A gyakorlatban viszont az történt, hogy a 96 sövény-növényből 4-5db két év után már elérte a kétméteres magasságot, 11 növény szinte ugyanakkora maradt, mint az ültetéskor volt, csak minimálisan fejlődtek. A növényeim túlnyomó többsége, kb. 80db, viszont megállt valahol a kettő között, olyan 80-180cm között szórt a magasságuk, de nehezen találnék két egyformán fejlődő egyedet.
Ezek a növények ugyanazt a tápoldatot kapták, ugyanabból a földből veszik fel a tápanyagot, még a fényviszonyok is állandóak, ráadásul gyakorlatilag “testvérek”, ugyanabból a kertészetből vásároltam őket. Lehet, hogy vannak gyors, normál és lassabb válaszadású Leyland-ciprusaim? Esetleg lehet olyan, ami egyáltalán nem növekszik?
Az edzéstudomány ugyanezzel a jelenséggel szembesült
Kutatások sora foglalkozik azzal, hogy azonos edzésingerekre adott szervezeti válasz, például a VO2Max, tekintetében genetikailag behatárolt és akár 40%-os különbséget is mutathat. Magassági edzőtáborban végzett kutatások pedig arról számolnak be, hogy szintén eltérés mutatkozhat az egyéni szervezeti reakciók között. A kutatások arra jutottak, hogy egy adott teljesítmény elérése érdekében egyénenként más és más edzésingerekre van szükség.
Ezt én most megfordítom, hogy jobban értsük: egy adott edzésterv mindenkinél egyéni, egymástól eltérő eredményt fog hozni.
Ha ugyanazt az edzésprogramot adnánk 6-8-12 hétig 100 futónak, egészen pontosan 100 féle fejlődési ívet, edzettségi szintet mérhetnénk a program végén. Egy amerikai kolléga, Alan Couzens arról számol be, hogy a sportolói 15%-a lényegesen jobban reagál az edzésingerekre, 70%-át sorolja a normál válaszadású csoportba és 15%-át a lassú válaszadók közé.
Persze, most az merül fel benned, hogy mi van akkor, ha te a lassú reagálású csoportba esel?
Hagyhatod a francba az egészet és inkább csüccsenj vissza a kanapé elé? Korántsem!
Egy másik kutatásban éppen ezeket a lassú válaszadó vagy nem válaszadó (non-responder) futókat vették górcső alá. A sportolókat öt csoportra bontották és egy 6 hetes edzésprogramnak tették ki őket oly módon, hogy az első csoport heti 60 percet edzett, a második 120 percet és így tovább. (Matekosok előnyben: az ötödik csoport heti 300 perces tervet kapott.) Az alanyok különböző élettani és edzettségi paramétereit vizsgálva ugyanúgy kialakult a nem-válaszadók csoportja.
Ők azonban nem álltak meg itt, hanem, a 6 hetes edzésterv után fogták magukat és a lassú, vagy egyáltalán nem válaszadókat egy fiókkal arrébb tették, akik eddig 60 percet edzettek, azok most a 120 perces csoportba kerültek és így tovább.
És hogy mit történt?
Hat hét múlva mindenki javult, csodával határos módon gyakorlatilag lekerültek a non-responder plecsnik az alanyok homlokáról. Összességében is kijelenthető, hogy az edzésprogramra nem reagálók aránya a testmozgás mennyiségének növekedésével csökkent. A heti 60 perces csoportban 69%-ban voltak, a 120 perces csoportban már csak 40%, 180 percesben 29%, a 240 illetve a 300 perces csoportban pedig az arányuk 0% volt!
Az edzések mennyisége meghatározta az arra nem reagáló sportolók arányát a vizsgálatban.
Tudjuk, hogy megfelelő edzésingerekre van ahhoz szükség, hogy egy sportoló szervezete alkalmazkodjon. Az alkalmazkodás sebességében persze lehetnek egyéni eltérések, van olyan, aki pár hónap alatt olyan szintre jut el, ahova a többség csak évek alatt, van olyan, aki akármilyen tisztességesen végzi is az edzéstervet, kicsit lassabban reagál, mint a többiek. Ahol viszont egyáltalán nincs szervezeti válasz, ott arról lehet szó, hogy az edzésterhelés mértéke nem haladja meg azt a szintet, hogy a szervezet arra érdemi reakcióval válaszoljon. Nem arról van szó, hogy ezen sportolók lassan, vagy egyáltalán nem reagálnak az aerob edzésingerekre, csupán arról, hogy az edzésterhelés nem olyan mértékű stressz a szervezetük számára, amire válaszként elkezdene magasabb várakat építeni.
Egy kezdő futó persze nem tud az első időszakban 240-300 perces edzéshetet teljesíteni, ide nekünk kell eljuttatni. Éppen ez az edző egyik feladata, hogy az edzések volumenét úgy határozza meg, hogy egymásra épülő, fokozatosan felépített, preventív edzésterheléssel biztonságosan eljuttassa a sportolót ebbe a tartományba.
Korábban írtuk:
A Plandurance-nél mi Olivérrel és a többi edzővel a TrainingPeaks nevű rendszert használjuk arra, hogy az edzésprogramodat bevéssük és annak végrehajtását és a fejlődésed alakulását monitorozzuk. Nekem az a tapasztalatom, hogy nem csak szívesebben csinálja a programot egy olyan sportoló…
Azt is érdemes megjegyezni, hogy igen, az egyéni fejlődési út és sebesség különböző, de idővel mindenki, a legamatőrebb amatőr is eljuthat egy igen jó edzettségi szintre. Ez leginkább akaraterő és idő kérdése, ami a rendszeres, töretlen edzésmunkában mutatkozik meg.
Edzőként látjuk, akik szépen teszik a dolgukat az edzéseken, sikerül elvégezniük a tréningek szinte mindegyikét, messze-messze jobban fejlődnek, mint akiknek hézagosabb az edzésmunkájuk.
Tehát a lényeg, a cikkesszencia egy gondolatban: egyénileg optimális hosszúságú, erősségű és rendszerességű edzésstressz, kitartás, rendszeresség és jönni fog az eredmény!
