Első körben járjuk körbe a reggeli kávéfogyasztást
A túl korai, azaz közvetlen ébredés utáni fogyasztásnál ugyanis úgy néz ki, hogy nem is lesz olyan hatékony az energetizáló hatása. Ilyenkor ugyanis a természetes ébredést biztosító kortizol szintje is emelkedett. Ez a hormon követi az alvás-ébrenlét ciklusának sajátos ritmusát, csúcsszintje pedig ébredést követően 30–45 perccel érkezik el, majd a nap hátralévő részében pedig lassan csökken.
Ez a hormon az tehát, ami képes alap esetben fokozni az éberséget és koncentrációt is, továbbá szabályozza még az anyagcserét és a vérnyomást.
A koffein hatással van a kortizol termelésre és képes felborítani a sajátos alvás-ébrenléti ütemet, a mennyiségi szintet, ami egy ponton túl már nem fejt ki fokozottabb éberséget, viszont gyakran előfordulhat, hogy idegességet annál inkább. Hatásosabb lehet inkább elsőként akkor fogyasztani, mikor már alapvetően is alacsonyabb a kortizolszint. Ez nagyjából felkelés után 90-120 perccel már jelentősen megtörténik.
Ha egy átlag példát veszünk, akkor azoknak, akik 6:30 körül kelnek, ez az idő 9:30 és 11:30 között van.
Ahogy feljebb említettem, a kávéfogyasztás, amikor a kortizol szintre befolyással van, ugyanis tovább növelheti ennek a hormonnak a szintjét. A hosszú időn át tartó emelkedett szintje pedig károsíthatja az immunrendszert, növekvő étvágyat, hasi területre lokalizálódó elhízást, valamint egyéb ezekből is adódó egészségügyi problémákat okozhat. Meg kell jegyezni viszont, hogy azoknál az embereknél, akik rendszeresen fogyasztanak koffeint, a kortizol szintjének koffein által kiváltott növekedése általában lecsökken.
Korábban írtuk
A koffein az egyik olyan legálisan használható stimuláns, ami képes javítani a fizikai és szellemi teljesítményt. Számos italban vagy ételben megtalálható, fogyasztása világszinten elterjedt.
Ezzel a témával kapcsolatban még további hosszú távú tanulmányok végzésére lenne szükség, hogy pontosabb képet lehessen kapni a kávéfogyasztás következtében megemelkedett kortizolszint egészségügyi következményeiről. Összességében, érdemes kísérletezni a reggeli kávé-rituálé késleltetésén és megnézni, hogy több energiát ad-e a koffeinmentes edzés, mint új szokás bevezetése.
Ezek után viszont azt is érdemes számba venni, hogy mégis meddig érdemes kitolni akkor a fogyasztását
A túl késői és/vagy túl sok koffein fogyasztása ugyanis szintén hatással van az alvás-ébrenlét szabályozásra, ezzel felborítva a természetes cirkadián ritmust. A kávéból származó koffein stimuláló hatása, bár egyén függő, de körülbelül 3-5 órán keresztül kitarthat, ugyanis a bevitt mennyiség fele átlagosan ezen időszakban is még megtalálható szervezetünkben.
Természetesen, mint mindenben, ebben is akadhatnak kivételek (bár személyes véleményem az, hogy ezek nagyrészt abból adódhatnak, hogy valaki már a végletekig kimerült és folytonosan stimulánssal tolja ki a fáradtságérzetét), de ha a lefekvés időpontjához túl közel esik a kávé vagy egyéb más, koffeintartalmú készítmény fogyasztása, például vacsora után vagy késő esti edzéshez, az alvási problémákat okozhat.
A koffein alvásra gyakorolt káros hatásainak elkerülése érdekében javasolható, hogy legalább 6 órával a tervezett pihenés előtt már ne kerüljön kávé vagy hasonló, koffeintartalmú készítmény elfogyasztásra.
Másik, gyakran felmerülő probléma az alvási problémák mellett, a fokozott szorongás kialakulása. Ez előfordulhat szimplán attól is, ha valaki túl sok koffeint fogyaszt egyszerre, de akkor is, ha alapvetően szorongó típus. Ekkor ugyanis felerősödhet a belső feszültség, emiatt érdemes inkább kerülni a kávé és egyéb koffeintartalmú készítmények fogyasztását.
Korábban írtuk
Régóta kutatott terület az alvás minősége, mennyisége, valamint az elhízás kockázata közti kapcsolat. Az eddigi kutatások alapján pedig ki is jelenthető az összefüggés, miszerint a nem megfelelő alvás bizony hatással van a plusz kilók lerakódására.
Jó megoldás lehet a koffeinmentes kávén kívül akár a zöld tea fogyasztása is, ami koffeintartalom szempontjából körülbelül az 1/3-át tartalmazza, ráadásul található benne egy aminosav, nevezetesen az L-theanine, aminek pihentető és nyugtató tulajdonságai is vannak mindamellett, hogy segíti a koncentrációt is. Ez az aminosav megtalálható még a fekete teában is, bár ennek már kicsit magasabb az alap koffeintartalma.
A „mérték érték”
Végül nézzük meg azt is, mennyi kávét és egyéb koffeintartalmú italt biztonságos még fogyasztani a nap folyamán.
Egészséges emberek számára ajánlott napi maximum beviteli érték 400 mg koffein. Ez körülbelül 4-5 adag kávénak felel meg.
Természetesen egyéb egészségügyi állapotokban ez a mennyiség változhat. Továbbá figyelembe kell venni azt is, hogy a nap folyamán mennyi, egyéb olyan dolgot fogyasztasz, amiben koffein található, mert ne feledd: nem csak a kávé, de a tea, az üdítők, az energiaitalok, sőt az étcsokoládé is tartalmazza. A biztos tájékozódás érdekében mindig nézd a termékcímkét!
Felhasznált szakirodalom:
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4868668/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3486742/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2257922/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/books/NBK519490/https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3805807/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/28603504/https://www.healthline.com/health/l-theanine#benefits-and-uses
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/28603504/
https://www.healthline.com/nutrition/best-time-to-drink-coffee
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/11070333/
https://www.healthline.com/nutrition/cortisol-and-weight-gain#effects-on-weight