Loading...
  • View Larger Image
Szerző: Nedjalkov Bea

Ezért is szeretjük az online edzést

2020-07-08T10:19:44+02:00

Az online edzésmódszereknek köszönhetően napjainkban már nem kell egy városban, egy országban, sőt akár egy földrészen sem élned a futóedződdel. Az internet alapú edzésmonitorozás, valamint a különböző okos eszközök (órák, telefonok) és naplózó alkalmazások térhódítása következtében az online edzés teljesen elfogadottá, sőt hitelessé és maximálisan megbízhatóvá vált amatőr és profi sportolóknál egyaránt. A világ élvonalbeli kerékpárosainál, sífutóinál, triatlonosainál és más állóképességi versenyzőknél az utóbbi évtizedekben az online munka a hétköznapok részévé vált

Az online tervezés természetesen nem működhet minden sportban, főleg ott nem, ahol a csapattaktika és a technika igen hangsúlyos sportági elemek, de az állóképességi sportok többségével ebből a szempontból szerencsénk van. Az online munka természetesen nem helyettesíti és nem veszi át a pálya atlétikaedzőinek jelenlétén alapuló munkáját, viszont nem is pályaatlétikára lett kifejlesztve, de azt ebben az esetben is kiválóan kiegészítheti. 

Fontos még kiemelni, hogy amellett, hogy a tervezés és a monitorozás online történik, a kommunikáció is általában telefonon, emailen, skype-on, vagy más online formában zajlik a sportoló és az edző között. 

A sportoló edzéseinek tervezéséhez és az elvégzett edzések nyomon követéséhez ma már több mint húsz nemzetközi platform ad lehetőséget. Ilyen az ismert amerikai fejlesztés, a TrainingPeaks, mely húsz éve segíti az edzők online munkáját. Láthatjuk, ez az edzői munkavégzés már rég nagykorú lett világviszonylatban, itthon a tradícionálisabb edzői szemléleten ez mégsem jutott keresztül, sokan idegenkednek tőle, nem értik működését, nem is foglalkoznak vele. 

Mi itt a Plandurance-nél is a TrainingPeaks rendszerét használjuk sportolóinkkal, akik közül többen is külföldön élnek. Akadnak futóink a szomszédos Ausztriában, Németországban, Angliában, vagy épp az Egyesült Államokban is. Igen, még a tengerentúlról is működik a közös munka, a fizikai távolság nem szabhat gátat a fejlődésnek

A szenior korosztályban sikert sikerre halmozó 55 esztendős háromgyermekes ügyvédnő, Elaine Stypula kiváló példa erre, aki az egyik Lőrincz Olivér jó pár külföldi tanítványa közül. Három éve dolgoznak együtt, ezalatt az idő alatt pedig olyan legendás versenyeket teljesített eredményesen, mint a Western States, a Spartathlon, az Ultrabalaton, az UTMB vagy a Badwater. Elaine és Olivér kapcsolata is tökéletes példa arra, hogy milyen jól tud működni az interneten keresztül is a felkészítés. Elaine Chicago mellett él és bár furcsa lehet, de Olivérrel személyesen eddig még nem találkozott a bő három, együtt dolgozott év alatt. A távolság miatt a kapcsolattartás teljes egésze a világhálón zajlik angol nyelven.

Edző és tanítvány már rutinos versenyzőként kerültek kapcsolatba

“Egy véletlennek köszönhetően. Ugyan nem sok időt töltök a Facebookon, de egyszer pont megláttam Nagy Katalin posztját, ahol Olivérről írt, és így vettem a bátorságot, hogy felvegyem vele a kapcsolatot, mivel a sikerei inspiráltak arra, hogy edzőt válasszak, ő a példaképem, nagyon felnézek az eredményeire. Eleinte azt gondoltam, nem vállal majd el, mert a korom és a képességeim nem összemérhetők egy olyan tehetséges futóhoz, mint Kati, de végül a legnagyobb örömömre elvállalt.”

Triatlonversenyzőből lett ultrafutó

“Soha életemben nem sportoltam, semmilyen atléta múlttal nem rendelkezem. Az egyetem elvégzését követően olyan helyen álltam munkába, ahol senkit nem ismertem, ezért beiratkoztam a helyi bringás klubba, hogy legyenek barátaim. Eleinte csak kerékpároztam velük, néha eljártunk futni is, 5-10 kilométeres versenyekre, majd idővel jöttek a maratonok. Nagyon megszerettem a futást, és a kerékpározást is, így ki akartam próbálni magam a triatlonban, és végül az ironman távokban találtam meg a számomra igazán izgalmas kihívásokat. Az egyik barátom épp ironmanre készült, és együtt bringáztunk, amikor megláttuk egy 50 és 100 mérföldes verseny hirdetését. Elhatároztuk, hogy benevezünk az 50-es távra, és attól már nagyon keménynek tartottuk magunkat. Ez volt életem első hosszabb versenye, egy évvel később már a 100 mérföldes rajtjában találtam magam. Az ultrafutás ott és akkor teljesen beszippantott.”

Edző nélkül már elképzelhetetlennek tartja az életét

Világ életemben olyan típus voltam, aki szerette ha volt mit követni, viszont képtelen vagyok utána járni a dolgoknak mélyebben. Nagyon megkönnyíti a munkát, hogy szakember mondja az utat, amit nekem csak követnem kell. Így mindig változatosak az edzések, nem nekem kell kitalálnom, hogy épp mikor, mennyit menjek, és a sérülések is nagyobb eséllyel kerülnek el. Olivért kiváló szakembernek ismerem. Volt már korábban több edzőm is, de igazából nem követtem soha az edzéstervet, mert számomra túl bonyolultnak és nehezen értelmezhetőnek tartottam. Olivér terveit viszont imádom, és az utolsó másodpercig minden előírását precízen végrehajtom. Igaz, nehezen tanultam meg, hogy hogyan tudom elmenteni az edzéseimet, és időbe telt mire megszoktam ezt a rendszert, de már tökéletesen működik. Szeretem nagyon, hogy hétről hétre megkapom a feladatot. Olyan az edzésterv, mint egy tükör, ha nem végzem el az előírtaknak megfelelően, akkor nem azt a képet fogom viszontlátni, amire jó érzés tekinteni. Az edző szeme a világ túlsó végén is látja, hogy ha nem úgy ment, és azt is, ha kiváló formában vagy. Én teljesen rábízom magam, még a futás mellett végzett erősítő edzéseket is betervezzük a heti programba, hogy lássam előre, mikor mi lesz a feladat. Nekem szükségem van az ilyen jellegű vonalvezetésre. ” 

A közös munka is a lehető legideálisabb időben kezdődött meg köztük

“Abban az időben, amikor elkezdtünk együtt dolgozni, nem a legjobb időszakomat éltem. Sérülésekkel küzdöttem, éreztem, hogy az étkezésemen is változtatnom kell valamit. A segítségének köszönhetően azonban nemhogy sokkal jobban lettem, hanem még jobb eredményeket sikerült elérnem, mint 40 évesen. Soha nem gondoltam volna, hogy 54 évesen jobb időt futok majd, mint 10 évvel korábban. Rengeteg hasznos tanáccsal látott el, amiket megfogadtam, így nagyon hamar megindult a fejlődésem, és sorra jöttek az eredmények. Számomra Olivér a tökéletes edző, annyi figyelmet kapok tőle, amennyit igénylek. Sokszor előfordult már kemény versenyek után, amikor én úgy éreztem, hogy nagyon szenvedtem, és nem feltétlen alakultak az elképzeléseim szerint a dolgok, a végén ő mégis megdicsért, és elégedett volt az eredményemmel. Mint például az Ultrabalatonon. Ilyenkor az ő gratulációja többet jelent számomra, mint amikor a felnőtt gyerekeimtől érkezik egy biztató üzenet. Minden egyes teljesített versenytől több leszek, hiszen minden alkalommal tanulok valamit magamról. Például most már imádok sötétben futni, nincs is annál megnyugtatóbb. Pedig régen rettegtem. Most már élvezem a magányt, a természet zajával, és a sötétséggel körülvéve. Sokszor futok munka után, fáradtan, az edzések végére pedig rendszerint újjászületek.”

Az ilyen jellegű edzések pedig segítik a felkészülésben is a futónőt

Minden hosszú verseny rajtjába úgy állok oda, hogy tudatosítom magamban azt, hogy fájni fog, kemény és nehéz lesz, küzdeni fogok, de nem adom fel. Tudom, hogy számtalan váratlan tényezővel is fogok majd találkozni az utam során, de azért jöttem, hogy ezeket a nehézségeket leküzdjem, a problémákat pedig megoldjam, Ezért vagyok ultrafutó. Felteszek magamnak minden alkalommal egy kérdést, így szól: “Ugyan, mi jöhet még?” Ha egy dolgot kipipáltam, jöhet a következő. Csak nem szabad elveszíteni a fókuszt, ez nagyon fontos. Ebben rejlik az ultrafutás valódi szépsége. Megyek előre, teszem a dolgom, várom, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, és élvezem. Az egyik legnagyobb versenyélményem annak ellenére a Hardrock volt, hogy csak 91 mérföldig jutottam, nem sikerült a teljesítés, de mégis annyit kaptam attól a versenytől, amit a mai napig őrzök magamban. Egy versenyt feladni nagyon egyszerű, és mégis pokoli nehéz. Általában a versenyek első egy-két órájában szokott magával keríteni a feladás iránti vágy, de aztán amint túllendülök ezen már jóval tisztábban látom önmagam és az adott versenyemet is. Az ilyen tapasztalások mindig emlékezetesek. Közben persze segít átlendülni a holtpontokon a táj szépsége, a környezet varázsa. És amint körbenézek, realizálom, hogy hol is vagyok, a vélt (vagy valós) fájdalmaim el is szállnak messzire. A legnagyobb tényleges fájdalmakat a Vol State 500km-es versenyén éltem át, amikor közel 6 napig meneteltem, hogy leküzdjem az 500 kilométeres távot. Ott és akkor tényleg megtaláltam magamban valamit, amit azelőtt soha nem ismertem.”

Elaine előtt pedig nincs megállás, hiszen olyan versenyekre készül, mint a legendás Comrades maraton Dél-afrikai Köztársaságban, vagy a Patagonia Ultra Trail.