Kint voltam Bécsben megnézni a rekordkísérletet, lenyűgöző volt! A futás maga természetesen, de a szervezés is tízpontos volt. Óriási élmény hobbifutóknak, szakmabelieknek egyaránt. Ilyen lehetőség eddig nem nagyon volt, hogy egy jó pozícióból egy maratoni táv alatt, majd’ egy tucatszor vehettük szemügyre élőben a jelen kor legnagyobb maratonfutóját. Végig lezserül, kívülről nézve különösebb erőlködés nélkül pörgette a 2.50-es ezreket. Az iramfutókon sokkal jobban látszott, mennyire erős ez a tempó, de alapvetően ők is remekül végezték a feladatot, amiért szerződtek. Ahogy várható volt, a sajtó pikk-pakk tele lett cikkekkel a témában, a teljesen laikusokhoz is elért a hír, hogy az ember most már bizonyítottan képes két órán belül maratont repeszteni. Az általános, nagyobb média megfelelő szinten kiszolgálta a különösebben nem hozzáértőket, de hiányérzetem volt, hogy itthon mondhatni semmilyen szakmai szemléletű, elemző cikk nem jelent meg, pedig kollégák is tollat ragadtak. Eszem ágában nem volt erről a témáról írni, mert tudtam, ezt a csontot boldog-boldogtalan rágni fogja, nem akartam egy huszonnyolcadik cikket írni, de aztán gondoltam, legalább egy picit merüljünk a felszín alá, mélyebbre, azok számára, akiket a szakma is érdekel az általánosságokon túl.
Hogyan jutottunk idáig?
Két éve a monzai F1 pályán 26 mp-cel elmaradt a két órán belül kerüléstől, de bő egy évre rá Berlinben látszott a 2.01:39-es világcsúcs idejéből, hogy steril környezetben, ha minden klappol, sima ügy kellene, hogy legyen. Az utóbbi pár év a maratonfutásban kiemelkedő eredményeket hozott, nem csak Kipchoge révén. A félmaratoni világcsúcs is megdőlt pár hete (Kamworor 58:01), a világ eddigi tíz legjobb idejéből hetet az utóbbi években futottak a maratoni távon, a mostani hétvégén a nőknél is megdőlt 16 év után a világcsúcs Chicagoban (B. Kosgei 2:14:04).
Kipchoge kontrollált körülmények közti futása persze megosztja a futótársadalmat, mennyire hiteles eredmény ez, hisz mint köztudott, hivatalosan nem teszi sehová az Atlétikai szövetség sem. Egy challenge, ahogy a nevében is van, egy kihívás az emberiségnek, amit most egy sportoló megfutott. A „No human is limited” szlogen viszont jól hangzik, erőt ad, még ha megannyi külső segítség is biztosítékul szolgált a kenyainak, hogy meglegyen, amiért Bécsbe utazott és amibe az angol milliárdos komoly pénzt fektetett a komoly szervezés mellett.
Monza után és az ottani tapasztalatokkal felvértezve, az első pillanattól óramű pontosságú futást láthatott a közönség, alig 1-2 mp-es oda-vissza kilengést az ideális részidőkben, köszönhetően a felvezető autók GPS-einek iramdiktálásának. Az iramfutók is tették a dolgukat, bár voltak nem tervezett cserék, ez kívülről nem volt észrevehető, és Kipchoge futását sem zavarta meg. A 41 profi, segítő futó szépen tette a dolgát. Na, de nézzük meg pontosabban, mi is kell egy ilyen világraszóló futáshoz.
Három alapvető részre oszthatjuk: kell egy szuper atléta, aki lehetőleg a legjobb a világon a maraton műfajában (részletek később). A kellékek, mint a gyors pálya, iramfutók, frissítés, minden más szervezés, felszerelés (cipő). A harmadik az optimális körülmények, melyek nem befolyásolhatók. Leginkább az időjárás tartozik ide.
Vegyük át mélyebben a siker összetevőit! Kipchoge mitől ilyen kiváló adottságú, képességű atléta?
Vo2Max
Alapvetően még mindig a Vo2Max a tudomány egyik legfontosabb használt mutatója az állóképességi sportolók jellemzésénél. Fel kell hívnom azonban a figyelmet, hogy ez a mutató közel sem a legideálisabb biológiai paraméterünk maratonfutásban. Természetesen szuper, ha a futónak 75 ml/kg/min vagy afelett van, de a maratoni eredménnyel nincs szoros összefüggésben az érték. Értem ez alatt, az eredményesség nem vezethető le a Vo2Max-ból. Tehát egy magasabb Vo2Max-szal rendelkező atléta nem feltétlenül lesz jobb maratoni futó a gyengébb értékkel rendelkezőtől. Meghatározóbb tényező a futó hatékonysága két hasonlóan kiváló oxigénfelvételi képességgel bíró futónál. A hatékonyság alatt azt értjük, hogy mennyi oxigénből tudja megoldani egy bizonyos sebesség vagy/és táv teljesítését. Minél kevesebből, annál hatékonyabbnak nevezzük a futót, hiszen a leadott teljesítménye arányaiban ekkor a legnagyobb az előrehaladó mozgásban és a legkevesebb a „felesleges” erőkifejtés, energialeadás. Mérni, számokkal kifejezni ezt is lehet természetesen. Ez a %-os értéke a a Vo2Max-nak, amit a maratonfutásnál használ a futó. Minél alacsonyabb az érték, annál jobb a futó hatékonysága ezen a távon/tempón. Általában 75% környékén használnak oxigént a maximum felvevő képességükhöz képest az elit maraton futók. A hobbisták inkább 60%, és ez ellentmondásnak tűnhet, de ne feledjük, ők nagyjából kétszer annyi idő alatt teljesítik a távot, más az edzettségük, ezért alacsonyabb ez az érték és nem azért, mert hatékonyabbak.
Anaerob küszöb a Vo2Max viszonylatában
Véletlenül se hagyjuk ki az anaerob küszöböt a képletből a kiváló eredmény érdekében, ami nemcsak a fáradás egyik meghatározója, hanem az anyagcsere folyamatok, az energianyerés mutatója is. Ez a mutató is sokkal jobb mutató tud lenni a maratoni eredményességben, mint a szimpla Vo2Max. Tehát akár szimplán, hogy hol húzódik a futó anaerob küszöb sebessége, illetve a Vo2Maxhoz viszonyítva is , annak hány százalékánál. Kiváló maratonfutóknál ez 80-85% körüli. Nincs konkrét adatom Kipchogéról, de minden bizonnyal itt húzódik az övé is.
Critical Power
A fenti mutatók mellett egyre gyakrabban kerül szóba Kipchoge vezető élettani szakembere (A. Jones) által is kedvelt mutató, a „Critical Power” vagy „Critical Speed”. Az előbbi a wattmérők világában már számunkra is elérhető mutató. Azért jobb a sebességnél, mert a szintemelkedéssel és például a széllel is számol, igaz, mindkettő a mostani 1:59 projektben minimalizálva volt. Ez az érték azt mutatja meg, hogy mekkora az a teljesítmény (v. sebesség), amit a szervezet elbír egyensúlyi állapotban. Ez természetesen, ahogy a többi mutató is, fluktuál a forma alakulásával.
Mentális állapot
Tehát a fenti paraméterek talán a legfontosabb mérhető értékeink, melyre a projekt fiziológusai figyeltek. Véletlenül sem szabad kifelejteni azonban a fizikum mellett a mentális állapotot, a tapasztalatot és az akaraterőt, melyek nélkül semmi esély nem lenne egy ekkora futásra. Az utóbbiak nem igazán mérhetők, viszont legalább fejleszthetők és érdemi pluszt ad a futóhoz bármilyen teljesítményszintről is beszélünk, legyen az hobbista vagy profi. Kipchoge kiemelkedik ezen a területen is. Köztudottan sokat foglalkozik a mentális erejével, a feladatával, saját helyével a világban. A versenyeredményei, az, hogy idáig egyetlen maratoni versenyen maradt csak alul, szépen mutatja mennyire konzisztens és jó nem csak fizikálisan, de fejben is.
Cipő – irány a boltba!
A másik két fontos, nem fizikum tényezőre, a befolyásolható teljesítmény pillérekre és a nem befolyásolhatóakra mélyen nem fogok ebben a cikkben kitérni. A cipőjét oda-vissza százhúszan szétcikkezték. Nem is érzem szakmai feladatnak. Azt leszögezhetjük, biztosan hozzátett a három karbonlappal és folyadékpogácsákkal tuningolt csuka. A gyártó cégnek az volt az érdeke, hogy a projekt amennyire lehet, róluk is szóljon. Ez bejött, megy nagyban a diskurzus, 2, 4, vagy 6%-ot tett hozzá a futásához az új cipő. Már várom, hogy mikor kerül piacra, és a négy óráért futó tömegek megjelennek benne a rajtvonalon, hogy nagyot futhassanak.
Pálya
A pályaválasztás is kiváló volt. A pálya útvonala remekül lett tervezve, az időjárás is ideális volt. A rajt 9 fokban dördült el, a célba 11 fokban érkezett. Tökéletes körülmény a maratoni futáshoz, nem úgy, mint az utóbbi VB-n Dohában, ahol 32 fokban versenyeztek és a női mezőny majd’ fele feladta a futását.
A szurkolók sokat adhattak Eliudnak, igaz, ezt egy pillanatra sem lehetett érzékelni rajta, leszámítva az utolsó felszabadult métereket. Befelé, a feladatra fókuszált, nem ragadtatta el magát attól, hogy sok ezren érte jöttek ki a bécsi pályához. A pályához, ami egyébként 90%-ban full egyenes volt és számítások szerint a kanyarok és a minimális szintemelkedés összességében 5 mp-ébe került Kipchogénak egy teoretikus, teljesen tökéletes, full lapos, nyílegyenes pályához viszonyítva.
Frissítés
A frissítés előre precízen tervezve volt. Minden 5. Km-en kapott a kerékpáros frissítőjétől egy kulacsot 2.5dl folyadékkal (40g szénhidrát) rögzítve hozzá egy zselével (25g szénhidrát), ő pedig érzései szerint választhatott melyikből mennyit fogyaszt, de az látszik, nem egy „a frissítés a gyengék fegyvere” futás volt. Az autók és iramfutók „V” formájú szélárnyéka számítások szerint négy és fél perccet jelentettek Kipchogénak. A monzai formációhoz képest 1p 50mp-cel többet a Nike számításai alapján. Az iramot jellemzi, hogy átlagosan 5 km-enként cseréltek és érdekes volt látni, hogy ha a mozgásukon nem is, de arcukon megjelent a tempó adta nehézség. Kipchoge résnyire nyitott szájjal, finom mosollyal, a többiek kipirosodva, már-már zihálva gyűrték a kiliket. Persze ezzel nem azt akarom írni, hogy Eliudnak ez laza-kacsa futás volt, de mindenesetre a klasszisához tartozik, ez a rezignált stílus is szimpatikus védjegye, amivel még inkább lenyűgözi a nézőt, hogy ilyen tempót, ennyi ideig, ilyen lazán, ezt hogy?
Jövő
Nekem is az volt az érzésem, hogy ez egy full biztonsági futás volt a részéről. Történelmet tud írni azzal is, ha 5mp-vel kerül 2órán belülre, akkor minek menjen rá jobban az időre, hisz ezzel nagyot kockáztatna. Az óramű pontosság és a körültekintő felkészülés, szervezés bejött. Örülök, hogy élőben részese lehettem ennek a történelmi futásnak. Hogy itt van-e a vége? Meglátjuk!