Nyári edzőtábor a Balatonnál. Mutatom milyen volt!

A Plandurance Edzőtáborban jártam a hétvégén. Nagyon sűrű és nagyon aktív programokon vettem részt, ahogyan a sportolók és az edzők, munkatársak szintén. A balatonboglári NEKA Sportfalut egy hétvégére ellepte a Plandurance sportolók csapata. Megpróbáltam összefoglalni egy rövid beszámolóba mennyi élményt is lehet belepréselni egy sportos hétvégébe.

Hogy milyen volt?

Csütörtökön a Plandurance munkatársai részére megkezdődött a hétvégi táborra való felkészülés. Csapatépítő programmal, a táborra való szakmai megbeszélésekkel töltöttük a csütörtöki napot és a pénteki délelőttöt. Az Outdoor Company szervezői ötletes, feladatos, kreatív és gondolkodtató játékokkal biztosították a hangulatot, hogy az edzők és munkatársak is kellőképpen felkészüljenek a hétvégére. Pókhálón szuszakoltuk át egymást, tojást gyűjtöttünk egy kötélről lógva, menekültünk a mocsári krokodil elől egy kifeszített kötélen, valamint geocachingeltünk csoki után kutatva.

Az edzőtábornak a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia Sportfaluja biztosított helyszínt. A területre csak sportolók léphettek be, a sok épület szobákkal, edzőteremmel, előadóteremmel, közösségi térrel és egy nagy közös ebédlővel biztosított minden kényelmet számunkra. A ráadás extra pedig a Balaton volt, ahova saját kijárásunk volt a szálláshelyről. Ez azt is jelentette, hogy amikor csak tehettük, mártóztunk egyet a Balatonban.

Péntek reggel Judittal, a Plandurance dietetikusával futni mentünk a reggeli előtt. Felfedeztük a környéket, hogy futó útvonalakban bővelkedjünk a sportolóknak is a következő napokban. A reggelit követően néhány lelkes munkatárssal kerékpározni mentünk. A Deseda-tóhoz hosszú út vezetett, de a csapat ügyesen dolgozott együtt, így egy igazán jó péntek délelőtti biciklizést tudhattunk magunkénak.

A végső simításokat követően péntek délután 16:00 órától fogadtuk a sportolókat. A közös program közös futással kezdődött, aminek az volt a lényege, hogy a sportolók tempóját fel tudjuk mérni és kisebb csapatokba rendeződését be tudjuk határolni. 26 sportoló esetében fontos számunkra is, hogy a futásokat az alapján tervezzük meg, hogy ki milyen edzettséggel érkezett, milyen tempóban, milyen távon fut. Itt nem azt nézzük, hogy te milyen lassan, vagy milyen gyorsan futsz, vagyis persze igen, de nem ítélkezünk, hanem azt akarjuk megtudni, hogy számodra mi lesz a kényelmes és megfelelő a későbbi futások során. Az edzők pedig azért vannak, hogy ezt felmérjék. A futást követően edzői konzultációra volt lehetőség, amit sokan úgy kiviteleztek, hogy a Balatonban csobbantak egyet közösen, vagy frizbizés közben eszmecseréltek.

A pénteki program zárásaként két szakmai előadást hallgathattunk meg. Sipiczki Csaba a “Hogyan rendszerezd úgy az életed, hogy beleférjen a futás?” témával indított. Az interaktív előadás lényege az volt, hogy meglássuk, mikor, hogyan tudjuk a család, a munka mellett a futóedzéseket teljesíteni. Mikor van az a pillanat, amikor a motivációt kell előhúzni és azt milyen formában tudjuk megtenni. A sorrendiség az életünkben, hogy a család, a sport, az énidő hogyan hozható össze úgy, hogy egyik esetben se érezzük azt, valamit elveszünk azért, hogy a másikat teljesíteni tudjuk.

Az edzőtábor lényege a szakmai fejlődés is. Csatáry Kristóf a “Miért fontos az alap-állóképesség edzése és ezzel együtt az aerob rendszer fejlettsége?” címmel nagyon hasznos előadást tartott. A 2-es zóna fontosságáról már tudott mindenki, de hogy mi is igazából az ATP, azt a pénteki este után már mindenki tudta. Futás közben az elültetett információk is előjöttek, amikor épp velem futott egy sportoló, aki kijelentette, most bizony úgy érzi, nem tud tovább menni, mert lemerült az ATP-je. Mit is értett ez alatt? A jelenlevő Plandurance sportolók ezt pontosan tudják 🙂

A szombati nap délelőttje a közös reggelizéssel kezdődött. Kellően feltöltöttük a szénhidrát raktárainkat, hogy energiával megtelve induljunk a napnak. Délelőtt konzultációs, szakmai beszélgetésekre volt lehetőség az edzőkkel. Ezek az alkalmak is lehetőséget adnak arra, hogy nyugodtan kérdezhessenek a sportolók. Akár a saját edzőjüktől, akár más edzőktől. Eszmecsere, vélemény kikérése egy-egy futással vagy sporttal kapcsolatos témában. Mindenki tudta jól, hogy a reggelizést okosan kell kivitelezni, mert délelőttre volt ütemezve a közös futás is. Síkon futottunk ismét, megnéztük Balatonlelle felé milyen a Balaton körüli kerékpárút, majd a futás végére a Gömb kilátót vettük célba. Akinek kedve volt hozzá, az végszónak felfutott velünk a kilátóhoz. A szeszélyes időjárás következtében a délutáni programok kicsit módosultak, Nagy Mariann két órás maratoni hengerezés, nyújtás workshopján vett részt a csapat. A hatékonysága és a hasznossága a foglalkozásnak abban is megnyilvánult, hogy a teremből kifelé jövet a sportolók leggyakoribb megjegyzése ez volt: “azt hittem szoktam hengerezni, de most rájöttem, hogy nagyon nem”. A napsütés, a kellemes időjárás délután pár órára velünk volt, így csobbantunk egyet ismét a Balatonba, frizbiztünk, vagy épp a parton beszélgettünk.

A vacsorát megelőzte Moós Gergő előadása, aki tanácsokat adott azzal kapcsolatban, hogy milyen lépésekkel haladjunk előre a versenyek, a célok meghatározása során. “Versenyválasztási 1×1, avagy kell-e versenyekre járni? És ha nem, akkor miért igen :)” címmel adott útmutatást ahhoz, hogy a megfelelő mennyiségű edzésmunka milyen távú versenyfelkészülésre optimális, hogyan tervezzük céljainkat, milyen lépcsőket járjunk be a távok növelésében. Edzőtáborról lévén szó a programok egymást érték, így a vacsorát Tengel Judit dietetikus előadása követte. “Szükséges-e a szénhidrátok fogyasztása, menjen vagy maradjon?” címmel azt a fontos kérdéskört magyarázta el, ami a sportban nagy hangsúlyt kap. A szénhidrát a legfontosabb üzemanyagunk, hogy a fizikai és szellemi teljesítőképességünk megfelelő legyen. Az előadás végére mindenki tudta, hogy a szénhidrátok közül sem mindegy, hogy mit mikor adunk meg a szervezetünknek, azt azonban reméljük, mindenki jól megtanulta, hogy igenis nagyon fontos az állóképességi sportolók számára, hogy elegendő szénhidráttal lássák el szervezetüket.

Vasárnap délelőtt a reggelit, a közös konzultációt követően amolyan záró futásra került sor. A vasárnapi futás útvonalát és annak szervezését átadta nekem Olivér, amiért köszönet. Jó volt élesben kipróbálni, hogy tudok-e megfelelő felmérések alapján három különböző csapatnak is érdekességgel teli útvonalat tervezni az utolsó napra. Fonyód felé futottunk, majd Balatonboglár felső részét jártuk be. A hosszabb táv 11 km-t tett meg, s a kilátót másik irányból megmászva, egy kicsit több szintet gyűjtve teljesítette a futást. Szabival és Lórival három csapatba osztottuk a futókat, így tényleg a saját tempójában tudott mindenki haladni. A közepes távot Mariann és Kristóf vezette, a futók közül, akik kedvet éreztek a kilátó meghódítására azok szintén megtehették azt, viszont most is lehetőség volt arra, hogy szabadon mindenki annyit fusson, ami számára megfelelő és kényelmes. A rövid távot teljesítők pedig Gergő és Zsuzs társaságában búcsúztak el az Edzőtábortól a záró futás keretében. Az utolsó foglalkozás a nagy sikerre való tekintettel a Mariann által vezetett hengerezés és mobilizálás volt.

A hétvége élménye volt számomra, hogy sokat beszélgettem a sportolókkal, jó érzés megismerni, ki miért, milyen céllal érkezett a táborba. A futás szeretete összeköt minket, s mindemellett nagyon színes társaság vagyunk az érdeklődést, a foglalkozást tekintve.

Nagyon örültem, hogy egy ilyen fantasztikus csapat tagja lehettem. Ezernyi pillanat, program, esemény került ebbe a néhány napba. Az élményeket, a mosolyokat, a nevetést, a komoly témák feldolgozását, a közös fagyizást, kávézást nem is tudtam felsorolni a napi programok között.

Nyáron a Balaton partján kezdtük meg az idei év közös nagy eseményeit, ősszel pedig a Mátrában folytatjuk. Ott találkozunk! 🙂

Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése