A legtöbben biztos ismeritek, azt szokás emlegetni, hogy amennyi munkát befektetsz az edzésbe, az eredményeidben ez úgy fog meglátszódni. Tuti? Egész biztos, ha az eredményesség számszerűsíthető oldalát vizsgáljuk, a mérhető eredményeket. Ha már az eredményességet, akkor nem biztos. Jó hír, hogy a sport pozitív hozadékai messze nem csak sporteredményekben mérhetők. Na, túrjunk ennek a mélyére jobban, hogy hogyan is van ez. Tapsolunk és éljenezünk a legjobbaknak, felnézünk rájuk és ők példaképeink. Mennyi munka, micsoda akaraterő, mennyi lemondás, kitartás és küzdelem van az eredmények mögött. Ez így is van, a győzelmek, a dobogók senkinek sem hullanak az ölébe, de biztos, hogy a győztest az emeli a többi sportoló fölé, hogy ő készült a legkeményebben, ő hozta meg a siker érdekében a legtöbb lemondást, neki van a legnagyobb akaratereje? Ha belegondolunk, bár lehet, hogy így van, nagy a valószínűsége annak, hogy a nála gyengébben teljesítők között jó páran vannak, akik jobban küzdöttek a felkészülésen és akár a versenyen is, mégsem ők állnak most a dobogó tetején.

Ez valahol egy tabu téma, kevesen feszegetik. A győztesnek jár a taps, te pedig, aki csak 29. lettél, tessék többet és még elszántabban edzeni, majd akkor első leszel, mondja a sokadiknak az edző.

Persze van ebben igazság, a nagyobb elszántság jobb eredményt hozhat, viszont már régóta tudjuk, az eredményeket messze nem csak a befektetett munka keménysége teszi gyümölcsözővé. Egyrészt ugye az elavult „No pain –no gain” mára már inkább megmosolyogtató, mint követendő. Már sok éve a „No brain –no gain” elvet követjük a versenyzők felkészítésénél, magyarul a többet ésszel, mint erővel irányban. Másrészt az élet és felkészülési körülmények, illetve az egyének közötti genetikai különbségek igencsak meghatározzák, milyen befektetésből mit lehet elérni. Ha valaki nyolc órában füvet kaszál a napon, és vajas kenyérből pótolja a kalóriáit, evidens, hogy más szervezeti terheltsége van, mint annak, aki profi sportoló, a felkészülésén kívül más érdemi stresszor nem éri a szervezetét és dietetikus állítja össze az étkezését étkezésekre bontva. Ezt vágja mindenki és aki eredményes próbál lenni, oda is figyel, hogy csökkentse a napi stresszt és okosan táplálja a szervezetét a legoptimálisabb regenerálódás és fejlődés érdekében. Ezzel sokat foglalkozunk, viszont a genetikai tényezők teljesítményt befolyásoló hatásáról kevés szó esik. Tételezzük fel, van két jó barát, hasonló életkörülmények között nőnek föl, ugyanoda járnak edzeni, ugyanazt a munkát végzik el a tréningek alatt, ugyanolyan elszántsággal, mégis, az egyik srácból bajnok lesz, a másikból csak a futottak még felsorolásban találkozunk. Az egyik srácból sztárt farag a sors, a másik már lehet abba is hagyta a versenysportot. Kb ennyit tesz a genetika. Mostoha helyzet ez valahol, de a természet rendje ez. Az aerob állóképesség öröklöttség általi meghatározottsága 50%-os. Az erő és izomtömeg kicsit magasabb, 60%-ban meghatározott a génjeink által. A testmagasság 80%-ban, a túlsúly 70%-ban, a sport eredményességében összességében 66%-os genetikai meghatározottságot említenek. A 20.000 emberi génből pillanatnyilag nagyjából 200-ról gondolják úgy, hogy a fizikális képességeket valamilyen szinten befolyásolják. A testmagasságot manapság precízebben tudják következtetni az azt befolyásoló 54 génből, mint a szülők magasságából kalkulálva. Az adott sport szempontjából várható genetikai lehetőségek is vizsgálhatók. Az állóképesség szempontjából az „ACE” géncsoport az egyik meghatározó. Izomerő szempontból az ECTE3 csoport. Ma már cégek specializálódtak arra, hogy gyerekeknél genetikai vizsgálatokból javaslatot tesznek, milyen sportformában lenne a lurkó várhatóan eredményes. Persze a génállomány alapján még messze nem lehet olimpiai bajnokokat hirdetni, hisz ez is csak egy szeletkéje az egyén egészének, de mikor arról beszélünk, hogy a sportban a szerencse mennyire meghatározó, nyugodtan ezt is emlegessük fel, hogy igen, a bajnok valószínűleg a génosztásnál a szülei révén szerencsésebb volt, mint a 17. helyezett. Valamennyire és bizonyos versenyszintig akaraterővel, okos edzéssel ezt lehet kompenzálni, de egy szinten túl, például a nemzetközi élvonalban már nem.

Az első bekezdésben azt írtam, hogy van jó hír is.

Ne keseredjünk tehát el, ha a sportunk szempontjából nem a legtökéletesebb géneket hordozzuk. Hosszútávfutás szempontból én is minden vagyok, csak nem genetikailag tökéletes ekkora izomtömeggel és alkattal. A jó hír az, hogy a sportban az öröm lehetőségeinek csak egy kis kosárkája az eredményesség. Sokkal több és nagyobb kosárkák vannak még, melyeket megtölthetünk boldogsággal, jókedvvel, élménnyel. Az eredmények úgy is mulandók ismétlési lehetőség szempontjából. Aki ma bajnok, holnap már nem biztos, hogy az tud lenni. Akinek a sport örömforrás része a dobogóban kimerül, óriási kríziseket él át ezekben a mindenképp bekövetkező helyzetekben. Így még az élversenyzőknek is azt szoktam javasolni, ne a dobogó legyen a fő hajtóerő abban, hogy nap mint nap kimennek edzeni. Teret kell engedni más pozitív faktoroknak is, hogy érvényesüljenek magunkban és egyensúlyt teremtsünk mentálisan a lelkünkben a sporttal kapcsolatban. Sose legyen munka és görcs a sport, mindig meg kell találni az örömöt benne és általa. Legyünk sokpólusúak. Sokaknál ez ösztönös, de másokat erre meg kell tanítani, hogy ne csak az töltse fel, ha javított az egyéni legjobbján, vagy ha nyakába akasztják az érmet, de legalább annyira az is, ha érezheti az erdőben a virágok illatát, vagy mikor a hegytetőn elámul a kilátás láttán. Mikor ismerősökkel együtt fut, vagy mikor érzi az izmai munkáját és torkában a pulzusát. Sokakban nagy értékkülönbség van a leírt értékek és élmények nagysága között, de higgyétek el, annál jobb, ez minél kisebb. Irodalom: Genetic influence on athletic performance Lisa M. Guth & Stephen M. Roth, 2013