Miben fussunk télen: a téli futás eszköztára

Amint elmúlik a kánikula és kiélveztük a nem esős őszi napokat, sok futó tavaszig pihenni hagyja a futócipőit, mert nem talál megnyugtató választ “a miben fussunk télen” kérdésre. Ne kövesd el ezt a hibát!

Úgyhogy itt vannak az én tippjeim és tapasztalataim…

Nem mindegy, hogy kezdő, vagy haladó futó vagy, és hogy ez az első, vagy a sokadik téli szezonod. Ha kezdő vagy, az első és legfontosabb: télen futni nagyon jó! Nem kell beszarni, a hideg nem az ellenséged. Ha okos vagy, nem fogsz megfázni, és nem, nem halsz bele, ha a szádon veszed a levegőt. Ha az első szezonod, akkor bizony be kell öltözni. Na persze fontos, hogy ne zavarjon a mobilitásban, de az alapelv ugyanaz, mint amit anyukád mondott… rétegesen! Amikor az első téli szezonomat futottam, azt hiszem, kicsit túlöltöztem, ma már egészen más felszerelésben futok. De ha kezdő vagy, neked is azt ajánlom, menj biztosra!

Fentről lefelé haladva: Miben fussunk télen? A téli futás is lehet élvezetes, ha megfelelő az öltözeted.

Fej: Sapka! Minimum fülvédő, ha olyan dús a hajad, mint David Hasselhoffnak. Ha a frizurád is olyan, akkor még inkább sapka! Nem kell nagyon vastag, de nem baj, ha technikai, és szellőzik egy kicsit. Jelentem, alá fogsz izzadni, úgyhogy ha eszedbe jutna futás közben levenni, felejtsd el! Majd a meleg szobában. Ne szagolgasd… Mosd gyakran! Az arcmaszkokban nem hiszek, de ha különösen érzékeny a torkod a hidegre, akkor lehet létjogosultsága, bár akkor inkább igyekezz orron át lélegezni

Nyak: A sál szerintem zavaró, vegyél olyan technikai felsőt, ami nyakra zár, akkor nem lesz baj.

Felsőtest: Nem baj, ha technikai cuccokat aggatsz magadra és jó, ha kicsit szellőzik. Ha átázol, és visszafelé vezeti a hőt, nem feltétlenül lesz kellemes. Megfázni esélyesen nem fogsz mozgás közben, viszont ha véletlenül meg kell állnod, nem szerencsés. Nekem a bevált: technikai atléta, technikai póló és egy polár, bélelt, technikai hosszú ujjú felső. Ez nem baj, ha feszülős, mert így jobban vezeti ki az izzadságot. Nagyon nagy hidegben e fölé még jöhet egy lazább technikai hosszú ujjú. Ez elég réteg lesz, hogy megvédjen. A kabátot felejtsd el, zavarni fog, és szarrá izzadod magad benne, nem egészséges. Vannak mindenféle futókabátok, majd most jól megcáfoltok, de szerintem tök felesleges. Max. ha esik valami, de ez egy másik téma és megoszlanak róla a vélemények. A jó technikai felsők mindenesetre befelé kevésbé engedik a nedvességet, egy lazább esőt túl lehet élni, de ez télen a ritkább, a hó meg nem gáz 😀

miben fussak télenMiben, ha fázik a kezed? Húzz kesztyűt! A kezed keveset fog mozogni, és egy idő után elég kellemetlen, ha le akarnak törni az ujjaid. A téli futás kulcsa, hogy vigyázz magadra! Amúgy nyugi, igaziból nem törik le, ez csak amolyan szófordulat, esetleg ha folyékony nitrogénbe mártod, de azt én is csak ritkán próbálom ki. A kesztyű amúgy idő közben lekerülhet, engem kb. 20 perc után kezd idegesíteni, ilyenkor betűröm a nadrágomba, ha sok a lány körülöttem, többnyire előre…

Derék és környéke: Külön nem szoktam rákészülni, van aki húz derékmelegítőt, de ha megfelelő számú réteget engedsz le a derekadra, plusz a nadrág is felér odáig, nem lesz baj.

Hogy mondják ezt, altest? 😀 Szóval nadrág: Én olyan -10-ig egy hosszú, polár, bélelt, feszülős nadrágot húzok, és egy rövidnadrágot. Miben férfi emberként? Valahogy ez a cicanadrág fiúknál natúrban számomra mindig kicsit zavarba ejtő, így elsősorban esztétikai okokból a rövidnadrágot kívülre húzom. Ez amúgy nyilván védelmi célt is szolgál, nem erényövként persze, de ezen a tájékon nem árt egy plusz réteg. Ha extrém hideg van, akkor egy lazább technikai hosszú gatya, nem reklám, de a Nike DriFit melegítőalsó pazar, és nem lifeg úgy rajtad, mint egy zsák, mondjuk a klasszik mackó is megfelel a célnak.

Láb: Amikor még fázós voltam egy kompressziós zokni és egy rövid technikai zokni volt a megszokott, manapság már nem igénylem a két réteget, úgyis bemelegítve mész ki, és a lábad nem fog fázni, ha futsz, semmilyen hidegben, arra mérget vehetsz. Ezen felül ajánlom még futócipő használatát, jól tud jönni hideg időben 😀 (vannak extremisták, akik télen is mezítláb futnak). Sokan esküsznek arra, hogy télre terepcipőt húznak, mert jobban tapad, vagy akár jobban bélelt, de ha aszfalton futsz, ezt nagyon nem ajánlom. Kipróbáltam, nem fasza az ízületeknek. Hóban persze más a helyzet, ott jól tud jönni a mélyebben bordázott talp.

Érdemes ilyenkor is a lábadra bemelegítőkrémet használni, de vigyázz, ne a hűsítő fajtákat!

téli futásNéhány összegző jó tanács mindenkinek, aki szerint a futás télen is kihagyhatatlan:


Ha már ismered a tested, mit bír, mennyire vagy izzadós, fázós, ilyesmi, akkor lehet optimalizálni, a miben fussunk télen kérdés természetesen mindig aktuális lesz, de a tapasztalat és önismeret jelentősen lerövidíti a ruhaválasztási procedúrát. Nálam a vetkőzés tavaly tavasszal kezdődött, amikor a téli cuccban 10 fok fölött elkezdett melegem lenni. Fokozatosan elkezdtem kevesebb ruhát húzni, így lettem nudista futó. Na jó, nem, de tulajdonképpen 10 fok fölött az idei szezont már rövidben futottam. Kiderült, hogy a tűrőképességem elég jó e téren, így az ősz beköszöntével kicsit kísérleteztem, és arra jutottam, hogy plusz 5 fokig biztonságosan lehet rövidben futni, ha elég edzett vagy. Nekem 0 fok volt a leghidegebb atlétás futásom, és nem lett semmi bajom, tudok olyan futót aki sok mínuszban póló nélkül tolja. Ez persze az extrém véglet, de a lényeg, hogy mozgás közben a szervezetednek természetesen más a hőérzete, így nem kell félni attól, hogy kikísérletezd magadnak az ideális futószettet. A biztonságosan minimalizált öltözék áldásos hatással lesz a pulzusodra.

Nekem kb. így áll össze:

  • +10 fok fölött atléta, rövidnadrág
  • +10 és +5(4,3,2) fok között rövid ujjú és rövid nadrág
  • +5 fok és 0 fok között hosszú ujjú és rövid nadrág, vékony kesztyű
  • 0 és -5 fok között között hosszú ujjú és hosszú nadrág, egy réteg vékony kesztyű, esetleg vékony sapka
  • -5 fok alatt fölül két réteg, extrém hidegben még egy atléta és alulra is esetleg még egy réteg, de ahhoz már nagyon hidegnek kell lennie, vékony kesztyű, sapka

Miben fussunk télen, ha az átlagnál fázósabbak vagyunk

Vannak hasznos összehúzható kiegészítők, karmelegítő, amit később a csuklódra húzol, vagy térdmelegítő, és hasonlók, érdemes körülnézni a szakboltokban. Minden plusz réteg nehezíti a futást, viszont a komfortérzetet növeli. Magas nyakú mellény, térdig érő gyapjút tartalmazó futózokni, öt ujjas kesztyű helyett gyerekkorunk nem kedvelt egy ujjasa, sokkal melegebbek. Fülvédő, majd rá a sapka. Okosan kezd el kombinálni a rétegeket.

DE! Ez én vagyok, és könnyen lehet, hogy az egyéni adottságaid többet kívánnak. Lehet, hogy érzékenyek az ízületeid, izmaid a hidegre, vagy egyszerűen fázós vagy, nem érzed magad biztonságban kevés ruhában, stb. Menőzésből ne vetkőzz, csak ha már kitapasztaltad, mi az, ami neked egészséges, és kényelmes! Az elején nem baj, ha picit fázol, vagy ahogy mondani szoktam, érzékeled a hideget, de ha végig kényelmetlen a hideg, akkor több ruha kell.


A futás télen egyszerű, csak tartsd be a szabályokat:

  • Ha nem muszáj, ne állj meg.
  • Ne most fusd a csúcsformádat, használd alapozásra, fuss alacsony pulzuson! Légy türelmes, de fuss sokat!
  • A bemelegítés különösen fontos, hideg izomzattal hidegben futni nagyon nem király!
  • Mindenkinek másképp reagál a szervezete a hidegre. Tapasztald ki, a tiéd hogyan, figyeld magad, és így alakítsd a szokásaidat!
  • Mivel esélyesen sötétben futsz, legyél látható. Tudod: fényvisszaverő akármi, fejlámpa, villogó, mindegy!
  • Kerüld az ismeretlen pályát, fuss megszokott útvonalon, ahol ismered a terepviszonyokat.
  • Különösen figyelj a lefagyott foltokra, egy esés tönkreteheti az egész rád váró szezont!

Szóval hajrá! A futás télen egy kihívásokkal teli, de számos új lehetőséget, élményt tartalmazó időszak. Ez egy kiváló időszak, hogy jól megalapozd a következő szezonod, és ugye mennyire menő már, hogy te nem a szezonális futók közé tartozol, és megcsinálsz egy teljes futóévet?

Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése