A pihenőnapon, ahogy a nevében is szerepel, futás szempontból pihenünk. Ezeken a napokon nincs futóedzésed, tehát ne fuss. E mellett lehetőség szerint kerülj minden fizikális aktivitást, ami hátráltathatja a regenerációd, vagy fizikálisan fáraszthat. Tehát csak nagyon könnyű rekreációs mozgás jöhet szóba, mint egy üdítő, rövid séta. Hengerezhetsz, menj el masszázsra, gyógyfürdőbe, ha van rá lehetőséged. De pl. focizni a haverokkal ne menj le!
Ebben az edzésben a félmaraton intenzitás körüli betéteken van a hangsúly, melyek intenzívek, viszonylag hosszúak, és még második küszöb alatti intenzitásúak. Ezek a betétek erősek, nehéz érzettel társulhatnak. A fő feladatokat megelőző, fokozódó intenzitású részfeladatok a szervezet, az izomzat előkészítését szolgálják. A fő intervallok közötti pihenők rövidek és aktívak. Viszonylagos regenerálódást lehetővé tesznek. Ezért az intervallok utolsó ismétlései megterhelő érzettel társulhatnak. Az intervallokat, ha egyébként nincs meghatározva síkon, vagy emelkedőre teljesítsd, érdemi lejtőt ne tartalmazzon, de a pihenők eshetnek lejtőre. Ez a feladat jól fejleszt, de egyben erősen fáraszt is, így keveset alkalmazzuk elkerülve a túlterhelést, vagy a sérüléseket. Leginkább a versenyeket megelőző hetekben találkozhat ezzel az edzéstípussal a sportoló. Cél a félmaraton intenzitás gyakorlása, az itt működő szervezeti folyamatok, az anaerob utak erősítése.
Ennél az edzésnél fő feladat az alap-állóképesség edzése, melyet rövid, de annál intenzívebb betétekkel tagolunk. Ezen betétek célja a monotónia megtörése, illetve a rövid intenzívebb stimulusok által az állóképesség további építése. Ezen rövid részek alkalmával a gyors izomrostok bekapcsolódnak a munkába, de érdemi terhelést nem kapnak. Mind az alapozás második felében, mind a hosszabb versenyek előtti időszakban megtalálhatják a versenyzők a feladataik között.
Ebben az edzésben a félmaraton intenzitás körüli betéteken van a hangsúly, melyek intenzívek, de még a második küszöb alatti intenzitásúak. Ezek a betétek erősek, nehéz érzettel társulhatnak. A fő feladatokat megelőző fokozódó intenzitású részfeladatok a szervezet, az izomzat előkészítését szolgálják. A fő intervallok közötti pihenők rövidek és aktívak. Viszonylagos regenerálódást lehetővé tesznek. Ezért az intervallok utolsó ismétlései megterhelő érzettel társulhatnak. Az intervallokat, ha egyébként nincs meghatározva, síkon vagy emelkedőn teljesítsd, lejtőt ne tartalmazzon, de a pihenők eshetnek lejtőre. Ez a feladat jól fejleszt, de egyben erősen fáraszt is, így keveset alkalmazzuk elkerülve a túlterhelést, vagy a sérüléseket. A versenyeket megelőző hetekben, illetve az erősebb hetek előtt, mintegy rávezetésként találkozhat ezzel az edzéstípussal a sportoló. Általában az erősebb intervallokat céltól függően rövidebb-hosszabb alap-állóképesség fejlesztő feladat követ a levezetés előtt.
Ennél az edzésnél fő feladat az alap-állóképesség edzése, melyet rövid, de annál intenzívebb betétekkel tagolunk. Ezen betétek célja a monotónia megtörése, illetve a rövid intenzívebb stimulusok által az állóképesség további építése. Ezen rövid részek alkalmával a gyors izomrostok bekapcsolódnak a munkába, de érdemi terhelést nem kapnak. Mind az alapozás második felében, mind a hosszabb versenyek előtti időszakban megtalálhatják a versenyzők a feladataik között.
Ez a feladat a hosszútávfutók egyik leggyakrabban alkalmazott edzéstípusa. Célja az alap-állóképesség fejlesztése, a szív hatékonyságának javítása, a zsírmobilizáció javítása, a mitokondriumok számának növelése, működésük optimalizálása, a mozgáshatékonyság fejlesztése, a monotóniatűrés fejlesztése. Ezt az edzést fáradtan, vagy pihenten egyaránt lehet és hasznos lehet alkalmazni. A lassú izomrostokat terheljük, melyek a hosszútávfutás legfontosabb izomrostjai. Itt, a terhelés közben, amolyan “kifutok a világból” érzete kell legyen a futónak. Jóleső intenzitás, könnyű légzés, beszélgetős tempó és egyáltalán nem fárasztó érzések társuljanak mellé. Az egyáltalán nem nehéz érzet az edzés végére elérheti a jólesett, ezért elfáradtam érzetet, de hozni kell tudni teljesítményesés nélkül az edzés egészét. Bár a terhelés könnyű, az edzés hosszára való tekintettel szénhidrát frissítésre szükség lehet. Ennél a feladatnál kezdőknél akár síkon is, gyakorlottabbaknál emelkedőn teljesen normális a belegyalogolás. Általában egyedül érdemes végrehajtani, mert a társak könnyen elhúzzák erősebb terhelés felé a tempót és akkor már a kivitelezés sérül, az edzés hatékonysága romlik.
Ennél az edzésnél az alap-állóképesség intenzitás mellett fő feladatként viszonylag hosszú, maraton intenzitás közeli terhelésű intervallok láthatók, rövid könnyű, aktív pihenőkkel. Cél általában a szervezet maraton tempó terheléshez történő szoktatása, főleg maraton, vagy ehhez hasonló intenzitású versenyek előtti időszakban. A gyors izomrostok már bekapcsolódnak a munkába, így a szénhidrát-anyagcsere is fokozottabb lesz. A terhelés intenzitása, hossza, az ismétlésszám és a pihenők olyanok, hogy a feladatok végrehajtása egymás után fokozódó fáradtsággal járhat. Amennyiben külön nincs meghatározva, az erősebb szakaszokat lehet síkon, vagy emelkedőn is futni, de lejtőre ne essen. A folyadék és szénhidrátpótlás a megfelelő végrehajtás érdekében általában ajánlott.