TDS 2022

2018 után idén ismét az UTMB egyik versenyén kötöttem ki. Minek, miért? Amiért mindenki más, leginkább, hogy bizonyítsak. A versenyeken azért indulnak a sportolók, hogy bizonyítsák nagyszerűségük, hogy ezáltal többnek érezhessék maguk, az eredmények által kitűnjenek az átlagból.

Az átlagból kitűnni esszenciális, emberi vágyakozás. A mindennapjaink része, nem csak a versenyeké. Mondjuk az ultra eredményektől még ténylegesen különösebben senkik sem leszünk, de ego simogató érzés eredményesen versenyezni. Ultrázni messze nehezebb műfaj, mint felvenni egy színes inget, vagy egy drága órát, ami megkülönböztet, kiemel minket a tömegből és persze sokkal több is ezeknél, hisz bár mindkét esetben cél a kivagyiság, a kiemelkedés, a versenyig vezető hónapok és magán a versenyen megélt órák akaraterőt, kitartást igényelnek, adnak és vesznek, magyarán értékesen énformálóak a versenyző számára, az sport egészségességéről már nem is beszélve. Nem csak a test lesz edzettebb a felkészülés és a versenyzés által, de jó esetben a jellem is. Ez utóbbi talán értékesebb hozadéka is a sportnak, mint az előbbi.

A kivagyiság, a test és jellemformálás mellett további erős motiváló faktorok, melyek jelen vannak az ultra trailben, azok az élmények, a szórakozás, a közösség és a szervezet mély fáradásának fájó, de mégis bódító megélése. Ez utóbbi egyfajta keménység, gondoljuk.

A trail pályák kötöttek. Az útvonal jelölt. De a pályán ki ide lép, ki oda, van, aki ezt az ívet választja, van, aki azt. Van, aki megbotlik, van, aki gyorsabb a másiknál. Pont, mint ahogy a felkészülésünk. Mindenki ugyanoda szeretne eljutni, ugyan az a cél, de lépéseink, útjaink különböznek, mint ahogy hibáink és erényeink is. Kicsit talán életünk leképezése is egy verseny. Na jó, leállok, nem magasztalom lassan vallássá az ultrázást, de mindenesetre különleges és elgondolkodtató élményeket, illetve tapasztalásokat segít megélni önmagunkkal kapcsolatban a versenyzésen túl, ezért is szeretik olyan sokan és én is.

Ultrázni, de bármely más versenyen is indulni az egészségünk, erőnlétünk, fittségünk egyfajta bizonyítéka. Tavaly beteg voltam. Nem volt mit bizonyítani. Eléggé megviselt testileg. Lelkileg pedig az ebből fakadó gödör. Két dolgot tehettem, elfogadni, hogy most ez van, nem tehetek róla és ha görcsölök rajta attól nem lesz jobb, és bizakodni, hogy idővel minden egyenesbe jön. Jellemformáló időszak volt. Szembesültem azzal, hogy a fizikum mennyire múlandó. Ami idáig evidens volt a teljesítményemmel kapcsolatban, hirtelen a múlt lett. Kicsit olyan volt, mintha hirtelen egy év alatt öregedtem volna húszat. Sem az akaraterő, sem a befektetett munka nem segít egy ilyen helyzetben, csak a türelem. Egyébként is, szervezetünk sokkal bonyolultabb annál, mint sem, hogy joggal várhassuk, amit befektetünk edzésben, majd annyit is kapunk vissza eredményben. Ez így valótlan és túlzóan romantikus. Pedig hányszor látni, hogy a győztesek úgy vannak aposztrofálva, úgy tekintünk rájuk, hogy ők a legkeményebbek. Pedig erre az eredmény nem bizonyíték. Sőt, hogy ki mennyire kemény, vagy épp gyenge, senkinek sincs bizonyítéka. A taps az eredménynek szól. Az eredmény viszont legalább úgy szól a szerencséről, a jó genetikának, a lehetőségekről, mint ahogy szólnak a befektetett tudatos edzéseknek. Végül is, ez majdnem mindenütt és minden területén így van az életnek. Erre érdemes figyelmeztetni önmagunk, mikor hasonlítgatunk, súlyozunk, értékelünk, pozícionálunk akár másokat, akár önmagunk.

Viszont akár milyen gyatrán is megy a sport, hogy fejben milyen irányba visszük ebből fakadóan önmagunk, képesek vagyunk -e építkezni, mit veszünk ki, mit tanít nekünk, az jobban kontroll alatt tartható, és nem teljesítményfüggő. Rombolt, majd épített az is, mikor tavaly a hatperces sem esett jól síkon. Mikor fél óra futás után bele kellett gyalogoljak, mert elfogytak a lábak alólam. Bosszantó volt megélni a kontrasztot, hogy pár éve kb bármikor tudtam futni akár egy napig, most pedig fél óra kifog rajtam. De ahogy írtam, formálni tud a kudarc is, sőt visszavezet az életszerűségbe és rávilágít dolgokra. Rávezet arra, hogy ami evidens volt, az nem is evidens. Magára a futásra gondolok. Hogy egyáltalán annak is örülni kell, hogy bírunk futni és élvezhetjük a természetet. A tempó és a táv sokadlagos. A sport adta boldogságunk alaplényege nem a teljesítmény kell legyen. Megnyugtatok mindenkit, kényszerből belekerültem és rájöttem, lassabban futni is élvezetes tud lenni, pont ugyan azt adja, élményben, mint gyorsabb futás, de csak akkor, ha fejben nem kattogunk a tempón. Ha már valaki tud futni egy-két órát egyben, a tempó egyetlen dolgot ad pluszban. Hogy többnek képzelhetjük magunk a futásban magunk a többieknél. Hogy ténylegesen annyival többek vagyunk-e ezáltal a futásban, mint képzeljük, az már más kérdés.

Nem feladás

Az ultrázásban a feladás mindennapos. Elit futókat és sereghajtókat egyaránt érint. A versenyzők többsége büszkén mondja, ha még nem adott fel versenyt. Pedig ez egy kétélű erény. Mintha nem lenne olyan nehézség, amit nem tudna megoldani a versenyző, mert ő annyira jó és nagyszerű. Természetesen a nem feladáshoz óriási szükség van az erős akaratra, összeszedettségre, megfelelő döntésekre és persze edzettségre. Nem feladni óriási erény és méltán legyen rá büszke a versenyző. Viszont versenyt sosem feladni már egy más dolog. Akik még nem adtak fel ultrát, ők legalább annyira többek, mint amennyivel egyben kevesebbek is. A kereteinket, a dimenzióinkat, a helyünk fontos és jó tudni. A falak, amikbe ütközünk egy feladásnál érzékeltetik velünk pillanatnyi határaink. Fájó érzés falba, határokba ütközni, szembesülni tökéletlenségünkkel, de ez egy építő és helyre tévő fájdalom. Mint ahogy fontos a növényeknél a metszés, hogy megfelelő irányba növekedhessenek tovább, annyira fontos a sportolónak egy ilyen pofon.

Na ebből a metszésből kaptam a mostan TDS-en, de a metszés lényege, hogy az új hajtások jó irányba nőjenek. A bizakodás, a remény, a bátorság hajtásai. Egy ilyen korábbi hajtás volt az is, mikor múlt télen beneveztem a TDS-re. Lényeges, hogy ha úgy érzed olyan mértékben fel vagy készülve, hogy nagyobb az esélyed úgy megcsinálni, ahogy szeretnéd, mint elrontani, akkor merd odatenni az arcod egy kihívásra. „Just show up”, ahogy az angol mondja. Nem kell a csúcsformára várni, ne csak akkor indulj, mikor szinte biztosra mész, elég csak elég jónak lenni.

Már háromszor indultam korábban a TDS-en. Ebből kétszer top ötvenben az 1700 indulóból. Ego építő büszkeség. Nehéz ilyen múlttal újból odaállni. Sokan nem is erőltetik, abbahagyják, ha már nincs nagy remény a jó helyekre. A tíz évvel ezelőtti versenytársakból már csak kevesen ultrázunk. Veterán lettem az évek alatt. 2007-es UTMB polóban, amiben én voltam, pl senkivel sem találkoztam most Chamonixban.

Téved, aki úgy gondolja, hogy a futás java a versenyekben rejlik. Sokkal inkább apránként a mindennapok építenek, alakítanak és tesznek hozzánk. Nekem és másoknak is jót tesz, ha van egy kellően nagy futócél. Egyébként lehet túl romantikus vagyok, de bíztam benne, hogy ha eredményekben nem is, de érzésekben újra élhetem a múlt szép futóélményeit erről a versenyről. Na meg még volt nyolc hónap a rajtig mikor télen neveztem, a felkészülés csínnyát-bínnyát pedig alig ismeri bárki is jobban nálam. Tehát meg van a cél. Már csak következetesnek kellett legyek a felkészülésben és bízni a szerencsében.

Egyikre sem lehet panaszom. Viszonylag stabilan haladtam a felkészülésben. Közel sem olyan meredek íven, mint reméltem, de legalább betegség és sérülés nélkül voltam képes lapátolni az edzésmunkát abba a forma gödörbe, amiből épp próbáltam kimászni az utóbbi évben. Voltak kiváló, magabiztosságot adó futások, de volt legalább ennyi elkeserítő, elbizonytalanító. A felkészülés már csak ilyen, a hullámok normálisak, mindannyian tudjuk.

Már jóval a TDS előtt megfogalmaztam mi lesz a célom: Nem hibázni akkorát, hogy ez elrontsa a jó érzésekkel történő célba érést, illetve összességében többet kapni, mint amennyit elvesz majd tőlem ez a 145 Km.

Nincs, aki ne hibázna egy ultrán. Tökéletes futás gyakorlatilag nincs. A jó felkészülésen túl egy ultrán a kérdés mindig az, hol és mit hibázunk és ki tudjuk e javítani ezeket közben, illetve meg tudjuk e oldani azokat a nem várt feladatokat, melyek nem a mi hibáink, de mégis elénk görgette a verseny.

Az ultrázásnak úgy gondolom pont ez az egyik legnagyobb vonz ereje. Ez a sok kérdés előtte. A kérdésekre adott jó válaszaink reménye. Számot adhatunk közben önmenedzselő, hibamegoldó, fájdalomtűrő képességeinkről egy olyan vizsgán, mikor a vizsgakérdéseket csak sejtjük, de előre pontosan nem tudjuk. A hatvankettedik vizsga sem ad magabiztosságot, mert mindig lesz olyan tétel, amit még nem húztunk és lehet aznap pont az nem megy. De van, akinek sorozatban, mindig ugyan az a tétel nem megy és repül a vizsgáról, akarom mondani a mezőnyből a DNF listába.

Cél a cél?

Tehát a célom nem idő volt, vagy helyezés. Úgy tartom, aki helyezést, vagy időcélt ad magának az ultrázásban, bármilyen szinten is van, nem érti a terepultrázást. Ebben a műfajban túl kevés az objektív elem ahhoz, és túl sok a bizonytalan, hogy konkrét, kézzelfogható, mérhető célokat lehetne érdemes kijelöljünk. Hasznosabb érzéseket és mértékegység nélküli feladatokat megcélozni.

Nyugodt voltam a rajt előtt. Ezt nem szeretem. Jól esne néha felspannoltnak lenni, de már sok éve nem izgulok. Egy pici félsz viszont munkálkodott bennem. Négy éve nem futottam többet egyben 10 óránál. A TDS várhatóan háromszor ennyi lesz. Mi fog történni, hogy fogom bírni? Féltem, hogy nem leszek fizikálisan képes rá, nem sikerült megerősödnöm egy év alatt annyira. Tavaly az UTMB-re volt nevezésem, de nem mertem elindulni. Jól tettem. Tavaly szeptemberben Szlovéniában, az év számomra egyetlen versenyén, a Julian Alps 30 Km távján 5 Km-el a cél előtt le kellett üljek egy fa tövébe pár percre, annyira nem bírtam akkor még a terhelést. Ugyan egy év mire volt elég? Ugyan túl sokat akarok és megint le kell üljek idejekorán? Vagy elbírok a távval, a nehézségekkel? Ezen kérdések válaszaiért mentem igazán.

Jó, de egyben furcsa volt több év után újra Chamonixban lenni. Otthonos érzés volt a környezet, de a verseny sokat változott. Kicsit túl profi is lett. Összességében azért egyértelműen pozitív érzéseket adott újra itt lenni. Hiányzott.

Éjfélkor elrajtoltam a többi 1700 futóval. Nehéz volt magamba zárkózzak, ahogy én szeretek futni. Folyamatosan valaki beszélgetett körülöttem. Ez az engem zavaró tényező végig kisét a pályán. Persze semmi baj azzal, hogy a futók beszélgetnek egymással, de engem ez kizökkent. Az is, ha velem beszélgetnek, az is, ha mások beszélgetnek és a közelükben vagyok. Tudom, nem várható, hogy 1700 futó kussban haladjon fölfelé a hegyen, nem is várok én ilyet. Így ilyenkor, ha tehettem inkább vagy lemaradtam, vagy leelőztem a beszélgetőket.

Rendben tartottam a tervezett 130 környéki pulzust. Ez nálam aerob küszöb, tehát kellemes, komfortos. A frissítéssel is minden rendben ment az első éjjel. A pontokon kívül kétszer is tudtam vízfolyásokból vizet vételezni, ennek később még jelentősége lesz. A lámpám a legkisebb fokozaton használtam, hogy kímélve a lábaim, a lejtőkön se rongyoljak túl gyorsan. Jó idő volt. Az éjszaka közepén vettem csak föl pár órára a vékony széldzsekim.

Az első nagy frissítőpontra, 50. Km-nél, Baurg St Maurice-hez előzetesen úgy számoltam nagyjából 8 órára lesz szükségem. Nehéz kalkulálni terepversenyeken, sok a terepviszonyokból, időjárásból fakadó változó. Végül 7.40-alatt értem ehhez a ponthoz a körülményeknek, megtett kilométereknek megfelelő állapotban és megfelelő érzésekkel.

Negyedóra kényelmes frissítés után indultam neki a következő hírhedt mászásnak, ami nagyrészt kitett, napsütéses és ahol szűk 6 Km-en mászunk föl 1200m szintet. A ponton letettem az egyik kulacsom, mondván van elég víz a hegyen, majd út közben tankolok a csorgókból. Ez utóbb kiderült, nagy tévedés volt, innen minden porzott, sőt még ennek a mászásnak a tetején sem volt víz vételi lehetőség, mint a korábbi három részvételemnél megszoktam, csak egy kis bódéból árulták a helyi élelmesek 5 Eur-ért a dobozos kólát. A két kulacsnyi vizem eddigre persze rég elfogyott. Néhány rosszalló megjegyzést elmormogtam magamban, de ettől ugyan semmi nem lesz jobb alapon, mentem is tovább, bízva abban, hogy valami csoda folytán még feljebb lesz valahol víz a hegyen. Fél óra múlva szerencsémre megláttunk a pályától 50m-re egy tehénitatót, innen sikerült a készleteim feltölteni, így a következő pontig, ami két és fél órára volt, ismét volt egy liter vizem. (édeskevés).

Viszonylag jó hangulatban értem Roselandhoz. Lekötött a pontot megelőző technikás szakasz, amit élveztem, hogy könnyebben, gyorsabban abszolválok, mint a körülöttem futók. Könnyedén előzgettem őket a meredek technikás, néhol veszélye lejtőkön, pedig én is visszafogottan haladtam, hisz tikkasztó meleg volt és próbáltam magamra vigyázni.

Roselandnál, 66 Km-nél utólértem magyar versenytársamat, Oszaczki Gézát, de nem kerestem a társaságot, egyedül indultam tovább. Gyors töltekezés, folyadék amennyit csak komfortosan megamba bírtam tölteni, majd irány tovább. Tudtam, hogy innen úgy 6 óra a következő nagy pont, ahol Panni lányom beadhatja személyes frissítőim, ideáig közben csak egy pont lesz, ahol biztosan folyadékhoz tudok jutni, de csak lesznek vízfolyások, reménykedtem.

A frissítés fontossága

Vízfolyások persze nem voltak. Így a következő 6 óra, két liter vízzel eléggé kitikkasztott. Ezt igazán akkor éreztem meg, mielőtt a 91. Km -nél lévő Beaufort nagy pontját elértem volna. Csörgedező patakot hallottam csorogni mellettem az erdőben, simán bevágtam magam a csalánosba, hogy megkeressem. Kis küzdelem után tudtam is vizet venni. Két Km után már egy normális itatót is találtam leérkezve a pályán a házak közé, de ott le is ültem 10 percre, mert érzetem kezdek tényleg nem jól lenni. Innen frissítés és a pihenőt követően óvatosan bekocogtam a beauforti nagy pontra. Tudtam mi a feladat, rendezni a sorokat, mert mélyen vagyok. Mármint testileg. Fejben nem volt gond.

A ponton megittam egy liter Fantát, ittam két pohár cola-t, ittam Roctane-t, sőt, kávét is, ettem levest tésztával, ettem banánt és egy zselét. Gyomrom teljesen jól volt, a lagzi szintű töltés ellenére is. Lényegi bajom nem volt, fejben tiszta voltam, álmosságnak nyoma sem volt, csak az elszomjazás miatti enerváltságot éreztem a ponton. Zoknit és pólót cseréltem, jól esik az embernek 18 óra futást követően néhány friss cucc. Ezen a ponton Gézával újból összefutottunk, sőt Olvasztó Danival is találkoztam. Ő sem volt jó bőrben, mondta próbál aludni valamennyit. Én nem voltam álmos egyáltalán. Háromnegyed óra eszem-iszom után indultam tovább. Még bevettem 100mg koffeint, biztos ami biztos és úgy terveztem, a következő 7 Km hosszú emelkedőn Hauteluce-ig óvatosan haladok, hagyom, hogy az energia a helyére kerüljön, hogy újból dolgozzanak alattam a lábak.

Szűk másfél óra alatt értem a Hautelace pontra. Ijesztő volt, hogy semmivel sem lettem jobban erőnlétileg. Fejben tisztaság, fájdalom jelentéktelen, csak erőm nincs. Szinte csak toporgok, síkon is inkább gyalogoltam, mint futottam. Ezen a ponton is frissítettem egy nagyot. Közben Géza ismét utol ért. Pár mondatot beszélgettünk, hogy mindketten hogy kivagyunk. Miről másról. Ő elindult, mondtam neki, én még pár percet maradok, össze kell szedjem magam, mert a következő pont 15 Km-re van, végig fölfelé. Négy óra lesz, nem lesz vicces. Közben lement a nap, beesteledett. Elkezdtem fázni, fölvettem az összes ruhám, így már komfortos volt és feltankolva, újabb koffeintabletták után elindultam a pályán, hogy na majd most!

Nincs mellény

A most elmaradt, most sem jött. Jó egy órát gyalogoltam fölfelé, figyeltem a pulzusom mikor indul el picit feljebb, ami ekkor már órák óta 100-105 között pislákolt. Próbáltam versenytársakhoz csatlakozni, de mindenki gyorsabb volt, mindenkiről leszakadtam. Miközben bandukoltam, be-be villant a Hautelace ponton kitett pályarajz, ami azt mutatta 100Km-nél járok és még 45Km van hátra. Néha megálltam pár másodpercre, hogy most mit is csinálok, van -e ennek így értelme erőtlenül, mi lesz később, ha most így nem bírtam ebből felállni, de aztán mindig tovább lökdöstem magam. Majd jöttek azok a gondolatok, hogy ismerem a pályát, tudom milyen ez után, ha ilyen marad a tempóm, már pedig úgy néz ki ilyen fog, ha három óra alatt semmi sem történt, akkor még 12-15 óra amíg elérem a célt. Kell ez nekem így? A szintidőben simán benne vagyok, bőven a mezőny top ötödében haladok, de ezért jöttem, ezt keresem? Aztán tudjátok ezek olyan gondolatok, hogy küzdünk velük. Kiverjük a fejünkből, majd visszakúsznak, megint lecsendesítjük, de megint jönnek. Ki felül tud kerekedni ezeken, ki nem. Többször megálltam, gondolkodni előre menjek, vagy vissza. Nem volt jó ilyenkor. Egyből elkezdtem remegni, vacogni. Sok percen keresztül ment ez így, a mérleg nyelveire helyezvén az eshetőségeket Aztán egyszer csak elővettem a telefonom és felhívtam a családom, hogy jöjjenek értem, visszafordulok Hautelacéba.

Akik szembe jöttek, miközben lefelé gyalogoltam mindenki kérdezte, minden rendben? Persze-persze -mondtam. Ilyenkor már minden rendben. Már nincs kérdés. Már nincs küzdés. A hegy nyert. A játéknak vége. Game over.

 

Nagyon sok ultrafutó tovább ment volna ebben az állapotban és helyzetben. A döntés annak kérdése, ki mennyire motivált, egyáltalán mi motiválja, hogy értékeli a helyzetét, mennyire fáj és fáradt. Erre írtam a beszámolóm elején, hogy ezek azok a dolgok, melyek nem mérhetők. Így még önmagunknak is nehéz utólag súlyozni, ez volt-e a megfelelő döntés. Más beszámolóját olvasva pláne nehéz. De nem is kell ezt súlyozni, értékelni, mások pedig még kevésbé hivatottak erre. Más teli hassal a díványon mondani erre egy okosat, mit hogy kellett volna és más 18 órával a lábakban, fáradtan a hegyen döntéseket hozni.

Kevesebb lettem egy finiseléssel és egy finisher mellénnyel, a következő 45 Km „élményeivel”, viszont elértem aznap a határaim. Fontos tapasztalás ez is, de kárpótlásnak persze kevés. Azt vártam felállok ebből a gödörből. A hiba az volt, hogy elgyengített, hogy nem így történik. Szánalmasan botorkálva a teljesítés nem motivált eléggé. Nem voltam felkészülve fejben arra, hogy bizony itt lehetnek olyan órák, melyek alatt három kilométert bírok majd csak megtenni. Nem egy óra, nem két óra, de lehet egyhuzamban akár tíz órán keresztül is. Mindemellett vállalhatatlanul messzinek tűnt még a cél. A mérleg szép lassan elbillent a felé, hogy nem bíztam már abban, hogy ez jobb lesz.

Persze, ha nem lett volna elszomjazás, ha lettek volna vízfolyások. A sok „ha”. Amiket ugye értelmetlen elővegyünk, ne is tegyük, nem is teszem.

Sok éve nem adtam föl versenyt. Nem jó érzés, de örülök, hogy ez most nem járt komolyabb kudarc érzéssel. Motiváltabb lettem tőle és most utólag sem gondolom rossz döntésnek, hogy visszafordultam Hautelacéba. Minden jó volt így és így kellett történnie. Kicsit megnyírbálták a hegyek az egóm. Na és! Ha el is vett, sokat is adott. És ezért jöttem, hogy adjon. Hisz nézzük a jó oldalát: Újra bírtam majd egy napot viszonylag normálisan futni alpesi körülmények között az egy évvel ezelőtti mélypont után. Újra visszatérhettem az ultra-trail mezőnyébe és újra élhettem ezt a varázslatos versenyt. Jól vagyok! Aki húsz órát a hegyen tud lenni, az már nem beteg, elengedhetem az önsajnálatot. Ötven évesen mindenre képes lehetek a magam szintjén. Ennek kell örülni és örülök is!

Ahogy mondani szokás: Nincs más hátra, mint előre! A TDS-re nem lesz elég pontom jövőre, de a CCC -n jó lenne új kihívásokkal szembesülni és új élményekkel gazdagodni. Na majd meglátjuk, hisz ahogy tudjuk és most is kiderült, ember tervez, Isten végez…

Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Hozd a legjobb formád 100%-ban rád szabott étrenddel!

Okleveles dietetikusunk segít neked kijutni a fogyókúrák útvesztőjéből és megmutatja a valóban helyes irányt a táplálkozásodban.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése