Jill Biden, az eddigi legsportosabb First Lady

Túl egy maratonon, számos félmaratonon, 10 és 5 kilométeres versenyeken az eddigi legfittebb First Lady költözik január végén a Fehér Házba. Dr. Jill Biden közel harminc éve fut, legalább heti öt alkalommal, és ezt a szerelmet egy futóversenynek köszönheti.

Még talán sohasem volt ilyen sportos Washingtonban az elnöki rezidencia. A 2020. novemberi, minden szempontból meglehetősen viharosra sikerült amerikai elnökválasztási kampány egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor az állampolgári szavazatok többségével megválasztott új elnök, Joe Biden futás közben érte el telefonon alelnökjelöltjét, Kamala Harrist, aki az első női alelnökként tölti majd be ezt a pozíciót az USA történelmében. Az újdonsült elnöknek azonban nemcsak helyettese, hanem élete párja, vagyis az új amerikai first lady is szenvedélyes futó.

A Fehér Ház sportosabb, mint valaha

Még Barack Obama idején került felújításra és kialakításra a Fehér Ház 4. emeletén lévő fitneszterem, ahova az akkori first lady, Michelle Obama kérésére bekerült egy futópad is. Az Obama házaspár is rendszeresen látogatta az edzőtermet, az elnök minden este edzett 60 percet szigorú edzői felügyelet mellett.

Kép forrása: Facebook

Hogy Donald és Melania Trump mennyire használták a futópadot vagy a konditermet, arról nemigen vannak információink, de a január végén beköltöző új elnöki pár hölgy tagja biztosan előszeretettel veszi majd igénybe a lehetőséget. Dr. Jill Biden ugyanis már közel harminc éve fut rendszeresen, heti öt alkalommal 8-9 km közötti távokat. A kilencvenes évek elején felkérték az akkor még szenátorként dolgozó férjét, hogy egy jótékonysági futóversenyen rajtoltassa el a mezőnyt. A versenyre pedig vele tartott felesége is, akit teljesen lenyűgözött a verseny hangulata, és azon nyomban kedvet kapott a futáshoz.

A titkosszolgálat gyűrűjében

Jill Biden hobbija egyébként nem lesz újkeletű az elnököt és közvetlen környezetét védelmező titkosszolgálat számára, hiszen Barack Obama 8 éven át tartó elnöksége alatt Joe Biden alelnökként dolgozott a Fehér Házban. Felesége pedig már akkor javában hódolt kedvenc szabadtéri tevékenységének, a futásnak, megnehezítve ezzel az amerikai titkosszolgálat amúgy sem épp egyszerű mindennapjait.

“Edzett srácokkal vagyok körülvéve, akiknek meg se kottyan az én tempóm.” – viccelődött nemrég egy interjúban az egyetemi tanárként dolgozó, leendő elnök felesége. “A körülöttem dolgozó közvetlen munkatársaim már megszokták, hogy bárhol is vagyunk, bármerre is kampányolunk, vagy teszünk hivatalos látogatást, a futócipőt mindig becsomagoljuk a bőröndbe. Van, amikor csapatosan megyünk edzeni, de azt is megértik a testőrök, ha magányra van szükségem. Ilyenkor rendszerint úgy követnek, hogy észrevétlenek maradnak, én pedig bekapcsolom az iPodomat és Bruce Springsteen zenéjét hallgatom.”

Kép forrása: Instagram

Kampányokkal az elhízás ellen

Jill Biden az egészséges életmód elkötelezett híveként a rendszeres sport egészségre gyakorolt jótékony hatását is kommunikálta a korábbi first lady, Michelle Obama mellett töltött 8 éve során. 2009 és 2017 között ugyanis az Egyesült Államok két első asszonya azonnal megtalálta a közös hangot, és közösen összefogtak több egészséggel és sporttal foglalkozó program kidolgozásában. Nevükhöz köthető például a “Let’s Move America” és az “Active Schools” projektek megvalósítása is, mely során több mint 45 millió gyermek életmódját sikerült javítani azáltal, hogy az iskolákban egészségesebb reggelit és ebédet szolgáltak fel. Valamint beépítésre került az iskolai nevelésbe minden nap 60 perc testmozgás is, így több mint 11 millió gyermek kezdett aktívabb életet élni Obama elnöksége idején.

2009-ben ugyanis az akkori új elnök hivatalba lépésekor szembesült azzal a borzasztó statisztikával, hogy az amerikai gyerekek több mint egyharmada túlsúlyos, és sokuk szenved már 10 éves kora előtt valamilyen, az elhízáshoz köthető olyan megbetegedésben, mint például a cukorbetegség, vagy magas vérnyomás. Katonai vezetők pedig arról adtak számot, hogy a 18 éves fiatal emberek körében a második vezető alkalmatlansági ok az elhízás. Michelle Obamának, aki kétgyermekes édesanyaként a szívügyének tekintette a gyermekek sorsát, több sem kellett, és szinte azonnal sporttámogatási programok kidolgozásába kezdett, amiben kiváló társra talált az akkori alelnök Joe Biden feleségében, Jill Bidenben.

3 kilométertől a maratonig

Az újdonsült first lady arról is örömmel osztja meg a tapasztalatait, hogy milyen élményekkel gazdagodott a futás adta, semmihez sem hasonlítható szabadságérzet által. A rendszeres sport mindig is része volt a politikusfeleség mindennapjainak, de elmondása szerint a futással váltak teljessé a mindennapjai. A közel harminc éve tartó rendszeres futás pedig amellett, hogy segíti Dr. Bident abban, hogy megőrizze fittségét és egészségét, a hétköznapi stressz levezetésében is fontos eszközévé vált.

Kép forrása: Facebook

Számos jótékonysági, elsősorban a rákos megbetegedésekkel foglalkozó alapítványok által szervezett futóversenyeken is próbára tette már magát, amelyeken azért indult el, hogy felhívja a figyelmet a testmozgás és a szűrővizsgálatok fontossága. Joe Biden felesége korábban elveszítette egy nagyon közeli barátját mellrákban, így azóta szívügyének tekinti a rák elleni kampányokat is. Élete eddigi leghosszabb futóversenyét 1998-ban teljesítette, amikor eredményesen és egyetlen alkalommal lefutotta a maratoni távot 4:30:32 idővel.

Korábban már számos, főleg amerikai kisvárosokban rendezett, szintén jótékonysági versenyeken állt már rajthoz, addigra túl volt néhány félmaratonon is, de kedvenc versenytávjai közé az 5 illetve a 10 kilométeres versenyek tartoznak. Az utóbbi években azonban már ritkábban versenyzett, de a heti rendszeres 5 futásról továbbra sem hajlandó lemondani. Az edzéseit általában igyekszik a kora reggeli órákra időzíteni, amikor még több ideje van magára, és nem rabolja el a munka. Saját bevallása szerint ha másra nincs is ideje, akkor legalább arra szakít fél órát, hogy ráálljon a futópadra és kocogjon egy kicsit. Az Egyesült Államok első asszonyaként januártól még nagyobb figyelem fog Jill Bindere hárulni, akinek példamutató, sportos és egészségtudatos életmódjának hatására remélhetőleg még többen húznak majd futócipőt, nem csak az USA-ban, hanem talán a világ minden pontján.

Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése