Milyen a tempód?

Ráeszmélsz, hogy még csak milyen kevés ideje vagy úton, de mégis már milyen sok ideje. Belegondolsz, hogy milyen messze még a vége.

Ilyenkor tudatosul, hogy ez most hosszabb lesz, mint hitted, és még nagyon messze a cél. Az első komolyabb negatív spirál, ami be tud húzni. Ne engedd! Nézelődj, tereld el a gondolataid, élvezd a tájat, gyönyörködj, figyelj befelé, de ne engedj teret a negativitásnak. Ehhez még nagyon korán van, erre ráérsz majd később. Sokat segíthetsz magadon azzal, ha az előtted álló távot felosztod apró kis szakaszokra, és csak aktuálisan a következő pontig tervezz, csak addig nézz előre, így könnyebben gazdagodhatsz a sikerélmény érzetével az apró célok elérésével, a folyamatos önostorozás helyett. 

7. Ez rettenetes

Még mindig nem történt semmi, azóta, hogy ezt nemrég megállapítottad egyszer-kétszer. Elérkezik az a pont, ahol elbizonytalanodsz, mert rettentő távolinak tűnik a cél. Megijedsz attól, hogy hogy jutsz el odáig. Kezdetét veszi a gyötrelem, itt-ott már fájdogál is talán valahol valami, de ha nem, akkor is keresed, hogy mi nem jó. Hol egy kifogás, egy rossz érzés, amibe bele lehet kapaszkodni? A negatív spirál folytatódik, és egyre mélyebbre húz. Már, ha nem figyelsz.

8. Alkudozás

Az ultra egyik nagy előnye egyben a hátránya is. A táv és az idő miatt sokkal megengedőbb vagy magaddal, mint például egy maratonon. Nyugtázod magadban, hogy bőven belefér az a pár méter séta, vagy lassú kocogás, hiszen nincs miért sietni. Elkezdesz lassulni. És akkor jönnek a kibúvók. A következő villanyoszlopig sétálsz, majd attól kezdve futsz. Csak ezt az emelkedőt sétálod, aztán megindulsz. A következő frissítőpont már olyan közel van, odáig csak elérsz valahogy. És így tovább. Így megy ez. 

9. Félút

Mérföldkő. A verseny szempontjából az egyik leglényegesebb adat, ettől kezdve kimondhatod magadnak: innen már kevesebb van vissza. Már eddig eljutottál, és többet hátrahagytál, mint amennyi előtted áll. Innentől új verseny kezdődik, egy új dimenzióban. Ez már egy újfajta időszámítás. Olyan, mint egy második rajt. Újult erőre kapsz, és visz tovább a lendület, már ha szerencséd van, mert valljuk be, féltávnál azért a legpozitívabb hozzáállás mellett is be kell ismernünk magunknak, azért már fáradunk, na.

10. Amikor már nincs visszaút

Itt már teljesen mindegy, hogy hol tartasz, mennyire fáj, és mi történik körülötted. Feleszmélsz, hogy már nem adhatod fel, nem szállhatsz ki, hiszen, ha fizikailag rendben vagy, nem hátráltat konkrét sérülés, és eddig elértél, akkor már miért ne mennél tovább?

Tudod, hogy sokan követnek, figyelik a nyomkövetődet, szurkolnak érted otthonról, és a célban is ott vár rád valaki. De nem csak a külső megítélés, és a távolról rád szegeződő szemek miatt, hanem már önmagadért, azért az áldozatos munkáért, amit ezért az egészért beletettél, kötelességednek érzed a teljesítést. A feladás nem opció. Jó lenne, ha ez lenne a fejedben, de általában pont ennek ellenkezője.

Egyre inkább körvonalazódik benned, hogy mekkora ökörség volt benevezni, hogy is gondolhattad, hogy ez egy jó buli lesz. Jó esetben, csak eldöntöd, hogy soha többet, rosszabb esetben azon agyalsz, milyen indokkal lehetne kiszállni a következő lehetőségnél. Reménykedsz, hogy kiugrik a bokorból egy kobra, ami megmar, igaz, kobra minimum 10 ezer kilométerre él legközelebb a versenypályához. Mindegy, medve is jó, csak lehessen mire fogni. Azt mégsem mondhatom otthon, vagy a haveroknak, hogy gyenge voltam fejben. Kell valami megingathatatlan kifogás. Ha tényleg gyengék vagyunk egy pillanatban, valószínűleg találunk is magunknak valamit. Nem jó út!

11. A fájdalom barlangja

Egy ultra alatt sokféle fájdalommal találkozol. Fizikai, lelki, mentális mélypontok jönnek-mennek. És te mindig, mindegyiken valamilyen úton-módon felülkerekedsz (remélhetőleg). Ebben a tapasztalásban rejlik az ultrafutás valódi szépsége. Scott Jurek mondta, hogy azért ultrázunk, hogy azt a fajta fájdalmat megtapasztaljuk, amit ilyenkor meg kell érezni. És ezt nem lehet megúszni. Attól fáj, hogy idáig eljutottál, teljesen normális, hogy már nem esik jól egy lépés sem, és az is, hogy nem élvezed. Engedd, hogy az érzések átjárjanak. Most éled meg azt, ami az ultrában az egyik nagy egyediség.

Az önmegtapasztalás, az önmarcangolás, a felülkerekedés, a megoldás, vagy az elbukás. Ne feledd, ebben a pillanatnyi harcban alul maradhatsz, de mégis győztes lehetsz, amennyiben utólag képes vagy tanulni a hibáidból és a kudarc közelebb visz önmagadhoz, az élethez. No és ha minden kínlódás és fájdalom ellenére rendben behúzod, akkor kiélvezheted a finisherek mámorító, egyedi, semmivel sem összehasonlítható büszke beteljesülését, amiért jöttél, amire életed végéig emlékezni fogsz és hatást gyakorol rád. Ez az igazi befutóérem. Ez az igazi koszorú, ez a megfoghatatlan és “csak” átélni lehet érzés, ami a célkapu alatt és után átjár, mikor belekiáltod a világba, hogy MEGCSINÁLTAM! De ne szaladjunk ennyire előre….

12. A valóság

Még mindig rossz, és még mindig nagyon fáj és nem lesz jobb, hiába várod. Nem történik semmi, csak mész előre, teszed a dolgod, és piszkosul nem esik jól. Csíp, szúr, nyom, zsibbad, görcsöl. A fájdalom is sokféle, változatos. És mire az egyik elmúlik, jön egy másik, máshol. Fogadd el, ez már így marad, ezek az érzések veled lesznek már végig. Ha szerencséd van, csak így marad, de általában rosszabbodik. Az elején is tudtad, hogy nem lesz mindig kellemes. Eszedbe jut, hogy a verseny előtt készültél ezekre a pillanatokra. Mindenki magyarázta, milyen nehéz lesz. Akkor olyan könnyűnek tűnt. Most belül, megélve, azért messze nem habostorta, inkább egy romlott, penészes, szétrohadt, bűzös, kukacos felismerhetetlen trutyi érzetét kelti. Pedig nem az, csak lehet, kínodban már így érzed. Eszedbe jut, hogy mit ennél, mit innál, mennyire jó lenne már forró víz alatt állni, majd puha ágyban állig betakarózni. Elkezdesz fázni, álmos vagy és éhes. Már minden rossz, de tényleg. Mindenkit utálsz, leginkább önmagadat.

13. Ennek sosem lesz vége

Kilátástalanság lesz úrrá rajtad. Tényleg nem múlik, nem javul. Nincs semmi, ami kihúzna ebből. Minden olyan távolinak tűnik, és értelmetlennek. Nem fogynak a kilométerek. Számolod, hogy még mennyire messze a cél. Kilátástalannak tűnik az egész. Már nincs miért keresni a kifogásokat sem, attól sem lesz jobb. Semmi sem segít, sehogy sem jó, semmi nem esik jól. Az idő pedig megállt, és végtelen. Egy lélegzetvétel, egy lépés, egy pillanat is felér az örökkévalósággal. Már gyalogolni sincs erőd, nem hogy futni. Csak leülnél kicsit. Akár az árokpartra. Ja és mindenki hagyjon most békén és nehogy noszogatni merjen, van neked elég bajod. De aztán csak összeszeded magad és mész tovább. Azt már nem merem írni, hogy futsz, de haladsz. Ezt a 13-as pontot pár sorban írtuk le. A valóságban viszont ez a Háború és Béke.

14. A fény az alagút végén

Aztán valami mégis felragyog ott legbelül, benned. Elérkezik az a pont, amikor már kezded elhinni, hogy finisher leszel. Már látod a végét, már kézzelfogható, kimondható, és annyira közeli. Elhiszed, hogy a tiéd lehet, már csak néhány lépés, már nagyon közel jársz. Ezt már senki és semmi nem veheti el tőled. Hamarosan ott leszel, már látod, ott van előtted, karnyújtásnyira, hogy átszakítsd a célt. 

15. Az érzelmi lavina

Vége, beértél, ott vagy a célban. Hirtelen egy nagy ürességbe cseppensz.

Véget ért az út, a nagy kaland. Minden nagyon friss és felfoghatatlan. Már nem vagy éhes, se szomjas. Nem akarsz zuhanyozni, sem ágyba feküdni. Pörögsz, majd hirtelen összezuhansz. Csak nézel ki a fejedből, vagy örömujjongsz. Ki hogy éli meg a siker és a brutál mély fáradtság elegyét.

Sírsz és nevetsz, boldog vagy és szomorú, hiszen nem adtad fel, nem szálltál ki, végigértél, és már lehet, most hiányzik. Lehet, hogy azt mondod, ezt soha többet, de ez már a tiéd. Mindegy a helyezés, mindegy az idő, győztes vagy mindenhogyan. Legyőzted önmagad, megvívtad a harcaid, átélted mindazt, amire szükséged volt, hogy tanulj, tapasztalj. Vidd ebből tovább magaddal, amit csak tudsz. Különleges érzések.  

 

Visszatekintve néhány nappal később, majd biztos másképp látod önmagad, a pillanatnyi fájdalmaid, a konklúzió változik és alakul. Mit lehetett volna másképp, mit fogsz legközelebb pont úgy, ahogy volt, mert úgy volt tökéletes. Lassan a napok, hetek múlásával távolodsz az élménytől, lassan leülepszik és elsimul minden. Ami biztos, hogy sok élménnyel, tanulsággal gazdagodtál, leginkább önmagaddal kapcsolatban és ezt tényleg nem lehet tőled elvenni. És már tényleg várod a következőt.