Loading...
  • View Larger Image

Kitűztük a Plandurance zászlót a Mátrában – beszámoló az edzőtáborról

2019-11-07T13:58:05+01:00

Izgatottan vártam az edzőtábort, egyrészt, mert először vehettem részt Plandurance eseményen edző gyakornokként, másrészt mert viszonylag ritkán van lehetőségem terepen futni, mert bár szeretem, a hétköznapokban nincs lehetőségem, így kényszerű aszfaltfutó vagyok. 

1. nap – aszfaltról terepre

Pénteken korán érkeztünk, de már sokan ott voltak. Gyors akklimatizálódás és öltözés után készen álltunk az első futásra. A csapatot két részre osztottuk: egy kényelmesebb, rövidebb távú futásra, és egy hosszabb, szintesebb körre. Én az utóbbi csapatba lettem beosztva utóvédként, elől pedig Lőrincz Olivér és Maráz Zsuzsi mentek. A pálya már az elején fantasztikusan szép volt, az őszi erdő azzal a sok színnel valami csodálatos! Első nap kipihenten (előtte csak 3 napot futottam a megadott 4-ből 🙂 ) nem okozott nagy gondot a szintkülönbség, futható, de technikás volt a pálya. És hát igen, a Mátra köves, ezért sok helyen nehezen futható meg tempósan. Ez mondjuk nem feltétlenül volt baj, nem verseny volt, és a fő cél pedig teljesült, miszerint mozgásban legyünk, szép helyeket lássunk, és fejlődjünk.  Miután visszaértünk a főhadiszállásra, a mozgástól kellemesen elfáradva ebédeltünk. 

Egy rövid szusszanás után nyújtásra és hengerezésre gyűltünk össze, szükségem is volt rá, nem vagyok hozzászokva a mászáshoz, így éreztem az izomzatomon, hogy olyan terhelést kapott, amit nem szokott meg a szokásos edzésmunka során. De persze épp ezért jöttem, hogy kiszakadjak az aszfalt szürkeségéből, és végre egy élettel teli környezetben futhassak. 

Délután Nagy Mariann edzőnk előadását hallgathattuk meg a biohacking témakörről, amely során rengeteg ötletet kaptunk arra vonatkozóan, hogyan tudjuk a hétköznapi életvitelünkkel segíteni a sportolói teljesítményünket. Utána Varga Szabolcs – a bringás edzőnk – mutatott rá, hogy a kerékpár miért kiváló keresztedzés a futás kiegészítéseként. 

A napnak még nem volt vége, előttünk állt az éjszakai túra. Vacsora után elindultunk Kékestetőre. Elképesztően hangulatos volt az éjjeli erdő, fantasztikus volt a sok fejlámpa fénye. A táv nem volt nagy, de komoly szint volt benne. Itt senki sem futott, túrázni jöttünk és azért, hogy a csapat együtt legyen. Egy jó órás mászás után végül felértünk Kékestetőre, ahol elkészítettük a kötelező fotókat, majd Maráz Zsuzsival mindenki egyesével (szegény, legközelebb átgondolja, akar-e Spartathlont nyerni 🙂 ).

Jóleső fáradtsággal tértünk haza, gyanítom nem kellett senkinek altatódalt énekelni.

2. nap – terepet receptre mindenkinek!

A reggeli után ismét rajtra készen álltunk, itt az előző napi tapasztalatokból kiindulva 3 csoportra osztottuk magunkat, hogy a kezdőbb futók is nekik megfelelő kihívást találjanak. Olivérék elindultak egy huszonakárhány kilométeres körre, Mariann, Horváth Reni és én pedig a középső csapattal egy 16 km-es pályán indultunk el. Meglepő módon a közepes tempójú csapat alig maradt el az előző napi keményebb tempótól, így a tervezett 3 óra helyett alig 2 óra alatt teljesítettük a távot. Ebben a körben volt aztán tényleg minden, a technikás köves utaktól a jól futható enyhe lankákon keresztül, a bokagyilkos meredek lefeléken át, a combrepesztő mászásokig. Sportolói szempontból nagyon hasznosnak tartom ezt a fajta változatos terhelést, szívem szerint minden aszfaltos futót kizavarnék terepezni keresztedzésként, mert itt az egyirányú monoton terhelést  felváltja a sokirányú, az izomzatot nagyon komolyan fejlesztő behatások sokasága. Nem beszélve a változatosságról. Én aszfalton főleg azért futok “csak” félmaratonig, mert megunom az ingerszegény környezetet, hát itt simán elmentem volna még kétszer ennyit. Minden lépés, minden perc más, és bármikor érhet meglepetés útközben. Egy szemet gyönyörködtető látkép, egy nagy figyelmet igénylő technikás rész, egy erőt próbáló mászás. A terepfutás nem csak a testnek jó, de ápolja a lelket. Beleszeretsz az erdőbe. Na, de eltérek a tárgytól.

A futás után farkaséhesen ebédeltünk, elfogyasztottuk a kötelező kávénkat Kati néninél a szálloda büféjében, majd elindítottuk a palacsinta-projektet. Moós Gergő fantasztikus taktikai érzékkel feltérképezte a helyszínt, begyűjtötte a töltelékek listáját, majd kiváló szervezési érzékkel előre megrendelte az életmentő palacsintákat, hogy mire odaérünk, el is készüljenek.  Szénhidrátraktáraink hibátlan feltöltése után fakultatív nyújtás, és némi pihenés volt terítéken. Este aztán eljött Zsuzsi várva várt Spartathlon beszámolója, aminek a végén azt hiszem mindenki kicsit beleszeretett az ultrafutásba (amíg nem kell csinálni), és könnyes szemmel hallgatta Zsuzsi érzelmekkel teli beszámolóját. Ezután Olivér Traversee Challenge beszámolójáról néztünk meg egy kisfilmet, ahol az érzelmek tovább mozdultak a terepultra felé. Gyanítom, páran már az előadás alatt megrendelték az első szett futóbotjukat is. Elképesztő tájakat és brutálisan nehéz terepet láthattunk, megismerhettük a terepfutás egy másik, a határokat a végletekig kitoló változatát. 

3. nap – a Mátra szétszed, a Mátra összerak

Eljött az utolsó nap, és picit fáradtan, de nagy lendülettel vártam az utolsó napi futást. A pálya ismét izgalmasnak ígérkezett, de egy olyan élmény is várt minket, amire nemcsak mi, hanem a Mátra Trail összes versenyzője sokáig fog emlékezni. Az utunkat ismét a Kékes felé vettük, de közbeiktattuk a verseny egyik fordítóját és egy rögtönzött szurkolói pontot állítva végighajráztuk a verseny szinte teljes mezőnyének elhaladását. Öröm volt nézni az először meglepett arcokat, hogy vajon mit keres a Spartathlon női győztese az erdő közepén, 40 terepfutóval és megható volt látni az erőre kapó futókat, akik új lendületet merítettek a szurkolásunkból. Én azt hiszem, ez a hazai terepfutás egy emlékezetes pillanata marad sokáig. 

Folytattuk utunkat Kékestetőre, egy erős mászást követően újabb csapatkép, majd Olivér fifikás útvonal választásának köszönhetően elindultunk a mezőnnyel szemben és gyakorlatilag végig szurkoltuk a teljes versenyt a futásunk alatt. Csodás helyeken, kihívásokkal teli pályán jártunk. A sok szurkolás miatt kicsit kicsúsztunk a tervezett időből, így egy rövidítéssel nekiálltunk a három nap legkomolyabb emelkedőjének, csakhogy emlékezetes maradhasson a vége. Futómozgásra már nem voltunk kapacitálhatók az utolsó pár kilométeren. Még egy utolsó üdvözlés a verseny mátraházai frissítőpontján, jól megérdemelt ebéd, és egy gyors táborzárás Olivértől. 

Alig ért véget ez a három nap, máris hiányzott. Csak az járt az agyamban, hogy még, még, még! Hogy miért is járok én tömeg futóversenyekre, ha itt az erdő, hogy miért idegeskedem azon, hogy bedugul a rajtzóna, amikor itt van a terep. A változatosság, a nyugalom, a szépség, a kihívás. Ezt adta nekem ez a tábor. Egy új szemléletet a futásról, egy új dimenziót. És a Mátrát. Mert a Mátra kemény, a Mátra szétszed, a Mátra összerak. Mert a Mátra maga a csoda. Mióta eljöttem, egy gondolat jár a fejemben: vissza.

Ez volt az idei őszi Plandurance terepfutó edzőtábor. Ha aszfalton futsz, gyere el legközelebb, és olyat kapsz, amit nem is gondoltál volna! Ha terepfutó vagy, gyere el, hisz tudod…

És ha nem bírod kivárni a következő edzőtáborunkat, gyere velünk hétvégén futni egy jót a Normafához! Az eseményt itt találod!