Miért fontos nemcsak fizikailag pihenni, hanem lelkileg is?

Kezdőként, de akár haladóként is elkövethetjük azt a hibát, hogy úgy gondolkozunk, minél többet edzünk, annál jobbak leszünk. Ez azonban sokkal inkább a kifáradáshoz vezet, mintsem a teljesítmény növekedéshez. Pihenés alatt épül be az a rengeteg befektetett munka, amit magunkért megtettünk. Regenerálódnak az izmaink, testünk kipiheni a megelőző erőkifejtést. Fontos, hogy eleget aludjunk, legalább 8 óra ajánlott, és az is, hogy hetente legalább egy, de inkább két pihenőnapot adjunk magunknak.

A sport is vezethet kiégéshez

Ha ezek a pihenőnapok elmaradnak, akkor a következmény egyrészt sérülésekben jelentkezhet, másrészt lelki kimerültségben, ami a kiégéshez igen hasonló tünetekkel jár. De miért is sérülünk le? Azért, mert a szervezetünk pontosan tudja, hogy mire van szüksége, még ha ezt mi nem is akarjuk belátni. Márpedig, ha nem akarjuk megadni neki, ami jár, akkor kikényszeríti, akár egy sérülés által. Éppen ezért, amikor izom-, ízületi, derék- stb. fájdalmunk van, vagy akár rándulás, törés, mindig gondoljunk arra, hogy mi lehet a jelenség mögött. Ezek a kényszerpihenők nem csak úgy foghatóak fel, hogy eltávolítanak céljainktól, de lehetőséget kapunk arra is, hogy végig gondoljuk, honnan hova jutottunk el eddig, és merre tartunk. Jól esik-e az amit csinálunk. Sőt, azt is érdemes feltenni magunknak kérdésként, hogy biztosan ezt akarjuk-e. Ez volt-e az eredeti elképzelésünk, amikor belekezdtünk. Olykor előfordul, hogy már rég nem azt az utat, a saját utunkat járjuk, mint amit terveztünk, de észrevétlenül belecsúsztunk mások elvárásainak teljesítésébe.

Furcsának tűnhet első olvasatra, amikor azt írom, a szervezet direkt maga ellen dolgozik, de gondoljunk csak bele az ellentétes folyamatba, amikor egészségtelenül élünk és mindenféle szervi bajunk keletkezik. Ezek mind-mind apró vagy nagyobb felhívások arra, hogy változtatni kell életmódunkon.

A testi elfáradás mellett számolnunk kell a lelki tényezőkkel is. A kiégésnek ez a formája megjelenhet motiválatlanságban, alvás zavarban. Nem ritka a fejfájás és az irritáltság sem, miközben nem látjuk ennek nyilvánvaló okát. Ilyenkor érdemes ismételten csak megálljt parancsolni magunknak, és egy kicsit visszavonulót fújni. Nézzünk körül, hogy mi mindent hanyagolunk el a túlzásba vitt sportolás érdekében. Mérjük fel családunk álláspontját, hallgassuk meg barátaink véleményét. Mi a helyzet az iskolai/ munkahelyi teljesítményünkkel? Többnyire ezek az életterületek sínylik meg a helyzetet.

Mérték és útmutatás

A sport mindaddig egészséges, míg kiegyensúlyozottan illeszkedik a mindennapi életünkbe. Képzeljük el úgy, mint egy háromlábú széket, ahol az egyik láb képviseli a sportolást, a másik a család/barátok és a harmadik az egyéb hobbijainkat, teendőinket. Ha bármelyik javára túlzottan elbillen a mérleg, felborul a szék. A sportolás esetében ezt jelenti a kifáradás, a sérülés; míg másoknál megjelenhet az edzésfüggőség. Ez utóbbi fogalom a túlzásba vitt sportolást jelenti, amely annak ellenére fennmarad, hogy testi és/vagy lelki problémákat élünk át.

Összefoglalva, ha úgy érezzük, „eltévedtünk a sűrű, sötét erdőben” és nem találjuk az egyensúlyt a futás és életünk más területei között, érdemes mind edzői segítséget, mind pszichológus vagy akár sport coach segítségét kérni!

Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése