Bevezetés a futóversenyek izgalmas világába

Már elmondhatod magadról, hogy futó vagy, élvezed, érzed, hogy fejlődsz. Egy ideje már gyűjtöd a kilométereket és vágysz arra, hogy élesben is felmérd, mit is tudsz kihozni magadból.

Szerencsés helyzetben vagy, mert bármilyen irányba is szeretnél elindulni, számtalan lehetőség közül tudsz választani. Már újra vannak versenyek, melyek között van pár olyan, amit kifejezetten érdemes kezdőként a bakancslistára felírni. Kérdéses, hogy mikor lesznek újra versenyek, de azok közül is van pár olyan, amit érdemes a bakancslistára felírni.

5-10 kilométer aszfalton

A városi futóversenyek főként félmaratoni távokkal kecsegtetnek, de a legtöbb esemény mindig ad lehetőséget arra, hogy családosan, kezdő futóknak is legyen kihívás, megtalálja bárki a neki megfelelő távot. A BSI által szervezett Vivicittá félmaratonról biztos hallottál már. Lehet, hogy még nem állsz készen egy teljes félmaratoni táv, azaz 21,1 kilométer lefutására, de ez ne tántorítson vissza attól, hogy kipróbáld magad versenykörnyezetben. A versenyzés világába, a futóversenyek hangulatába bele tudsz kóstolni. A Vivicittá mellett Midicittá (7km), vagy épp Minicittá (2,4km) távokon is tudsz nevezni és elindulni.

Nem véletlen kezdtem a felsorolást ezzel az eseménnyel. Igaz, hogy a fővárosba kell utazni érte, de hasonló versenyekért szét tudsz nézni a futónaptár.info oldalon is. Tehát, egy kis saját történet. 2013-ban láttam a hirdetését a versenynek. Akkoriban már képes voltam lefutni két Margitsziget kört, azaz 10,5 kilométert, de fogalmam se volt arról, hogy időt kell nézni, mi számít jó időnek, hogyan kell versenyezni

Sosem jártam korábban futóversenyen, nem is tudtam, hogy milyen kihívás lesz, mire kell figyelni. Mégis vonzott az, hogy megnézzem, mit tudok, mennyivel másabb ilyen környezetben futni. Fel tudom idézni a mai napig, hogy milyen izgatottsággal futottam végig a 10 kilométeres távot és értem célba több ezer emberrel együtt, mégis valójában a saját kis célomat teljesítve, legyőzve magam örültem annak, hogy teljesítettem az elém kitűzött célt.

Természetesen van pár dolog, amit megtanultam azóta, s amit jó tanácsok gyűjteményébe szívesen adok neked tovább.

Ezek a következők

  • Első versenyeden olyan távra nevezz, aminek a 3/4-ét edzésen sikerült már belegyaloglás nélkül lefutnod
  • Legyen megfelelő sportfelszerelésed, amelyet nem aznap avatsz fel. Ez nem az a bál, ahol előveszed az ünneplőd, ami sosem volt rajtad korábban. Nem ilyenkor avatunk fel új felszerelést. Inkább okozzon problémát az új cucc vagy cipő egy szimpla edzésen, mint a nagy napon!
  • Nézd meg előre az útvonalat, tudd, hol vannak frissítőpontok, tervezd meg előre, hogy mikor szeretnél inni vagy esetleg enni a verseny során. Nagy hőségben, ha mást nem is, de egy 10 kilométeres versenyen érdemes a vízpótlásról gondoskodni futás közben.
  • Ne csak az útvonalat, de a versenyre történő közlekedést is találd ki és számold ki, hogy időben odaérjl
  • A rajtszámmal leszel egyedi a többi futó között. Ezt a rajtszámot ne hagyd otthon, és a futóversenyeken mindig előre tűzzük fel. Ha sajnálod a ruhád átszúrni a biztosító tűvel, akkor praktikus beszerezni egy rajtszámtartó övet.
  • Érkezz időben. Ne az utolsó pillanatra akarj beesni a verseny helyszínére, mert meg fogsz leőpdni, hogy főleg egy nagyobb rendezvény esetéebn mennyi minden került az általad mondjuk jól ismert üres rétre. Átöltöző sátor, ruhatár, frissítő pult, kiállítói sátrak, rajthelyszín. A mosdóknál ilyenkor hosszú sorbanállás van, ezt tudd. Legyél erre felkészülve, hogy ne ezen kelljen stresszelned a rajt előtti pillanatokban.
  • Óra feltöltve? Telefon nálad? Vannak olyan versenyek, főleg inkább a hosszabb, terepversenyekre jellemző, de egyedileg eltérő, ahol van kötelező felszerelés is. A versenykiírást mindig tanulmányozd át. Időben, előre. S amennyiben egy személyi igazolvány, kulacs, telefon az alapvető kötelező felszerelés, akkor ezt ne sajnáld magaddal vinni. Nem ok nélkül kéri a szervező. És bizony hiába bosszankodsz, ha teljesítve a távot, befutva ellenőrzik, hogy megvan-e a kötelező felszerlés, és te nem tudod bemutatni azt, kizárhatnak a versenyből.
  • Tartsd be a szabályokat, figyelj versenytársaidre. Hogy mire gondolok? Lehetőleg úgy haladj, hogy ha nálad gyorsabb futó közeledik, elengeded nem lihegsz valaki nyakába, teret adsz másoknak, és magadnak is. Valóban versenyezni mész, de leginkább magaddal versenyezz. Az a bizonyos fair play itt is igaz, hogy tisztességesen kell végig futni a pályán.
  • Terepfutóverseny esetében a pályát szalagokkal jelölik, de ha van rá lehetőséged, a versenyszervező által közzétett pályaútvonalat töltsd fel az órádra, telefonodra, legyen nálad navigáció, hogy ne ezen múljon a teljesítésed. A sok kis eltévedés bosszúságára semmi szükséged, hogy élvezni tudd a versenyzést.

Aszfaltos versenyek kínálatában maradva a BSI áprilisi Vivicittá rendezvénysorozata mellett a hölgyeknek kedveskedő Női futógála június elejére több egyedi, vagy kombinálható versenyszámot kínál. Nagyon jó barátnős élményt lehet szerezni egy közös felkészüléssel és versenyzéssel.

A Maratonman is tervez nyáron a Generali Night Run ad éjszakai futóélményt a résztvevőknek. Az egyik kedvenc maratonom futottam itt. Kivilágított Budapest, a Várkertnél gyülekező, majd a távtól függően megkerülve a vár falait futhatsz 6, 9 vagy akár 21km-t. Teljesen más hangulata van az éjszakai Budapestnek, ami miattad van most lezárva, hogy futhass egy jót.

Szó esett arról, hogy közös, együtt futás

Természetesen van olyan is, hogy a táv egy részét érzed csak magadénak, ez esetben is vannak lehetőségek. Váltóban versenyzés, párban vagy csapatban. Kisebb megmérettetésnek egy városi futóversenyen is tudsz váltóban futni, érdemes szemezgetni az említett szervezők versenynaptárában is.

Viszont ha egy egész csapat futóval vagy kapcsolatban, akkor nagyon jó kihívás lehet egy nagyobb volumenű versenyen való részvétel. Gondolok itt egy Ultrabalaton vagy Ultra Tisza-tó versenyre, ahol a teljes távot kis szakaszokra osztva, akár 3 kilométert is teljesítve, csapatban legyőzhetitek az ultra távokat.

Hogy ez miért jó és mi ebben az igazán nagy feladat?

  • Egymás motiválása, miközben a társad fut, szurkolhatsz neki, frissítheted őt
  • Jó kis csapatfeladat felosztani a távot megfelelő szakaszokra, kitalálni a logisztikát, hogy ki kivel utazik, hogyan ér oda a következő pontra, amikor le kell váltsa a társát, időben érkezzen, tudja mi a menetrend, mikor kell odaérni és tovább haladni.
  • Miközben a csapattársak futnak, te pihensz. Felkészülsz a következő szakaszra, szurkolsz a versenytársaknak is. Egy jó élmény mellett biztos lehetsz abban, hogy a nap végére a csapatot nagyon jól összekovácsolja ez az együtt töltött idő és közös célért történő küzdelem.

Az aszfaltos futóversenyeken túlmutatva sokan a terepfutásban találják meg magukat és a céljaikat. Az erdő, a fák közt rejlő ösvények kikapcsolódást és feltöltődést adnak. Ha az edzéseiden túl szeretnéd kipróbálni magad versenyhelyzetben, a terepfutás is mindenki számára nyitott és tárt karokkal vár. 

Korábban írtuk

Tanácsaink azoknak a futóknak szólnak, akik eddig csak gondolatban barátkoztak a terepfutással. A nyár azonban kiváló alkalom lehet arra, hogy terepcipőt húzz, és az erdő felé vedd az irányt. 

A Terepfutás.hu, azaz Csanya által szervezett versenyeken is találsz rövidebb távot, több kevesebb szintemelkedéssel, hogy kipróbáld magad. A Nyúlcipőbolt Trails sorozatában három táv közül tudsz választani, s a legrövidebb, 10km körüli távok pont a kezdő terepversenyzőknek szólnak. Ugyanilyen érdekes és kezdő futók számára is jó versenyeket szervez a Runaway csapata, a Way to The Forest eseménysorozatával, Budán, Szentendrén, és a Börzsönyben.

Miért érdemes terepfutó versenyen részt venni?

A szervezők kisebb létszámú eseményeket hoznak létre, így a hangulat is sokkal családiasabb, mint egy aszfaltos versenyen. Nincs akkora tömeg, persze néhányszáz ember ugyanúgy összegyűlik a közös szenvedélyért hódolva. Ismerkedhetsz a terepfutó útvonalakkal, akár olyan helyeken is, ahol korábban nem jártál. 

Korábban írtuk

A nyár kiváló alkalom lehet arra, hogy terepcipőt húzz, és az erdő felé vedd az irányt. Remélhetőleg akik eddig féltek az erdő számukra ismeretlen világától, azóta felbátorodtak és kimerészkedtek. Szinte mindenki, aki elkezd futni, akár aszfalton, akár terepen, előbb-utóbb elkezd szemezni a versenyzéssel.

Ha bizonytalan vagy és nem túl jártas, hogy új helyeket fedezz fel, ezek az alkalmak ideálisak, hogy új tájegységek útvonalait ismerd meg. Hiszen a terepfutóverseny olyan útvonalon halad, ami biztosan futható és járható lesz számodra, így olyan meglepetés nem fog érni, hogy az előre megtervezett útvonalat nem tudod bejárni. Mindenben van kihívás, de a jó élményekhez ezekkel járulnak hozzá a szervezők.

Az instant körök világa

A virtuális futások vagy instant körök az elmúlt egy évben nagyobb hangsúlyt és figyelmet kaptak. Az instant versenyek, kihívások azt jelentik, hogy a sportoló bármikor teljesítheti a pályát, nincs együtt rajtolás egy adott időpontban, mint a klasszikus futóversenyeken. Az internet, a GPS, ma már lehetővé teszi az ilyen jópofa sportversenyzést is. A már említett Runaway, vagy a Onedoortrail, a Groove
Trails, Kelta Kör, Bükk Kör adnak lehetőséget arra, hogy bármikor, amikor te épp szeretnéd, előre megtervezett útvonalat bejárva teljesíts kihívást. A teljesség igénye nélkül, de jó szemezgetést kívánok az instantturak.hu oldalon, ahol az oldal létrehozói arra törekedtek, hogy az összes ilyen kihívást összefoglalják. Az aszfaltfutó versenyek tekintetében pedig az egyébként is versenyt szervezők hirdetnek szintén virtuális futásokat. Amikor a verseny távját megadott időben teljesítheted, s igazolva a teljesítést megkaphatod a verseny érmét.

Vágysz arra, hogy kipróbáld magad egy ilyen kihívásban? Először kezdd kicsiben. Keress fel a környékeden egy instant kört, és azt teljesítsd. Ugyanúgy, mint egy verseny előtt, itt is készülj fel előre a tudnivalókkal, teendőkkel. Ahány instant kör, annyiféle követelmény van a teljesítésre. A legtöbbhöz a feltöltött mobiltelefon elegendő. Az adott kör oldalán regisztrálva, koordinátapontokon bejelentkezve, vagy előre kihelyezett QR kódokat leolvasva haladhatsz végig a szervező által megadott útvonalon. Tanulmányozd előre az útvonalat, készíts magadnak tervet, hogy hogyan tudod teljesíteni. Figyeld az időjárást, s valaki tudjon róla, hogy elindultál a kihíváson. Azt javaslom, hogy bár a modern világban az óra és a telefon mindenben segítségünkre van, egy ismeretlen terepre merészkedés előtt tényleg jól tanulmányozd át, hogy merre halad az útvonal. Lehet, kicsit régimódi vagyok, de szeretek térképet böngészni, s úgy vizualizálni magamnak, hogy merre is fog aznap vinni az utam. A terepfutásban nincs sok szabály, de az erdő tisztelete és szeretete fontos. Óvjuk és védjük azt!

Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése