Skip to content

Megfáztam, fussak?

Megfázás és megfázás között is lehetnek különbségek és persze mozgás és egy tervezett strukturált edzés között is van különbség. Valamiért az intenzívebb edzésmunkát végző sportolók könnyebben kapták el a vírust, gyakrabban fáznak meg. Menjünk bele egy kicsit.

Tangás bikinibe öltözött fiatal anyuka jógázik a medenceparton és korán reggel emeli magasba a Hotel Arabella nyugdíjas célközönségének vérnyomását. Én is valahogy öregedni látszok, mert tök hidegen hagynak a szilikon dombok, inkább csak az jut eszembe, hogy egész jól összeszedte a gyakorlatsort szakmailag, emberileg. Lehet, hogy nekem is be kellene építeni pár mozdulatot a porckorong protrusio elleni küzdelmembe.

Hozzáteszem gyorsan, hogy nyerésre állok

Vagy legalábbis fegyverszünet van egy pár hete. Nincs éles fájdalom, nincs igazán erős jelenlét, csak tompa “azért még itt vagyok” jelzések néhány mozdulatnál. Kaptam is egy kövér zöld lámpát Seregély Judittól, a gyógytornászunktól és bele is vetettem magam a 30-45 perces futásoknak az ő betűzdelésükre a 2-3 órás bringasessionjeim közé.

Most egy makacs megfázás állított meg, pedig rettenet flowban vagyok. A futások persze még fostalicskák, de bringán erősebb, úgy egyébként meg vékonyabb vagyok, mint valaha. Dübörög a bringa szerelem, rettenet nehezemre esik, hogy ne menjek bringázni, de hát, mint tudjuk, betegen nem edzünk, ha belebetegszünk akkor se!

Sima megfázás, akkor most miért ne mozogjak?

Nem ilyen egyszerű a kérdés. Megfázás és megfázás között is lehetnek külöbségek és persze mozgás és egy tervezett struktúrált edzés között is van különbség. Menjünk bele egy kicsit.

Korábban írtuk

Mindannyian jól tudjuk, hogy sportban akkor van esély a kiválasztott cél elérésére, teljesítményünk javítására, szinten tartására, ha nem hagyunk ki edzést és lehetőség szerint az elvárt terjedelemben és intenzitáson hajtjuk végre. Vannak esetek, amikor megfontolás tárgyává sem kell tenni a kérdést, mert a válasz kategorikus nem.

Sima, normál megfázásnál (folyik az orrod, ég a szemed, száraz a torkod, de nincs lázad!) számos kutatásban mutatták meg, hogy igazán könnyű intenzitású, 30 perces edzéseknek nincs igazán negatív hatása a gyógyulás időtartamára. 

Egy kutatásban edzetlen, de felső légúti megbetegedéssel küzdő alanyokat tettek két különböző csoportba. Az egyik csoport heti 5 alkalommal végzett 30 perces könnyű edzés, amíg a másik csoportba tartozó alanyok nem végeztek edzést.

Nem volt különbség a gyógyulás lefolyása között.

Ebben az esetben nem igazán lehetett tudni, hogy az alanyok megbetegedését pontosan mi is okozta, ezért ezek az eredmények azért nem igazán alkalmasak arra, hogy messzemenő követeztetéseket vonjunk le. 

A megismételt vizsgálatban már fogták magukat és az önként jelentkezőket ugyanazzal a megfázást okozó vírussal oltották be, illetve ebben a vizsgálatban a résztvevők már nem teljesen edzetlen emberek, hanem aktívabb, sportosabb alanyok voltak. Az eredmény megismétlődött. Nem volt jelentős különbség a két csoport között. Azaz a könnyű intenzitású edzést végző csoport gyógyulási ideje azonos volt az aktivitást nem végző csoportjával.

Akkor most tényleg futhattam, bringázhattam volna betegen?

Korántsem. Amikor a kutatók már elit sportolókat és rekreációs sportolókat vetettek össze otthonülő nem sportolókkal és a vizsgálat 5 hónapja alatt monitorozták a megfázásokat, az derült ki, hogy bár a megfázást okozó vírusok eltérhettek egymástól, de az elit atléták és az otthonülő kontrollcsoport tagjai között a megbetegedési ráta magasabb volt, mint a rekreációs sportolóknál. 

Valamiért az intenzívebb edzésmunkát végző sportolók könnyebben kapták el a vírust, gyakrabban fáznak meg.

Egy másik kutatásban egy éven keresztül monitorozták 530 futó edzéseit és egészségi állapotát. A kutatás eredményeiből egyértelműen kirajzolódik, hogy a megtett futókilométerek száma korrelál a fertőzés kockázatával is. A magasabb éves futómennyiséget regisztráló futók több felső légúti fertőzést szenvednek el.

Mi a mögöttes mechanizmus? Mi ennek oz oka?

Azt már tudjuk, hogy az edzés nem más, mint egy olyan tervezett edzésinger, ami a szervezetünk számára egy olyan nagyságrendű stresszt okoz, amire az adaptációs választ ad. Az edzések okozta stressz rövid ideig bár, de az immunrendszerünk ellen dolgozik és a betegségnek fog segíteni az immunrendszerünkkel szemben. 

De akkor a könnyű edzéseket végző sportolók miért nem betegedtek meg hasonló arányban?

Mert a könnyű intenzitás annyira könnyű volt, hogy a szervezetük nem észletelte stressznek, nem indultak be rá az adaptációs folyamatok. Ha edzés oldalról nézzük, akkor nem is történt fejlődés, mert az inger nem volt elég erős, ahhoz, hogy fejlődést váltson ki.

Akkor most van-e értelme futni betegen vagy nincs?

  • Azok az edzések, amik számunkra értékesek, mert fejlődést váltanak ki a szervezetből jellemzően az intenzitásuk és/vagy időtartamuk miatt az immunrendszered ellen dolgoznak, így ezeket mindenképpen hagyd ki!
  • Ha a közérzeted úgy kívánja, hogy mindenképp szeretnél mozogni, akkor nagyon könnyű intenzitásban mozoghatsz maximum 30 percet, de az intenzitás itt maradjon lényegesen az első küszöb alatt (1-es zóna, 2-es zóna alsó fele)
  • Ha a könnyű mozgás közben változik a közérzeted, fáradsz, elmegy a kedved, akkor azonnal hagyd abba az edzést és pihenj.

Kiegészítés:

  • A benned bújkáló betegségek előrejelzésében akár az ébredési pulzusmérés, akár a HRV mérése nagy segítségedre tud lenni. Ha a szokásosan mért értékek eltolódnak, akkor gyanakodj, hogy bújkál benned valami, ilyenkor érdemes egyből a fenti protokoll szerinti tervre csökkenteni az edzést.
  • A gyógyulás utáni visszatérés is fokozatos kell, hogy legyen. Az edző feladata ilyenkor, hogy szépen óvatosan felépített edzéstervvel pár hét alatt visszavezesse mind az edzések intenzitását, mind a volumenét.
Dr. Molnár Attila
Dr. Molnár Attila
Tovább olvasom
"Az, hogy 25 km futás után nem fáradok el, annak az eredménye, hogy ilyen edzéstervvel futok. A szakmai megalapozottság gyakorlatban is bizonyított, meghozza a várt eredményeket. Még úgy is, hogy azt érzem lassabban futok, mint tudnék és a pulzusomat is figyelnem kell, de megvan az eredménye!"
Balogh Györgyi
Balogh Györgyi
Tovább olvasom
"A jelentkezésem után időpontot kellett foglalnom az első konzultációra. Amikor csörgött a telefon, egy nagyon kedves női hang mutatkozott be Nagy Mariann edző személyében és számomra meglepő módon kérdéseket tett fel, annak ellenére, hogy az adatlapot kitöltöttem. Megbeszéltük, hogy milyen egészségügyi problémával küzdök, a z első pillanattól kezdve megtaláltuk a közös munkához szükséges összhangot."
Bognár Gabriella
Bognár Gabriella
Tovább olvasom
"A Plandurance-el nincs helyhez kötöttség. Ő kiírja a TP-ben ,Te megcsinálod bárhol vagy is a nagy világban. Kiértékelik ha kell beszéltek róla. Aztán közösen örültök a sikernek mert az garantáltan nem marad el."
Előző
Következő

Első hét a Giro d’Italia-n, és a legfontosabb: magyar a mezőnyben

Furcsa évet élünk. A koronavírus teljesen felforgatta a kerékpáros versenynaptárat. A világ második legrégebbi körversenyével nem szokott megtörténni, hogy egy teljesen új időpontban rendezik meg a megszokotthoz képest.
Tovább >>

Szülinapunkra

Itt ülök a kanapán (hol máshol) és haptákban állnak az ujjam hegyén a szavak. Pötyögnöm kell egy posztot a Plandurance negyedik születésnapjára. Profizmus van, magazin, főszerkesztő és kontentnaptár. Őrület belegondolni, hogy mi lett abból, hogy négy éve leültünk Olivérrel egyet beszélgetni egy Burger Kingben…
Tovább >>

A fejlődés nem varázslat

A közös munka kezdetekor edzőként gyakran szembesülünk azzal az elvárással az új sportolótól, hogy vázoljuk fel, hogy ha pontosan betartja az edzéstervet, akkor mikorra, hová fog eljutni, milyen mértékű, és mekkora lesz a fejlődése? Nos, sem én, sem senki, egyik edző
Tovább >>

10 dolog, amit kerülj el, ha futó vagy!

A sport során sok hibába beleeshetünk, de van néhány, amelyet legtöbben megtapasztalunk sportpályafutásunk során. Íme néhány gondolat, mire érdemes figyelni, ha szeretnéd elkerülni a komolyabb gondokat a futás kapcsán. Ne feledd, a futás arról szól, hogy egészséges legyél! 1. Túl
Tovább >>

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése