Tesztidőfutam, repülő, ropi

Szombat délután egy 94.6kg-os test egyenletes, egyenes vonalú mozgással támad a Vecsés-Monorierdő tengelyen. Azt véste ide bele a TrainingPeaks naptáramba a Szabi kolléga, hogy itten márpedig időfutam tesztnek kell történnie, így a közös munkánk elején. Baszik elvinni vacsorázni, még virágot sem kapok, a szüleinek se mutat be, csak bepakol egy időfutamkerékpár szót a kis naptáramba. (Jaja, Szabit kértem meg, hogy a bringás edzéseket is tereljük már nálam egy kissé szakmai mederbe)

(Azért érdemes ilyen tesztfutásokat, meg időfutam kerékpározásokat betenni az edzéstervbe, hogy azután tudjunk kurvapontos intenzitásokat kérni a sportolótól, nem csak futunk, meg bringázunk bele a nagyvilágba, mint az őskorban (Repülő, lendületesen, gyorsan, lassan… Brrr.)).  

Pro tipp: kattints át a Eurosportra, aztán nézd egy kicsit a Tourt. Ha majd a Tour mezőnye ilyen “repülős” meg “lendületes” bemondások  alapon készül és eldobálja a watt és pulzusmérőket, akkor majd eldobáljuk mi is, de ők sem szeretnének visszalépni az időben 30 évet, mi sem annyira. (Pedig mennyivel könnyebb lenne) 

Végrehajtás

Szóval ott virított az időfutam kerékpározás a TrainingPeaks naptáramban, fel is vettem az ünneplő ruhámat, elemet cseréltem a pulzuspántban (jelzett már a lelkem egy pár napja, nagyon nem akartam, hogy éppen a tesztidőfutam közepén dobja el magát). Tettem elemet a pedálfordulatmérőbe is aztán felpattintottam az Ékszert a kocsi tetejére.

Az időfutam kerékpározás lényege, hogy egy kis bemelegítés után fogod magad és előre megfontolt szándékkal elkezdesz 30 percet maxon tekerni. Nagyságrendileg futásban is éppen ez a feladat. Maxon és 30 percig azt jelenti, hogy maxon és 30 percig. 

Két féleképpen lehet elbaszni, mutatom:

  • Ha nem maxon csinálod 30 percig
  • ha maxon csinálod, de 17 perc utána eltörsz benne, mint a ropi. 

Akkor csinálod jól, ha azt a tempót tudod felvenni, amiben a 30 perces tesztmenetet a lehető leggyorsabban és legegyenletesebben tudod megcsinálni. Az így már első olvasásra is látszik gondolom, hogy elsőre persze ezt nehéz jól megfutni / megbringázni. Kell hozzá tapasztalat, meg önismeret, meg párszáz megtett kilométer, hogy nagyságrendileg jó tempót válassz.

(De még tök tapasztalt futóknál is azt láttam, hogy nem szeretünk igazán szenvedni. Egy egyedül teljesített tesztfutás sokszor lényegesen alatta van a valós potenciálnak, egyszerűen azért mert sokkal keményebbnek érezte az intenzitást, mint amit az adatok mutattak. Amikor a futó mellé rendeltem egy hasonló tempóban futó sporttársat és egy kis versenyszimulációt kértem, akkor láss csodát volt még ott egy rejtett fokozat.) 

Szóval most itt voltam, akasztják a hóhért. Így a dolog másik végén próbáltam ezeket a hibákat elkerülni és már elsőre felvenni azt a fordulatszámot, amit 30 percig egyenletesen fogok tekerni, a tempót mindenesetre sikerült eltaláln. Mutatom.

Nagy okosság volt részemről, hogy tettem elemet a pedál-fordulatszámmérőbe, így látszik, hogy valahol 87-90 között tekertem szinte végig. Azt gondolom, hogy meg kellene tanulnom, meg bele kellene erősödnöm abba, hogy ezt az áttételt folyamatosan 92-95 között tudjam tekerni. 

Az eggyel magasabb áttétellel már nagyságrendi az ugrás, azt nem tudnám, nem hogy 30 percig, de szerintem 10 percig sem megtekerni. Szabival egyeztetve lehet, hogy oda kellene egy finomítás és egy másik hátsó fogassorral a köztes átmenet is kitekerhető lenne előbb-útóbb, a 87-90 közötti pedálfordulat nem tragédia. Jobboldalon mutatom a 30 perces érdemi rész adatait, de adatbuzulós kollégáknak katt az alant elhelyezett fullos Garmin Connect edzésre.

Nem tudom, ez van, innen megyünk tovább.

Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése