Zwift, görgőzz játszva és játssz görgőzve

Nagy az Isten állatkertje és alacsony a kerítés, gondolhatja bárki, aki tegnap este benézett a festői környezetben, de légifolyosók veszélyes közelségébe épített otthonunk ablakán. Tegnap ugyanis felültem a konyha kellős közepére telepített kerékpáromra és tekertem egy nagyot, hogy is mondjam csak, London utcáin. A kerékpárnak természetesen van az a hülye tulajdonsága, hogy jobbra meg balra dülöngél és nem áll meg a konyhai metlakin, ezért a szett fontos része egy, a Feng Shui szabályai szerint a konyha közepére felállított görgő, jelen esetben az Elite Qubo Fluid. Magát a görgőt sikerült elsőre összeraknom, amivel nem csak magamat leptem meg, de még képzeletbeli általános iskolai technika tanárom, Gazdag Laci bácsi is szó nélkül beírt volna rá egy négyest.

A londoni tekerés szoftveres részét a Zwift nevű guminő virtuális világ biztosítja, és éppen ahogy legszebb álmaidban gondoltad: a görgőhöz kötözött bringán elkövetett valós teljesítményed határozza meg a bringás kis fickód teljesítményét. És igen, teljesítmény, hiszen egy erre a célra használatos Misuro B+ szenzor ott fityeg a görgőn és méri az általad kifejtett teljesítményt és továbbítja  az adatokat a Zwift mobiltelefonos applikációja felé. A mobiltelefonos applikáció pedig csipőből pattintja tovább a  wifi hálózaton a PC felé, ahol a virtuális valóság már megkapja a tekerésed valós értékeit. Kicsit bonyolultnak hangzik, de negyed óra kattintgatás és működik.

Ezen a csatornán élőben tudjuk követni, hogy éppen most mi történik a Zwift világában:

Élő videó megtekintése innen: gozwift – www.twitch.tv

 

Maga a Zwift tehát egy PC program, az eszközeid felismerése és párosítása után bejelentkezel és elkezdesz kalandozni a virtuális világban, persze itt a kalandozás bringázást jelent, de itt is előjönnek azok az apró dolgok, amiket gémerként annyira szerettem a World of Warcraftban. A program sokat tesz azért, hogy elhidd a virtuális világ valódiságát. Süt a nap, esik az eső, ha este tekersz, akkor láthatod, hogy megy le a nap. Tudom, hogy velem van a gond, de én nagyon tudom értékelni ezeket a dolgokat és tényleg az van, hogy görgőzni szar mentálisan nagyon megterhelő, de ezen a Zwift segít egy kicsit és egy idő után el tudod hinni, hogy tényleg ott tekersz. Az az őrület, hogy az agyunk becsapható: fel van állítva a bringa a konyha közepén, síkon. Tök egyenletesen jár a lábam mégis várom, hogy mikor lesz már vége az emelkedőnek és amikor felérek  kifújom magam, kicsit megállok a tekeréssel és csak suhanok lefelé a lejtőn és akkor, most figyelj, magasabb fokozatra váltok… Érted? Várj, nekimegyünk még egyszer. Annyira elfogadja az agyam a generált valóságot, hogy a generált emelkedőn szenvedek, a lejtőn meg kifújom magam és felváltok, miközben a bringa végig ugyanabban a szögben volt, ugyanazzal az ellenállással tekertem a konyha kellős közepén.

Szóval a dolog lelkileg és technikailag is működik, és persze minden megvan, ami a komoly bringásokat és a számítógépes játékokon nevelkedett gémereket is idecsábíthatja. Komoly bringásoknak vannak versenyek, amiken valódi bringát lehet nyerni, de a virtuális világ különböző szakaszai a Strava-val való partnerségnek köszönhetően Strava szegmensként is megtalálhatóak. Az edzések automatikusan tudnak átkerülni a TrainingPeaks edzéseid közé is.  Vannak virtuális versenyek, sprint szakaszok és hegyi szakaszok, lehet zöld meg pöttyös trikókat szerezni, van a kijelölt hegyi és sprint szakaszoknak eredménylistája és pont, mint a Tour időfutamokon a tévében, itt is látod, hogy éppen hanyadik vagy és várhatóan milyen idővel fogod teljesíteni. A tekeréssel folyamatosan tudsz tapasztalati pontokat (XP) szerezni és szinteket lépni, illetve az autós játékokból lopott motivációs mézesmadzag is bekerült a játékba, folyamatosan tudsz vagányabbnál, vagányabb kiegészítőket szerezni a bringára. Én a tegnapi edzésen éppen nyertem egy carbon kereket a virtuális bringámra. Szintén az autós játékokból szerzett ötlet, hogy a funkcióbillentyűkkel belső, külső nézetek között lehet váltogatni, tiszta Need for Speed.

Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése