A versenyrendezők és a közösségi futások szervezői is megtették a maguk kényszerű lépéseit. Ez krízis számukra, de azoknak is, akik szeretnek társakkal futni.  Úgy gondolom, mindenki úgy és ott fut, ahol ő szeret, ami örömöt és kikapcsolódást ad neki, legyen ez aszfalt, terep, csapatban, vagy egyedül, magánügy, egyéni döntés. Az utóbbi napok szélsőséges eseményei viszont arra késztettek, hogy én, mint köztudott egyedül futó, a több ezres Egyedül futunk Facebook csoport alapítója, picit bemutassam az egyedül futást, és ezzel megpróbáljalak benneteket bátorítani a következő időszakra vonatkozólag abban, hogy pozitív várakozással tudjatok lenni a magányos futásaitokkal kapcsolatban. 

Egyedül, vagy maximum kettesével, hármasával futni a mostani helyzetben felelősebb, biztonságosabb magatartás. Mindenki bízik abban, hogy idejében meghoztuk ezeket a kénytelen lépéseket és egy rövid időszakot követően, minden visszaáll a maga helyére, újra versenyzünk és aki szeretne, ismét futhat nagyobb közösségekben.

Picit az egyedül futókról

Egyedül futni alapvetően helyzet és személyiség kérdése. Helyzet a lakóhely, a futás időpontja, a felkészültség szintjéből fakadóan az edzőtempó és az edzéstáv. Sok egyedül edző futó egyébként szívesen futna társakkal, de a fenti tényezők közül valamelyik sérül és ezért fut egyedül. Nem talál alkalmas futótársat. 

A másik nagy csoport, akik személyiségükből kifolyólag jobban élvezik a magányos kilométereket. A magányos egy pejoratív szó, nem is igazán való ide, hisz az egyedül futó nem érzi egyedül magát, nem unatkozik és nem szomorú emiatt a futásai alatt. Ő pont így szereti a futást, az egyedüllét tölti fel, ez kapcsolja ki, ez építi. Társaságban gyakran a fordítottja történik vele. Csoportban a másfajta ingerek nem hogy nem töltik fel, de fejben inkább kimerítik. 

Mégis mi a túrót lehet élvezni az egyedül futásban?

Egyedül futni ahhoz hasonlatos, mint amikor meditálunk. Ilyenkor a megtett táv alatt sokszor egyre mélyebbre kerülünk önmagunkban. Jókat gondolkodunk. Mindenféléről. A futás ritmikussága, mint a sámándobok ütemes dobolása hat ránk. A lépések talajérintése, a légzésünk, az apró neszek, amit a ruházatunk generál, mind-mind egy-egy ritmus, ütem. A mozgás hormonális változásokat okoz, az agy több oxigénhez jut, az anyagcsere változik, az arc kipirul. Amennyiben nincs külső, elterelő történés, könnyen át tud szellemülni, egyfajta transzba esik a futó. 

Én erdőben, lakott helyektől távol szoktam leginkább futni. Mindig van nálam telefon. Sokszor megesik, hogy mikor így elmélyedve a gondolataimban vagyok futás közben és megszólal a telefonom összerezzenek. Hirtelen visszahoz a valóságba az élményből. Ugyanúgy, mint mikor filmnézés közben szólal meg. Nem jó érzés. Sokszor inkább le is némítom ezért.

A mai ember élete nagyon zajos. Az ébrenléti időnkben alig vannak időszakok, mikor ne lennénk valamilyen agyunkat érő külső inger befolyása alatt. A beszéd, a zene, a TV, a telefon, a jelzőlámpák és még számtalan inger éri az agyunk, ami a kifelé figyelést várja el a személytől. Csendes, meditatív, magunkban lévő perceink, sok esetben csak az elalvás előtt vannak. Ezért keveset gondolkodunk olyan témákban, ami nem egy adott, prompt feladat megoldásáról szól. Nincs idő és lehetőség lemenni egy kérdés mélyebb rétegeibe, vagy olyan kérdésekkel foglalkozni, ami kicsit filozófikus és nem hétköznapi. Ezek az elmélázós idők pedig esszenciálisak az agytekervényeink számára. A számvetés, a konklúziók, de akár újabb kérdések felvetése stimulálja, de egyben nyugtatja és építi is a szürkeállományban a szinapszisokat. Magyarul egy hasznos inger. Ezekre az időkre csak magunkban van lehetőség. Mikor valaki mellettünk van, már nem megvalósítható, mert kifelé figyelünk, a másik személyre, vagy személyekre, még ha nem szólal meg, akkor is. De írok még elképesztőbbet. Amennyiben a telefonunk le van téve mellénk, nem aktív, de szem előtt van, már ez sem engedi az elmélyült gondolkodást, mert tudat alatt dolgozik bennünk, hogy kinyissuk, jött e új üzenet, like, történt e valami a világban. 

A sportolóknál egyértelműen a sport az a leghosszabb napi időszak, mikor nagyrészt elvonatkoztatnak a telefonjuktól, mobil szennyezés nélkül. Egyedül futni pedig egy olyan esemény, amikor nem csak hogy nem babráljuk a telónkat, de mivel senki sincs körülöttünk, velük sem kell foglalkozzunk. Csak és kizárólag magunkkal tudunk törődni. Persze aki ezt ösztönösen nem szereti, mindig valakivel, vagy valakikkel veszi körül magát, a csoport középpontja, extrovertált, számukra ez a helyzet nagyon idegen, sőt zavaró. Nekik ezt gyakorolni kell. Először nem is feltétlen a befelé figyelést erőltetni. Teljesen jó, ha a természetre figyelnek, a fákra, az ösvény szépségeire mikor egyedül futnak. Aki városban fut, ők pedig az emberekre, akik mellett elhaladnak. Ez mind-mind kifelé figyelés, de ez nem azt jelenti, hogy rossz. 

Mi, egyedül futók sem vagyunk folyamatosan befelé figyelős, zombi üzemmódban. Mi is imádjuk észrevenni, ha valami különleges, vagy szép történik körülöttünk. Erdőben egyedül futva ráadásul erre nagyságrendekkel nagyobb esélyünk van, ahol például sokkal több állattal lehet találkozni így, hisz nincs az állatokat elriasztó csevegés és nem mindegy, hogy egy, vagy több futó trappolása veri föl az erdő csendjét. Én is szinte nap, mint nap látok őzet, vaddisznót, nyulat, muflont, vagy szarvast. Ezek a találkozások különleges, természet közelséget megélni engedő élmények. Ilyenkor úgy érzed része vagy az erdőnek. Persze, ha Erdélyben élnék ott nem feltétlen vágynék a medvék között ennek megélésére, de nálunk nincs különösebben mitől félni az erdeinkben.

Summa summárum, bár jól tudom, a társak motiválók, a társas kapcsolatok fontosak, ha eddig ragaszkodtál is a csoportban futáshoz, merd kipróbálni egyedül! 

Ismeretlen helyen, sötétben, terepen akkor indulj ki egyedül, ha biztonságosnak érzed a helyzetet, különben nem lesz élmény, csak végig parázod az egész futásod. Ez egyéni habitus szerinti döntés, nem mondhatom meg senkinek mi biztonságos és mi nem, mert máshol húzódnak egyéni határaink. A mostani vírus kapcsán, nem okos a nagyobb csoport, de ha egy-két társat magad köré veszel, már az ilyen bizonytalan esetek többségét biztonságossá fogja tenni számodra és várhatóan élvezetes futás lesz. 

Biztos vagyok benne, hogy ha most idegenkedsz is attól, hogy egyedül fuss, könnyen ráérezhetsz. Mást ad, máshogy. Nem hallasz pletykákat és mások poénjait, senki sem próbálja sem emberileg, sem a futásban pozícionálni magát körülötted. A tempót is csak te diktálod. Az útvonal is rajtad áll. Akkor állsz meg szusszanni, vagy a tájban gyönyörködni, amikor kedved tartja. Semmi alkalmazkodás. Illetve mégis. Alkalmazkodsz önmagad aktuális igényeihez. Csak te leszel és a környezeted. Ez nem üres, ez inkább teljes. Csak várj mást, keress mást, mint mikor eddig csoportban futottál. Nagy hajrá! Élvezd!