“Még rengeteg tervem van” – interjú Kilian Jornet-val

Túl számos versenyen, rekordon, sikeren, és próbatételen, Kilian Jornet még mindig nem dől hátra, hanem folyamatosan az új kihívásokat keresi. Minden egyes célkitűzésében van valami különleges, mint ahogy ő maga is különleges. A világhírű sportoló főszponzorának, a Salomonnak köszönhetően adott exkluzív interjút csak a Plandurance számára, melyben mesél többek közt a jövőbeni terveiről, és beavat minket kicsit abba az alázatos szemléletbe, ahogy a világhoz és önmagához is viszonyul.

Kezdjük egy kis visszatekintéssel a tavalyi évre. Év vége felé egy tőled szokatlan kihívást vállaltál a Phantasm24 challenge keretén belül. Megannyi terepultrán elért siker és számos magashegyi rekord megdöntése után miért érezted úgy, hogy szeretnéd magad egy merőben más kihívásban is próbára tenni?

Szeretek felfedezni új dolgokat, nem csak helyeket, hanem szeretem önmagam határait is feszegetni. Épp ezért nem is jellemző rám, hogy visszatérnék többször ugyanazokra a versenyhelyszínekre, és a hegyekben is mindig keresem az új, számomra még ismeretlen csúcsokat. A sokoldalúság híve vagyok, minden érdekel, így mindig kitűzök olyan célokat, amikre korábban nem is gondoltam. 2019-ben nagyon tudatosan készültem az egyik kedvenc versenyemre, a svájci Sierre-Zinal-ra, ami viszonylag kevésbé számít számomra szintesnek, így többet edzettem síkon, és meglepő módon nagyon élveztem. Nyilván teljesen más dimenzió, de annyira megtetszett ez a fajta edzésmunka, hogy úgy voltam vele, miért ne adjak magamnak egy esélyt, hogy ezen a terepen is próbára tegyem a képességeimet? Valójában a 24 órás futás gondolata mindig is motoszkált bennem, csak soha nem tudtam kiszakítani a versenynaptáramhoz tervezett felkészülésből annyi időt, amennyit ez igényel. 2020-ban azonban kaptam erre egy lehetőséget az élettől a karantén által, rengeteg időt tölthettem otthon, így adta magát a kialakult helyzet. Úgy voltam vele, hogy akkor most van itt az alkalom, hogy ezt a viszonylag nyugalmas időszakot ki tudom használni arra, hogy átfordítsam az edzéseimet síkra, és érdekes lenne belevágni. Óriási kihívás volt számomra, rengeteget tanultam belőle, és összességében az elért eredménnyel is elégedett vagyok. 

Az eddigi több mint 10 éves pályafutásod során miben változtál leginkább, ami a célkitűzéseidet és a motivációdat illeti?

Olyan ember vagyok, aki folyamatosan az új célokért dolgozik nap mint nap. Emlékszem, még tizenéves koromban írtam magamnak egy hosszú listát azokról a versenyekről, amiket szerettem volna egy nap megnyerni. Majd hirtelen 25 éves koromra a listám végére értem, így elkezdtem új kihívások után nézni. Amikor a “Summits of My Life” (Életem csúcsai) projektet megálmodtam, kitárult előttem még jobban a világ. A terepfutó versenyeken 10 év során megszerzett tapasztalataim birtokában olyan magashegyi körülmények közé jutottam, olyan élményekkel gazdagodhattam, amik tökéletesen kiegészítették az addigi sportpályafutásomat. Azóta is folyamatosan keresem azokat a próbatételeket, amik évről évre nem hagynak felébredni ebből az álomból. Azt gondolom, hogy ebben már sosem fogok megváltozni. 

A mindennapos edzésmunkádban is nyitott vagy az újdonságokra, vagy egy régóta bevált rendszert követsz inkább?

Abszolút minden érdekel, ami újdonság! Legjobb példa erre a tavalyi 24 órás próbatétel, ami tényleg hatalmas váltás volt részemről. Ennek köszönhetően sokkal tudatosabb lettem amúgy a táplálkozásomat illetően, és be kellett látnom, hogy korábban nem fordítottam erre kellő figyelmet. Szóval az edzések tekintetében is nyitott vagyok, és nagyon szeretem az újdonságokat. Minden ilyen jellegű kipróbálás egy új tapasztalás is egyben, amiből rengeteget tanulhatok, ez pedig hozzásegít ahhoz, hogy még jobb sportolóvá váljak.   

Ezek szerint az újdonságok amolyan önismereti tréningként is hatnak rád? Ennyi élménnyel és sportsikerrel a hátad mögött még mindig nem mered azt kijelenteni, hogy tökéletesen tisztában volnál önmagaddal?

Őszinte leszek, tekintve, hogy 30 éve sportolok, ezalatt az idő alatt azért megismertem már az erősségeimet, tudom azt is, hogy miben lehetne még fejlődnöm. A testem egy komplex rendszer, amire ha úgy tetszik munkaeszközként tekintek, ami folyamatosan tanít engem, cserébe rengeteg figyelmet igényel tőlem. Ahhoz, hogy a legjobb legyek, tisztában kell lennem minden egyes rezdülésem jelentőségével a legutolsó apró részletig, különben ez a rendszer nem működik megfelelően. Épp ezért van rendkívüli jelentősége egy új dolognak is, megfigyelni a reakciókat és tanulni belőlük. Olyan ez, mint egy fantasztikus utazás. 

33 éves vagy, terepfutóként elmondhatod magadról, hogy megnyertél mindent, amiről valaha álmodtál. Maradt még bármi azon a listán, amit mégsem pipáltál ki?

Természetesen továbbra is szerepelnek a terepfutó versenyek a célkitűzéseim között, mert imádom a versenyek hangulatát, és rengeteg barátommal csak ilyen alkalmakkor tudok találkozni. Azonban ami a fontosabb eredményeket illeti már más terveim vannak, inkább sílécen lecsúszni a haverokkal egy izgalmas hegyi ösvényen, vagy mint ez a 24 órás futás is volt a pályán. Most ezekkel az újabb kihívásokkal érzem igazán sokszínűnek a pályafutásomat.

Megannyi versenytapasztalat és sikerélmény birtokában ki tudsz emelni egyet, ami a szívedhez legközelebb áll valamilyen okból kifolyólag?

Hú, ez nehéz kérdés. Talán a Zegama Trailt mondanám, mert elképesztően szép a pálya útvonala, csodálatos a verseny hangulata, mindig fantasztikusak a szurkolók, és rengeteg szép emléket hordozok onnan magamban. 

Szerencsés vagy a pályafutásodat tekintve, viszonylag kevés sérülés hátráltatott. Azonban veled is előfordult, hogy kényszerpihenőt kellett tartanod. Hogy emlékszel vissza ezekre az időkre?

A test egy tükör, nagyon hamar jelzi, ha valami nem úgy működik, ahogy szükséges. Egy sérülés mindig figyelmeztetés, hogy nem törődsz magaddal eleget, nem adod meg a tested számára az őt megillető figyelmet. Épp ezért sportolóként még inkább fontos, hogy ismerd önmagad, és érezd, ha érkezik a figyelmeztetés. Meg kell tanulni pihenni is, ami talán még nehezebb feladatot igényel. Tisztában kell lennünk azzal, hogy meddig terhelhetjük önmagunkat, és mikor érkezett el a pihenés ideje. Persze mindig történhetnek véletlen balesetek is, pláne terepfutóként egy esés, egy ficam, vagy törés benne van a pakliban, de ez ellen nem tehetünk semmi mást, mint elfogadjuk az adott helyzetet. A sérülés, a kényszerpihenő mindig türelemre tanít, ugyanakkor egy lehetőség is egyben arra, hogy kihasználjam az időt, és felfedezhessek teljesen új dolgokat. 

Egy korábbi közös videótokban Emelie-vel beszéltetek arról, hogy az időbeosztásotokat teljesen átalakítottátok, mikor család lettetek. Azon kívül mi a legfontosabb változás az életedben, amit az apaszerepnek köszönhetsz?

Merőben megváltozott az életem, mikor Maj megszületett.Teljesen átértékeltem az élet jelentőségét attól a pillanattól kezdve, hogy először a karomban tarthattam a kislányomat. Mindig is rajongásig imádtam a természet csodáit, a hegyeket, az erdőket, a fákat, de azáltal, hogy szülővé váltam elkezdtem egy fajta kötelességtudatot is érezni a bolygónk iránt. Nagyon mélyen foglalkoztat a globális felmelegedés kérdése, valamint szerettem volna mindenképp valamit visszaadni a természetnek is abból, amit kaptam, hiszen általa válhattam azzá, aki most vagyok. Ezért hoztam létre az alapítványomat, aminek elsődleges küldetése a környezetvédelem lett.

Számodra miben rejlik az egység titka? Hogy tudsz egyszerre több szerepben is helyt állni, élsportolóként a maximumot nyújtani, mellette családapaként is jelen lenni?

Szerintem ez nagyon egyszerű, csupán egy titka van, szívből kell szeretni azt, amit csinálsz. Különben nem megy. A kitartás elengedhetetlen, és ha sikerül hosszú távon is megőrizned a motivációdat, akkor az eredmények is jönnek maguktól, mert a befektetett munka megtérül. Olyan nincs, hogy nem. Célokra mindenképp szükség van, máskülönben nem lesz rendszer. Tudnod kell, hová tartasz, és azt is előre el kell fogadni, hogy bizony a célodig vezető út kőkemény, tele van nehézségekkel, és lemondásokkal. Ez mind a része a rendszernek. Az évek során, amit megtanultam, hogy minden sokkal könnyebb, ha szerető közeg vesz körül, olyan emberek, akik támogatnak és biztatnak a legnehezebb időkben is. Nélkülözhetetlen, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a munka-család-barátok-sport egységben, különben felbomlik a harmónia. De ha olyan emberekkel veszed magad körbe, akik megértenek, elfogadnak és támogatnak, akkor minden működik magától. 

Megszámlálhatatlan rekord, győzelem és siker birtokában maradt még olyan terved, ami teljesen új kihívást rejt magában?

Naná! Tele vagyok új célokkal, de ez mind legyen meglepetés! 

Képek: Salomon, Kilian Jornet Facebook

Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése