Mi már tudjuk, hogy miben futsz jövő nyáron! A Salomon VIP BBQ Party-ján jártunk

Nemrég a Salomon VIP BBQ Party-ján jártunk, ahol premier előtt láthattuk a francia márka 2022-es futócipő modelljeit is. Mondanunk sem kell, nagyon sok izgalmas dologra lehet számítani, amit mi már most nagyon várunk.

A Budaörsi Repülőtéren rendezték meg a zártkörű eseményt, ahol a Salomon Team Hungary futói és meghívott sportolók mellett a Plandurance is képviseltette magát. A 2022-es kollekció premier előtti bemutatása után edzőink szakmai előadásokkal örvendeztették meg a résztvevőket: Nagy Mariann alaposan körbejárta az alapálló képesség fejlesztésének rejtelmeit és miértjeit, Tengel Judit pedig az oly sokat emlegetett szénhidrátok fogyasztásának szükségességéről tartott izgalmas előadást. Az előadások után kötetlen beszélgetés formájában volt lehetőség a szakmázásra is, a kalandos kedvűek viszont Salomon Ultra Glide-ot húztak, és kezdetét vette egy nagyon izgalmas váltóverseny, ahol komoly küzdelmek folytak a három kialakított csapat között a győzelemért. És mint utólag kiderült, nem is ok nélkül.

Miénk volt a légtér és a harcmező is

A verseny győztes csapata lehetőséget kapott egy 72 éves Malév géppel sétarepülést tenni Budapest felett, de hasonlóan izgalmas program várt a másik két csapatra is: egyesek harckocsival járták körbe a repteret, amit a bátrabbak még vezettek is, a többiek pedig egy szimulátor segítségével próbálták ki, hogy milyen érzés helikoptert irányítani.

A nagy izgalmak után gondoskodtunk a visszatöltésről is, finomabbnál finomabb grill ételek vártak minket a helyszínen, és az esemény végén rendezett tombola sorsolás már tényleg csak hab volt a tortán.

Nagyon örültünk a meghívásnak, melyet ezúton is köszönünk, és már nagyon várjuk, hogy beszámolhassunk a jövő évi újdonságokról is!

Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése