Az első kerékpárversenyt 1868-ban rendezték meg, akkoriban a kerékpárokon sem váltó, sem normális fékek nem voltak ahhoz, hogy ilyen magas hegyeket meghódítsanak. Gondolhatnánk, hogy a józan ész parancsának engedelmeskedve a versenyszervezők a XX. század közepéig nem is próbálkoztak magas hegyek meghódításával, de ez nem lenne igaz. A Tour de France első, 1903-as megszervezését követően hét évvel már szerepelt a Pireneusok két ikonikus hegye, a Col du Tourmalet és a Col d’Aspin is az útvonalban. Hogy ez mennyire volt kemény akkoriban? A Col d’Aubisque emelkedőjén véget érő királyszakasz második helyezettje, Octave Lapize csak annyit mondott a versenyszervezőknek: „Gyilkosok”. Ez sok mindent elmond a szakasz nehézségéről, hiszen akkoriban a kerékpár leginkább a túlélésről szólt.
Nagyon sok 250km-en felüli szakasz volt az útvonalban, amely önmagában is kemény erőpróba volt. Mindezt tovább nehezítette a korabeli kerékpáros technika puritánsága, illetve az a tény, hogy a kerékpáros csak magára számíthatott a bajban, hiszen nem vehetett igénybe a szereléshez külső segítséget. Szóval amikor az ilyen körülményekhez szokott, akkori viszonylatban egyik legjobb kerékpáros ilyet mond, akkor az tényleg kemény és embert próbáló lehetett.
A kicsit hosszúra nyúlt bevezetőmet követően térjünk is a tárgyra, és nézzünk is meg párat a kerékpár legnagyobb és leghíresebb emelkedői közül. Igyekszem a napokban véget ért Giro d’Italia, és a hamarosan megrendezésre kerülő Tour de France idei útvonalából csemegézni egy kicsit.
Az emelkedők magasságánál fontos tudni, hogy megkülönböztetjük a relatív illetve az abszolút magasság fogalmát. Az abszolút a tengerszint feletti magasságot, míg a relatív a hegy valós szintemelkedését mutatja, azaz a hegy legalacsonyabb pontjától mekkora a csúcsig mért szintemelkedés.
Col du Tourmalet (relatív: 1404m abszolút: 2115m)
Kezdjük is a legikonikusabbal, a Pireneusokban található, 1910-ben először megmászott Tourmalet-val, melyet azóta egészen pontosan 87-szer teljesítettek a versenyzők a Tour de France története során.
Ezzel a Tourmalet a leggyakrabban mászott hágója a kerékpársportnak. A hegy maga 17,2km hosszúságú, és 7, 4%-os átlagmeredekségű. A hegy második felében nem ritkák a 9-10% feletti részek sem.
Kemény, embert próbáló hegy, melyre nem könnyű a feljutás, mind a meredeksége, mind pedig több mint 2000 méteres magassága miatt sem. A hegy rengeteg kiváló kerékpáros csatáját őrzi, melynek ékes bizonyítéka, hogy a hegy tetején állították fel a kiváló kerékpáros, Octave Lapize és Jacques Goddet Tour de France igazgatójának emlékművét. Az idei Touron a 18.szakaszon csodálhatjuk meg a hegyet, mely a nap utolsó előtti emelkedőjeként szerepel.
Mont Ventoux (relatív:1603m abszolút: 1911m )
Ez a hegy több szempontból is különleges helyet foglal el a kerékpársport történetében. A hegy hangulata semmihez nem hasonlítható, hiszen a hegy utolsó harmada kopár, kietlen. Olyan érzése van az embernek, mintha a Holdon járna. A hegy 1951 óta van benne a Tour útvonalában és eddig tizenöt alkalommal mászták meg a versenyzők.
Rengeteg nagy csata zajlott ezen az emelkedőn, gondoljunk it Chris Froome híres, 2016-os futására, ahol egy motoros hirtelen fékezését követően kellett kényszermegoldáshoz folyamodni, és egy darabig futva folytatni a versenyt, amíg meg nem kapta cserekerékpárját.
Csatáztak az első helyekért anno olyan nagy nevek, mint Pantani, Poulidor vagy Eddy Merckx is. Sajnálatos módon haláleset is tapad a hegyhez, hiszen itt vesztette életét a nagyszerű angol kerékpárversenyző Tom Simpson, aki verseny közben a hegy csúcsa felé közeledve lett rosszul. Ezt a szomorú esetet egy emlékmű jelzi, ott, ahol Simpson lezuhant a kerékpárjáról.
A hegyet három oldalról lehet megmászni, melynek a keleti oldala a leglankásabb, de a leghosszabb is. A keleti oldal a versenyek alkalmával használt útvonal, mely 21,4km-en keresztül átlagosan 7,5%-os meredekségű sok 9-10%-os résszel. Az idei Tour de France 11. szakaszán fogják megmászni a hegyet, aholis utolsó hegyként szerepel. Ezen a napon azonban nem hegyi befutóval, hanem lejtmenettel fog befejeződni a szakasz.
Col du Portet (relatív: 1419m abszolút: 2215m)
A Pireneusokban lévő hegy 2018-ban szerepelt először a Tour útvonalában, ezért mondhatni elsőbálozónak számít a korábban említett hegyekhez képest. Ami kimondottan érdekessé teszi a hegyet, az a 8,5%-os meredeksége, mely 17km-en keresztül tart. Az első két kilométert leszámítva a hegy szinte végig 9-10%-os meredekségű, mely 801m szintről indul és 2215m tengerszint feletti magasságig húzódik.
A hegyet egyrészről a meredeksége teszi nagyon nehézzé, másrészről pedig az a tény is, hogy 2000m feletti magasságának köszönhetően még nehezebbnek érződnek a 9-10%-os részek a ritka levegő miatt. A 2018-as Touron a hegy adottságainak megfelelően, egy nagyon könnyű kolumbiai hegyimenő, Nairo Quintana nyerte. A kolumbiaiakról tudni kell, hogy hazájukban az élet is gyakran magaslati körülmények között zajlik, így nekik helyzeti előnyük van az ilyen magas hegyek legyőzésében. Az idei Touron a 17. szakasz hegyi befutójaként kapott szerepet, mely egy nagyon izgalmas csatát hozhat akár az összetett versenyben is.
A nemrégiben véget ért Giro d’Italia kapcsán két ikonikus hegyet szeretnék megemlíteni, mely kiemelt fontosságú a kerékpársport történetében. Az egyik a Pordoi-hágó, a másik pedig a Mortirolo.
Passo Pordoi (relatív: 892m abszolút: 2239m)
A Passo Pordoi talán az egyik leghíresebb emelkedő a Dolomitokban, 1940 óta többször is szerepelt a Giro d’Italia útvonalában. Ezt jól mutatja az a tény is, hogy 13 alkalommal volt a „Cima Coppi” azaz a verseny legmagasabb pontja. A hágót 1904-ben építették, 28 hajtűkanyarja 12 kilométeren keresztül húzódik, átlag 7%-os meredekséggel. Vannak ettől keményebb hegyek is a Dolomitokban, azonban a Pordoitól szebb és híresebb nem igen található.
Itt csatázott a ’40-es években Coppi és Bartali, akik abban az időben a legismertebb kerékpáros ikonok voltak. Itt található Fausto Coppi emlékműve is, akinek tiszteletére minden évben a Giro-n a legmagasabb hegyről megemlékeznek. Az idei Giro útvonalában is helyet kapott volna a 16.szakaszon, mint Cima Coppi, azonban a szörnyű, esős időjárásnak köszönhetően kivették a szakasz útvonalából.
Zoncolan (relatív:1204m abszolút: 1735m)
A Monte Zoncolan 1750m magas ikonikus emelkedő, amelyet egy nagyon meredek szerpentinen lehet megközelíteni. Ovaro irányából átlagosan 12%-os, de nagyon sok helyen meghaladja a 18%-ot is. A 2003-as Giron debütált Monte Zoncolan és gyorsan bekerült a sportág legendás emelkedői közé. A hegyet két oldalról szokták javarészt megmászni, Sutrio és Ovaro irányából. A „könnyebbik” a sutrioi oldal, ahol 9%-os átlagmeredekségen kell 13,3km-t mászni. Itt az utolsó három kilométer az igazán nehéz, hiszen ott 11-14% között változik a meredekség.
A másik oldal, az ovaroi a nehezebb, ahol 12%-os meredekség mellett kell 10 kilométert tekerni a tetőig. Erről az oldalról a hegy közepe a legkeményebb, ott 16-17%-os meredekségek váltogatják egymást. Egy szó mint száz, a hegy mindkét irányból iszonyat kemény és meredek. Nem véletlenül található a hegy alján egy Welcome to Hell feliratú tábla. Az idei Giro a sutrioi oldalról látogatta meg a hegyet, ahol egy kis csapat nagy győzelmét ünnepelhette a közönség. Dina Marci csapattársa, Lorenzo Fortunato (EOLO-Kometa) nyerte szökésből a szakaszt, mely számára élete legnagyobb sikerét hozta.
Az országúti kerékpársport történelme egybefonódott a nagy és ikonikus hegyekkel. Nélkülük elképzelhetetlen lenne a sportág. A cikkben felsorolt hegyeken kívül számos híres hegy van Európában, melyek meghatározták, meghatározzák a kerékpársport történetét. A kerékpársport hőskorában a hegyek megmászása is óriási kihívást jelentettek az akkori technika fényében. A modern kerékpársportban pedig a teljesítés nimbuszát háttérbe szorították az izgalmas támadások, csaták, melyeket annyira szeretünk ebben a sportban.
A végére engedjetek meg nekem egy kis összehasonlítást kis hazánk hegyeivel kapcsolatban, melyek számunkra a Zoncolant, vagy a Tourmalet-et jelenti, ami így is van jól, de érdemes objektív szempontok alapján is megnézni, milyen különbségek is vannak a cikkben említett hegyekhez képest.
Kékestető (relatív: 774m abszolút: 1014m)
A Kékestető Magyarország legmagasabb pontja, mely a Tour de Hongrie útvonalában szinte minden évben megtalálható. A hegyet a Tour de Hongrie-n eddig mindig Mátrafüred felől mászták, és a parádi oldalon gurultak le. A hegy Mátrafüred irányából 12km-en keresztül húzódik, átlag 5,3%-os meredekségben, melynek utolsó 3km-e húzósabb a maga 7-8% átlagmeredekségével.
Dobogókő (relatív: 550m abszolút: 700m)
A dobogókői emelkedőt általában három oldalról szokták megközelíteni: pilismaróti, esztergomi és pomázi útirányból. A hegy mindhárom oldaláról átlag maximum 5%-os meredekséget lehet mérni. Az esztergomi a legegyenletesebb meredekségű, míg a pomázi oldalon vannak meredekebb részek is. Pilismarót felől nagyrészt könnyű, néhol lankás az emelkedő és csak a végére, az utolsó kilométeren belül morcosodik 8-9%-ig az emelkedő.
A számokból látható, hogy a magyarországi emelkedők objektív mércével elmaradnak a híres európai hágók meredekségétől és hosszától. Amikor egy kerékpár közvetítést vagy egy túrát szervezünk a Dolomitokba, akkor érdemes ezekkel tisztában lenni. Azonban azt is tudjuk, hogy nekünk Kékes, Galya, Dobogókő, Mecsek jelenti AZ emelkedőket. És ez így is van jól!
Jó kerékpározást mindenkinek!
