Fuss télen (is)

A nyári kánikulában mennyit nyavalyogtál, hogy ilyen meleg van, olyan meleg van, nem tudsz futni, ugye? Most meg a hideggel van ugyanez?! Remélem tévedek, ám ha mégsem, és esetenként elgyengülsz, az is teljesen normális.

A motivációd nem lehet egész évben a topon, nem is várja el tőled senki, te se várd el magadtól. Viszont azt érdemes megvizsgálnod, hogy mi a leggyakrabban felmerülő kifogásod az edzésed ellen. Segítek, összeszedtem egy párat a tanítványaimtól, és persze magamba is néztem! A hideg, a sötétség és a „kezdő futó vagyok, minek fussak ennyit” voltak a leggyakoribb kifogások. Haladjunk visszafelé a felsorolással és mire a végére érünk, biztosan nem lesz már több kifogás!

Kezdő futó vagyok, minek fussak ennyit?

Sokszor könnyebb kifogást keresni és találni is, mint megemberelni magad és elindulni edzeni. Mindenki tudja milyen érzés ez, aki mást mond, hazudik! De neked nyilván (pláne, ha van edződ és edzésterved) vannak terveid a formádat illetően, sőt, konkrét versenycélokkal indulsz edzeni.

Na, ezekért bizony tenni kell, mert hidd el, jobban jársz, ha nem a verseny előtt három héttel csapsz bele az edzésekbe.

Sötétség

Rossz hírem van. Manapság ez már nem kifogás, olyan profi fejlámpák vannak, hogy szinte autófényerővel a fejeden futhatsz már egy közepes képességű lámpával is. A csúcskategória pedig olyan, hogy el tudja vakítani a szembejövőket. Érdemes „okos” készüléket venni ebből is, amelyik optimálisan tudja állítani a fényerejét, így spórolva az akkumulátor üzemidejével.

A komoly modellek már évek óta nem elemesek, hanem tölthető akksival rendelkeznek, ergonómiájuk igen fejlett, nem csúszkálnak, nem lötyögnek a fejeden. A súlyuk harmada, negyede a mondjuk 10 évvel ezelőtti modelleknek. Mivel tartós fogyasztási cikkről van szó, javaslom, hogy ne a legolcsóbbat vedd meg, hanem azt, amelyik a te céljaidnak legjobban megfelel (fényerőben, üzemidőben), így jó szívvel fogod használni évek múltán is!

Hideg

Újabb rossz hír. A mai ruhaipar szintén high-tech termékeket gyárt. Nem lehet kifogás, hogy nem találsz magadnak megfelelő minőségű, fazonú, méretű és ami a legfontosabb, megfelelő színű ruhát. Kezdjük a téli öltözködés 1×1-ét!

Fej: Sapka, fejpánt vagy multiwear. Nem kell nagyon vastag, de nem baj, ha technikai, és szellőzik egy kicsit. Valamennyire biztosan alá fogsz izzadni, úgyhogy ha eszedbe jutna futás közben levenni, bár a fej hangsúlyos hőleadási pontunk, inkább ne tedd, kerüld el a megfázást!
Az arcmaszk a vírus ellen kötelező bizonyos helyeken, de sportolás közben (jelenleg) nem kell. Ha nem mínusz 10 fokban edzel, szerintem nincs rá szükség. Amennyiben félted a torkod, fuss csukott szájjal, vedd az orrodon a levegőt, úgy legalább biztosan az alapozós zónában haladsz.

Felsőtest: Javaslom a technikai cuccokat és jó, ha kicsit szellőzik. A technikai azt jelenti, hogy mind anyaghasználatban, mind szövéstípusban és fazonban is kifejezetten sportolásra tervezték. Ha átizzadod, és visszafelé vezeti a hőt, nem lesz kellemes (kerüld a pamut pólót). Megfázni nem fogsz mozgás közben, viszont ha véletlenül meg kell állnod, és csurom izzadt a ruhád, akkor lehet baj, kerüld ezeket a helyzeteket. (Hölgyek esetében még a sportmelltartó szintén szóba jön, de azok jellemzően rugalmas anyagból készülnek, nem pamutból, illetve nagyon egyéni, hogy ki, milyen típusban érzi komfortosan magát. Próbálgass!)  Ami nekem bejött: technikai póló, technikai hosszú ujjú felső. 0-5 fok között felveszek még egy technikai felsőt, ami már valamennyire bélelt (bolyhos a belseje). 0 fok alatt a bélelt helyett egy vékony futódzsekit veszek fel, aminek van légáteresztő-képessége, de egyben véd a menetszéltől. A kesztyű is erősen ajánlott, főleg 5 fok alatt. A kesztyű vastagsága egyénenként igen változó, ki miben érzi komfortosan magát. A komfortérzetünket nagyban tudja alakítani a kezeink érzete, hogy fázik vagy sem.  Az egyujjas kesztyű nagyobb hidegben kifejezetten jó megoldás. Tudom, te biztos nem fázol, de a kezed majd fog, és elég ciki lenne kézfázás miatt félbehagyni az edzést.

Derékon alul: Cicanaci, tapinaci, mindegy hogy hívod, ez a praktikus futónadrág, ami nem lobog, nem dörzsöl és ez is technikai, mint az összes futóruházatunk. Melegen tart, és ami a legfőbb tulajdonsága, nem zavar futás közben. Hőmérséklethez lehet igazítani a típust, hiszen van melegebb verzió, ami belül bolyhos és a sima verzió, sőt, szélálló verzió is, kifejezetten zord körülményekre. Főképp a térdízületet érdemes védeni. Ha már övön alul járunk, a fehérnemű is jó, ha technikai anyagból készül, ne az legyen a gyenge láncszem az öltözékeden.

Lábfej: Hidegben érdemes vastagabb zoknit használni, mint a nyári kánikulában. Más téli ruhaneműnél, de a zokniknál kifejezetten ajánljuk a gyapjút is tartalmazó téli zoknikat, ami átnedvesedve is jól tartja a meleget. Figyelj rá, hogy ne legyen túl vastag, mert akkor a lábad helye csökken a cipőben és ezzel csak  magad alatt vágod a fát, csökken a vérkeringés a lábfejedben, hamarabb kezd el fázni és még szorítani is fog a cipőd. Mínusz 5 fok alatt esetleg szóba jöhet két zokni, de én inkább ekkor javaslom az impregnált cipők használatát. Jellemzően, ha már ennyire hideg van hazánkban, akkor már esett is csapadék valamilyen formában, amitől védheted a lábfejed. Ha 10 centinél nagyobb hóba készülsz, mindenképpen használj valamilyen méretű kamáslit, pár száz méter alatt befolyik a hó a cipődbe és onnantól vizes zokniban futhatsz. Vannak kifejezetten futáshoz gyártott kamáslik, szinte egy külső zoknira emlékeztetnek, 1-2 órára ez is megteszi, ám ha hosszabb lesz az edzés, érdemes vízlepergető anyagból készült „túra kamáslit” használnod (nyílván a hó és a levegő hőmérséklete is befolyásolja a felszerelés megválasztását).

A futás télen egyszerű, csak tartsd be az alábbi szabályokat:

  • Ha nem muszáj, ne állj meg.
  • Legyen útvonal a fejedben, ha terepen futsz, ha városban!
  • Frissítésed ugyanúgy legyen, mint nyáron, ha nem kortyolgatsz, a torkod is kiszáradhat, ezzel nagyobb esélyt adsz a vírusoknak és a baciknak!
  • Alaposan tervezd meg az öltözködésed, ez nem ciki! Mintha randira mennél. Nyugi, jövő télen már rutinosabban fog menni, a ruhaválasztás.
  • Ne most fusd a csúcsformádat, használd ezt az időszakot alapozásra, fuss alacsony pulzuson! Légy türelmes, hallgass az edződre!
  • A bemelegítés kiemelten fontos, hideg izomzattal hidegben futni különösen sérülésveszélyes!
  • Mindenkinek másképp reagál a szervezete a hidegre. Tapasztald ki, a tiéd hogyan, figyeld magad, és így alakítsd a szokásaidat!
  • Hamar sötétedik, inkább dobj be egy fejlámpát, mintsem, hogy a sötétben kódorogj. A láthatóságod is nagyon fontos, főképp, ha forgalom mellett futsz.  Fényvisszaverő mellény, fejlámpa, villogó legyen rajtad!
  • Kerüld az ismeretlen pályát, fuss megszokott útvonalon, ahol ismered a terepviszonyokat.
  • Különösen figyelj a lefagyott foltokra, egy esés tönkreteheti az egész rád váró szezont!
  • Amennyiben elhagyod a lakott helyeket, vigyél feltöltött telefont magaddal, sőt hosszabb téli futáshoz a mentőfólia is hasznos biztonsági elem lehet.
  • A torka csak azoknak a sportolóknak ellenkezik a hideg ellen, akik nem szoktatták szép fokozatosan hozzá magukat az egyre hűvösebb napokhoz, ahogy haladunk az őszből a télbe. Ezért is hasznos, ha rendszeresen futsz, a szervezetednek nem lesz hirtelen a hideg.

Szóval hajrá! A futás télen egy kihívásokkal teli, de számos új lehetőséget, élményt tartalmazó időszak, amit ugyanúgy lehet élvezni, mint a nyári délutáni edzéseket. Ez egy kiváló időszak, hogy jól megalapozd a következő szezonod, és legyél magadra büszke, hogy te nem a szezonális futók közé tartozol, és megcsinálsz egy teljes futóévet!

Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése