A triatlon mindent magába foglal, amit szeretünk, ha élvezzük a mozgást. A felkészülés, a versenyek alatt úszhatunk tavakban, kis sodrású folyóban, tengerben. Mindegyik más illat, más íz, más szín. Tekerhetünk a pusztában, szembe és oldalszéllel – a hátszél egy ősi indián legenda – viaskodhatunk az emelkedőkkel, tekerhetünk vagy fékezhetünk a lejtőkön. Futhatunk esőben, szélben, hóban, versenyeken főleg tűző napsütésben, bár amikor a legkevésbé szeretnéd, ott is bőrig ázhatsz. Dombokon, terepen és aszfalton egyaránt.
Órákat edzhetsz egyedül, hiszen minél hosszabb távra mész, hetente annál több alkalommal és annál hosszabban kell nekiállnod az edzésnek. Ritkul annak a lehetősége, hogy másokkal mehess. Majd egy versenyen, egy edzőtáborban összetalálkozhatsz azokkal, akik ugyanazt csinálják hétről hétre, amit te és kitörő örömmel állnak rajthoz, hogy most ugyanazon az útvonalon, ugyanakkor végig menjetek a pályán.
Teret kap a sebesség és az állóképesség
Minderről mit sem tudtam, amikor elindultam életem első versenyén…
Miért vettem részt rajta? Fogalmam sincs, egyszerűen jó ötletnek tűnt. Azt is mondhatnám, hogy nem tudtam nem rajthoz állni. A neten elém került egy amatőr buliverseny kiírása, amelyet már többször is megrendeztek, gondoltam, elemegyek. Úszni, futni tudok, végülis bringázni is.
Gyerekként Bán Sándor csapatában voltam úszó, bár nyílt vízben még sohasem úsztam. Ott az egyik legfontosabb a tájékozódás, tudtam meg azóta; akkor semmit sem tudtam minderről -5:00-ös dioptriával szerintem nem is baj. Besoroltam egy stabilan haladó férfi mellé, hozzá tudtam igazodni. A fiatalkori tudás, az azóta is viszonylag rendszeres, bár nagyon ritkás úszások jó alapot adtak, a nők közül először jöttem ki a vízből. Depózás, annyit tudtam, hogy most bringára kell szállni, amatőr verseny lévén nem volt különösebb elvárás a kerékpárral kapcsolatban, használjunk sisakot és legyen rajta két fék. Nem tudom, hogy hogyan csúsztam át az ellenőrzésen, ugyanis a férjem single speed, vágott kormányú, egyfékes bringája állt a rendelkezésemre, ez egy fokkal jobb választásnak tűnt, mint a
gyereküléses anya-bringám. Sokszor eszembe jutnak a tekintetek, amelyek kiültek azok arcára, akik leelőztek. Ismeritek a mondást, hogy ül, mint majom a köszörűkövön, pont így éreztem magam és végig azért imádkoztam, hogy a slendriánul megkötött cipőfűzöm ne akadjon be.
A fordító utáni szakaszon kezdtem egy kicsit érezni, hogy mit csinálok, hogy bringások között tekerek, rajtszámmal a hátamon, hogy itt vagyok egy triatlonversenyen…
Hazaértem!
Szinte fogalmam sem volt, hogy pontosan milyen rendezvényen vagyok, mit kellene most csinálni, csak tekertem tovább, még a szembeszelet is élveztem. A futást már ismertem, rutinosan frissíteni kezdtem és befutottam a harmadik helyen.
A következő hetek kutatással teltek. Hogyan edz egy triatlonista? Hol lesz még idén verseny? Milyen felszerelés kell? Hogyan kell egyáltalán nevezni? A triatlonedző képzésen egyszer megkérdezték, hogy őszintén, a triatlon szövetség honlapján kiolvastam a versenyszabályzatot, a többi szabályzatot és egyéb dokumentumokat? Nagyon minimálisan emeltem meg a kezem, szerintem senki sem vette észre, mert az a helyzet, hogy ebben az időszakban az összeset végigolvastam. Verseny videókat, képeket, beszámolókat bújtam.
Az edzéseim abban kezdtek el megváltozni, hogy futás előtt eltekertem a szomszéd faluba és vissza, még ekkor is a single speed bringával. Rengeteg segítséget kaptam egy szegedi csapattól, de négy gyerekkel, kisvárosban élve esélyem sem volt arra, hogy csapattal edzhessek, nehezen tudtam alkalmazkodni.
Számomra is az online edzéstervezés jelentette az egyetlen járható utat a felkészülésben
Olivér átvette az edzéseimet, átbeszéltük a korábbi versenyeimet és azóta úgy érzem, minden a helyére került. Az első amatőr versenyt (750m úszás, 22km bringa, 5k futás) 2018-ban még követte egy füredi rövidtáv, majd 2019-ben már középtávon is elindulhattam, melyet azóta négyszer teljesítettem.
Van olyan része, amiben gyengének érzem magam, vagy egy-egy alkalommal nem sikerül jó, de olyan nincs, amelyet ne szeretnék! Elnézést kértem a férjemtől, hogy bizony most sok minden meg fog változni az életünkben, mert szeretnék sokat edzeni és nem is értem, hogy honnan jött ez az egész, de én nagyon jól érzem benne magam! A válasza csak annyi volt: Ez mindig is benned volt!
Elkezdett kinyílni a világ, éveken át úsztam, ami elég kis területen zajlik, egy medence egy pályája. Futással még néha eljutottam a szomszéd faluba is, esőben, hóban is gond nélkül kimentem. És ehhez hozzákapcsolódott a bringa, távolsága lett az edzéseknek, ahogy nőtt az edzésidő, a sebességem, egyre messzebb juthattam, egyre több időt tudtam menni.
Idővel már nemcsak a környéket jártam, hanem kirándulni is elmentünk, tekerhettem a Mecsekben, a Mátrában, alföldi lányként hatalmas örömet adott, hogy a szél helyett az emelkedőkkel kell viaskodni, a lejtőknél koncentrálni.
A versenyek különleges atmoszférája magával ragadott
A triatlon sok egyéb mellett azért is egy különleges sportág, mert az amatőrök egy pályán, számos alkalommal együtt rajtolhatnak a profikkal, az elit versenyzőkkel. Láthatjuk hogyan készülnek, egyszerre depózunk, közösen megyünk a tésztapartira, látjuk őket a bringa- és futópályán, és öröm figyelni, ahogy teljesítik a távot!
Mindenki komolyan készül, koncentrál, hiszen már azt is összetett edzés, felkészülés, pakolás előzte meg, hogy egyáltalán rajthoz állhasson.
Nem volt lehetőségem és időm arra, hogy izguljak az első verseny előtt, mert a nagy döntést, hogy triatlonozni fogok, csak utána hoztam meg.
Ha az első hetekben mélyen belegondolok, hogy mi minden vár rám, lehet, hogy elrettenek a súlya alatt. A megszámlálhatatlan eszköz, a frissítés összetettsége, az időjárás folytonos változása, a kint és bent összekavarodása,
hiszen futópadon sohasem edzettem, de a görgő elkerülhetetlenné vált.
Ha előre valaki megmutatja, hogy mennyire lehet élvezni egy bringa pályát, milyen érzelmek jönnek elő, amikor számodra csodás idővel átszaladsz a célkapun. Megrettenni a vízben, mert azt érzem, hogy nem kapok levegőt, de körülöttem mindenki úszik, a part már messzire van, nem lehet kiszállni, ezért csak úszok tovább, majd észreveszem, hogy a tempóim kisimultak. Ha felvillantják, hogy milyen elsírni magam a bringa pályán, mert aznap éppen nem ment, majd egy óra múlva örömmel konstatálni, hogy többet tanultam a bringámról, a váltásról a lehetetlenül hullámzó pályán, mint előtte egy év alatt összesen.
Nos, ha ezt valaki előre mondja, akkor talán bele sem vágok.
Azt feltételeztem volna, hogy ennyi mindent az én testem és lelkem el sem visel. De mindez folyamatosan történik meg, mint a csendes nyári eső, mint a lassan szálló pára, csak megjelenik és mindent megváltoztat, engem
mindenképp.
Átélve azt, hogy azért lehetek önmagam, mert megint változtam!