Télen is bringázol? 7 tanács, amire mindenképp figyelj oda!

Decembert írunk, néhány nap múlva beköszönt a meteorológiai tél, így egyre közelebb kerülünk a havazásokhoz, fagypont alatti hőmérsékletekhez, kontra a téli kerékpározás kérdésköréhez.

Korábbi cikkemben már írtam a kerékpáros alapozás fontosságáról, melyhez szorosan kapcsolódik a téli kerékpározás. A téli, szabadtéri országúti edzés nem könnyű. Körültekintést és sokkal nagyobb odafigyelést kíván. Kigyűjtöttem számotokra azt a 7 legfontosabb szempontot, amire oda kell figyelni az edzéseitek alkalmával.

Öltözködés

Talán ez a legfontosabb, amire gondot kell fordítani. A kerékpáros edzésre sokkal nehezebb jól felöltözni, mint egy futóedzésre, hiszen a menetszél és a szél nagyon sokat ront a komfortérzeten, főleg a kéz- és lábfej környékén, amik a legérzékenyebb testrészek. 

A bringás cipő kétféle lehet: téli és nyári. A téli országúti cipőket úgy gyártják, hogy a hidegben megfelelő komfortérzetet adjon, azonban ezek a cipők az áruk miatt nem terjedtek el szélesebb körben. Sokkal gyakoribb a nyári cipő viselése a téli napokon is, azonban ezt mindenképp szükséges kiegészíteni egy kamáslival. Érdemes egy melegebb, illetve egy átmeneti kamáslit is beszerezni, hogy az időjárási viszonyoknak megfelelően tudjatok felöltözni. Zokniból is célszerű vastagabb darabot választani, hogy tovább javítsátok vele a hőérzetet.

A nadrág kiemelten fontos ruhadarab, hiszen hideg időben a legnagyobb veszélynek kitett testrész a térd, melyre kiemelten figyelni kell. Érdemes a téli hidegben térdnél megerősített anyagú, jól szellőző termonadrágban kimenni. Itt javaslom, hogy fordítsatok kiemelt figyelmet a minőségre, hiszen egy térdízületi megfázás, gyulladás nagyon kellemetlen és hosszú távú fájdalmakkal jár. 

A felsőtest védelme nagyon egyénfüggő. Vannak fázósabb és kevésbé fázós sporttársak. Ennél fogva eltérő rétegmennyiség és vastagság lehet optimális. Általánosságban elmondható, hogy a felsőtest védelme mindenképp egy jóminőségű, izzadságot elvezetni képes aláöltözettel kezdődik. Ezt követi egy termofelső, illetve a hideg mértékéhez mérten egy téli mellény. A nagyon hideg napokon a téli termokabát kiváló védelmet biztosít. A kötelező tartozékok közé tartozik a csősál a torok védelme miatt. A hideg téli napokon nem szabad megfeledkezni a speciális, bukósisak alá felvehető sapkáról. Itt fontos olyan darabot választani, mely a fület teljes egészében védi.

Útvonalválasztás

Téli edzések alkalmával mindenképp célszerű sík, egyszerű terepet választani. A dombos, hegyes terep két okból kerülendő: az egyik, hogy a hegyi edzések sajátságos tulajdonsága, hogy felfelé kimelegszetek, azonban lefelé a gyors lejtmenet miatt egyrészről a menetszél, másrészről az alacsony intenzitás miatt könnyen megfázhattok. A másik ok az, hogy a téli edzések alkalmával az utak erősen csúszóssá válhatnak, emiatt érdemes kerülni a kanyargós lejtőket.

Amennyiben 0 fok alatt is éreztek magatokban a motivációt a téli edzésekhez, úgy érdemes olyan utakat választani, ami kicsit forgalmasabb, hiszen az autók „felmelegítik” az aszfaltot, így az út sokkal inkább vizes lesz, mint jeges. Érdemes kisebb rövidebb, lakóhelyhez közelebb eső edzőköröket választani, amelyen a körök számával növelhető a megtett távolság. Így rossz idő esetén gyorsabban juthattok haza.

Tempóválasztás, intenzitás

A téli alapozó edzések főleg alapállóképességi zónában zajlanak, azonban a komfortérzet növelése érdekében érdemes ennek a zónának a felsőbb szegmenségbe helyezni az edzésintenzitást.

A megfelelő tempóválasztással a szervezet elegendő hőt tud termelni, ezáltal jobb komfortérzetet biztosít a hideggel szemben. Érdemes a pedálfordulatot a szokásoshoz képest egy kicsit megemelni, hiszen ezzel a térdeket jobban lehet védeni a hidegben.

Étel, ital

Érdemes meleg folyadékkal elindulni otthonról. Az ital úgy is le fog hűlni az út során, viszont kicsit később lesz jéghideg, igazán hidegben később fagy meg. Ha teljesen felkészültek akartok lenni, akkor javaslom, hogy szerezzetek termokulacsot is a téli edzésekhez.

Fontos, hogy a hideg a szervezetet nagyobb munkára készteti, ezért javasolt több szénhidrátot fogyasztani az edzések során.

Láthatóság

A téli időszakban sokkal rosszabbak lehetnek a látási viszonyok. Emiatt mindenképp kerülendők a fekete ruhadarabok. Érdemes rikító színű felsőruházatot és kamáslit viselni a jobb láthatóság érdekében.

Az erős első és hátsó lámpa nappal is ajánlott. Télen jellemző a ködös időjárás, emiatt az első és hátsó villogó beszerzése is kiemelt fontosságú.

A kerékpár is legyen téliesítve

Vagyis felkészítve. Érdemes téli kerékpározásra alkalmas, jól felkészített és karbantartott darabbal elindulni edzeni. A téli kerékpárok fő jellegzetessége, hogy teljes sárvédővel rendelkeznek, hiszen télen az utak sokszor vizesek és sárosak.

Emellett a téli kerékpár fő tulajdonsága még, hogy könnyen javítható olcsóbb alkatrészekből állnak, mint a nyáron használtak. Ennek fő oka, hogy az eső, sár, latyak, és só sokkal jobban koptatja a kerékpár alkatrészeit.

Mindig legyen kéznél pótbelső, pumpa, gumileszedő és feltöltött mobiltelefon

Egy defekt télen nagyon veszélyes lehet, hiszen ha nem tudtok defektet javítani az út szélén, akkor külső segítségre lesztek utalva, és mire megérkezik a várva várt segítség, addigra nagyon átfázhattok, és ezt követően könnyen megbetegedhettek.

Sokan fordultok hozzánk azzal a kérdéssel, hogy kint érdemesebb vagy bent görgőn elvégezni a téli edzéseiteket? 

A kinti edzések mellett szól, hogy erősíti az immunrendszert, erősíti az akaratot és jól fejleszti a tűrőképességet. Hátránya, hogy az útviszonyok miatt az edzések veszélyesek lehetnek. Kerülendő azok számára, akik rosszul tűrik a hideget és fázósabbak az átlagtól. 

A benti görgős kerékpározással a kintihez hasonlóan fejleszthetitek magatokat, és hasonlóan jó állapotban kezdhetitek a következő kerékpáros- (vagy futó-) szezont. Akár kint, akár bent végzitek az edzéseket, a lényeg, hogy megtaláljátok a motivációt és az élvezetet az edzésekben a hosszú téli napok ellenére.

Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése