Egy magát valamire tartó ultrás terepfutónak ez a “must have” listán kell, hogy legyen, így tartja az itthoni szójárás.

A versenynaptáram úgy alakult korábban, hogy egy másik futóverseny mindig közbeszólt és mivel nem tudtam mit hagyok ki, nem a Mátrabércet választottam. Pedig, ha tudtam volna… biztos nem hagyom ki.

Az idei eseményt április helyett októberben szervezték meg, és végre nekem is úgy alakult minden, hogy ott tudtam lenni. A Mátrabérc Trailről azt kell tudni, hogy a Mátrát szeli keresztül, végig a Mátra gerincén Sirok – Kőkútpusztától indulva egészen Szurdokpüspökibe érkezve. 54 km, 2.800 méter szintemelkedéssel. Hazai viszonylatban szintes, technikás, kihívásokkal teli versenynek számít. Az útvonal 60%-át ismertem korábbról, a maradék részek “meglepetések” voltak számomra. Olivérrel a verseny előtt elemeztük az útvonalat, nagyon sok hasznos tanácsot kaptam, hogy mikor, mire figyeljek, hogyan haladjak. Azok a futótársak, akik már rutinosak voltak a versenyen, azt mondták, hogy a Muzsla a “mumus”, az mindenkit kicsinál a végén. Kíváncsian vártam, mert azt a részt pont nem ismertem.

2020. október 10. szombat, reggel 8 óra, a verseny rajtja. Sirokon gyülekezett a versenyzők kis csoportja, olyan 150 fő. Ideális időjárás volt. Nem esett az eső, hűvös volt, az első kilométeren még kesztyű volt rajtam, tudtam, hogy gyorsan le fog kerülni, de úgy éreztem komfortosnak, hogy indulásnál ez még rajtam van.

Mindenki máshogy éli meg a rajt előtti pillanatokat

Van, aki szeret ilyenkor bandázni, van, aki elvegyül a tömegben, van, aki csak koncentrál és lélekben is megérkezik. Ott akartam lenni és átélni. Végre a Mátrabérc Trailen fogok versenyezni! A futás segít. Gondolkodni, kikapcsolódni, átértékelni, elemezni, megérteni helyzeteket, feladatokat és problémákat az életben. A futás abban is segít, hogy kitisztítsd gondolataid, vagy épp csak üres járatban menj és végre ne gondolj semmire. Féltem, hogy ezen a napon a gondolataim elvisznek más utakra és nem tudok koncentrálni. Végül visszaszámoltunk és elrajtoltunk reggel 8 órakor.

A sikeres teljesítéshez és a célom eléréséhez nem kellett mást tennem, mint betartani a megbeszélteket és okosan menni végig. Csendben meneteltünk felfelé hullámozva a Mátra csúcsain egészen Kékestetőig. Valójában két kulcsfeladat volt, az egyik, hogy ne fussam el az emelkedőket a verseny első felében, a másik pedig hogy 2,5 óra alatt érjek Kékestetőre. Ennél korábban ne, mert akkor az azt jelenti, hogy elfutottam nagyon az elejét.

Nehéz megállni, amikor húz magával a lendület, még nagyon sok energia és erő van benned, hogy ne teljes erőből fusd meg az emelkedőket, hanem tartalékolj okosan, és egyben lásd a versenyt. Nem egy emelkedő van az első kilométereken, hanem 54 kilométer van előttem, több emelkedővel. Elégedett voltam magammal, mert amint csippant az órám, hogy a pulzusom elérte a kiszabott maximumot, lassítottam, picit visszavettem. Végig tudtam futni, vagy tipegni felfelé, és okos is voltam, így Kékestetőre épp a megtervezett idővel értem fel. Nyugtáztam, hogy minden rendben van. Ügyesen haladok. Éreztem az erőt és élveztem minden pillanatot. Ez volt az első nagyobb emelkedős rész, 19 km-t tettünk meg.

Nagyon sokan voltak a csúcson. Szurkoltak, hajráztak és ez mindig feltölt. Megláttam Andit és már nyújtotta felém a vízzel teli kulacsot. Egy gyors kulacscsere, félig futva és már haladtam is tovább. A frissítőpontokon nem szoktam időzni. Egyrészt a saját, bevált frissítésem viszem magammal, így csak vizet veszek magamhoz, másrészt pedig mindig úgy gondolom, hogy ha sokat időzök, akkor kiesek a ritmusból, kizökkenek és kell egy kis idő, mire újra megtalálom magam az úton. Így, ha csak tehetem, gyors felkapom, ami szükséges és megyek is tovább. Úgy gondoltam, hogy segítő nélkül is tudom teljesíteni ezt a versenyt, de Andi (Mórocza Andrea ultrafutó-szerk.) felajánlotta, hogy kísér és segít, így elfogadtam, ha már ilyen szuper segítő szerepet vállal, hogy rajtam kívül még két barátunkat is frissíti. Logisztika és kihívás ebben is volt, de végül egész jól összehoztuk a tempókat és mindhárman belefértünk a frissítési tervbe.

A versenyre 7 órát terveztem teljesítésnek

A táv és időtartam tekintetében nekem bevált, hogy géleket fogyasztok 40-45 percenként, egy-egy sótabit óránként, és sok vizet. Így magammal vittem mindent, plusz két kulacsot a víznek. Eleinte erre kevésbé volt szükség, de ahogy melegedett a hőmérséklet, jó volt, hogy két kulacsnyi víz van nálam.

A Kékest elhagyva üresebb lett az erdő. Végre nagyon egyedül voltam és élveztem a terepfutás azon különlegességét, hogy a természet befogad, csodás formái magával ragadnak. Suhantam Galyatető felé. A második nagy pont. Ezt az útvonalat jól ismertem, és a lefelé szakaszokat nagyon könnyedén vettem. Egy újabb gyors vizeskulacs csere az ellenőrzőponton és mentem is tovább. 29 kilométertől majd’ 15 kilométer főleg lefelé futás volt, vagy néha egy-egy huplit tettünk bele, ilyen volt a sziklás Ágasvár is. Különleges rész, érdemes kitérőt tenni, ha valaki épp a Kéktúrán jár. Jól haladtam, itt már nem volt időelvárás, se tempó. Azt végig láttam, hogy a 7 órás teljesítésbe beleférek, ha ugyanilyen tudatosan teljesítek és az erőm is kitart végig.

Mátrakeresztes. Az utolsó ellenőrzőpont, ahol találkoztam Andival is. Innen egy mászás a Muzslára és ott is vagyok a célban. Nagyon vártam ezt a részt. Elindultam az erdő felé újra, és rögtön tévesztettem is. Egy jó kis jobb kanyarral beletettem kétszáz métert, szerencsére egy túrázó gyorsan útba igazított és visszafordított. Ennyi volt az eltévedésem a teljes versenyen, aminek nagyon örültem. Elindultam felfelé a hullámzó úton.

Figyelmeztettek, hogy a Muzslára felérni kihívás lesz. Huplik vannak benne, amikor azt hitted, hogy már fent vagy, és lefelé haladsz, akkor jön egy újabb emelkedő. Talán fejben ezt jól elrendeztem, így semmi nehézség nem volt benne. Jól futható az utolsó 200 méter kivételével. Kanyarog, felfutunk, lefutunk, és a sűrű erdőben haladunk. Egy éles kanyarban láttam Nellit (Horváth Kornélia, a verseny 3. helyezettje-szerk.), közel mögöttem. Mivel végig tudtam, hogy a második helyen vagyok, így nyugtáztam magamban, hogy valószínű a végére csak a harmadik helyet fogom megfutni, de az időeredményem tökéletesen alakult, így boldog voltam.

A helyezés egy plusz jó dolog

De egy ilyen terepen tényleg sok múlik az erőbeosztáson, és ha ő utolér az utolsó emelkedőn, akkor nagyon ügyesen csinálta, én pedig lehetek még jobb legközelebb.

Haladok a Muzslára. Hallom egy szurkoló hangját, ahogyan közli “megalázom a srácokat, mert sorba előzöm őket felfelé”, majd megkérdezi, minek teperek ennyire, “Inci (Tiricz Irén, a verseny női győztese-szerk.) már egy órája elfutott itt”. Na igen, ebben biztos voltam, hogy Incinek nyomába se lehet érni, eszembe se jutna, ahhoz még jópár évnek el kell telnie. Fontosnak tartom, hogy tudjuk besorolni magunkat, milyen szinten vagyunk, egy-egy futóhoz képest hol tartunk. Ez ad egy ideális képet, és segít is abban, hogy előre haladjunk. Sok kiváló sportoló a példaképem, Incit csodálom, hogy a férfiakkal is simán felveszi a versenyt és olyan eredményeket produkál, amelyeket felfogni is nehéz. Tehát a Muzsla megvolt. Nagyon élveztem az oda vezető utat, innen már csak egy gyors lefelé menet volt. Száguldottam, és kicsit sajnáltam, hogy máris véget ér a mátrai kalandom.

Maradni akartam még az erdőben. A tölgyek, a fenyvesek közt. A köves, sziklás talajon akartam még futni. De ez ennyi volt. Szurdokpüspöki a Mátra széle, leereszkedve már más tájakat látok, a távolban a Cserhátot is csodálhatom. A faluban az utcákon már gratuláltak, és éljeneztek. Befutottam a célba, az órám 6:46:43-at mutatott. Nagyon elégedett voltam, és boldog. Erővel tudtam futni a végén is, lendületesen. 13 perccel jobb időt teljesítettem, mint ahogy a terveimben számoltam. Ezzel a dobogó második fokára is felfértem, Nelli előtt 3 perccel.

A célban mesélték, hogy ment a dilemma, vajon melyikünk érkezik előbb, hisz szoros volt, végig pár percre voltunk egymástól. Örülök, hogy stabil, megingás nélküli futást tudtam hozni aznap, az ilyen élmények plusz adalékok, hogy a rendszeres, szorgalmas munkának beérik a gyümölcse. Nekem ez a futás így végig az a bizonyos “flow” élmény lett.

Képek: Mátrabérc Trail hivatalos versenyfotói