Átpörgettem a terveim a fejemben. Márciusban a #TimisUltraSeries állomásába is belefér. Igaz, hogy 50-100 km körüli távokat terveztem, amit Olivér jóváhagyott, de ez csak egy “kicsivel” lesz több. Tuti bele fog egyezni, bár a szavait már előre hallottam, hogy: “Nem teljesen értem ennek mi az értelme, de oké, legyen, ha szeretnéd, menj.”
Március 06. reggel 7 órai indulással terveztük a magánakciónkat. Leutaztam pénteken Pécsre, hogy töltődjek a mediterrán éghajlattal, s kipihenten vághassak neki az útnak. Teljesen új kihívás volt ez számomra nagyon sok szempontból, de a tudatos készüléssel biztos voltam abban, hogy végig tudom csinálni. Korábban a leghosszabb futásom 108,5 km és 22,5 óra volt. Azóta, 2019 óta, ezt emlegettem, mint a legnagyobb teljesítés, mostanáig.
A Salomon 24H Vertical Challenge teljesítve
Március 06. szombat reggel 7:00-től március 07. vasárnap reggel 07:00-ig. Milyen végeredménnyel? Először beszéljenek a számok, aztán a tények, ami ahhoz szükséges, hogy egy ilyen kihívás sikeresen teljesíthető legyen.
- Csuth Tamás – 144,8 km, 7965 m szintemelkedés,
- Nedjalkov Balázs – 153,1 km, 8582 m szintemelkedés és
- jómagam – szintén 144,8km, 7965 m szintemelkedés.
Azt hozzáteszem, amolyan kis kiegészítésként, hogy terepfutó körökben azt szoktuk mondani, hogy 100 m szintemelkedés olyan 1 km-nek felel meg síkon, így ha úgy számoljuk, akkor Bali 238,9 km-t, Tomi és én pedig 224 km körül futhattunk síkra vetítve. Így talán könnyebb hasonlítani, megérteni, hogy milyen kihívásban is volt részünk.
Az ultrázás nagyon sok tényezőn múlik
Úgy a felkészülés során fizikailag és mentálisan, mint a 24 óra alatt, amit a pályán töltünk. Azonban mindannak ellenére, hogy hogyan készülsz, mit tettél meg és mit teszel meg, van olyan tényező, amit nem tudsz befolyásolni, s azt elfogadva, tudomásul véve alkalmazkodsz és igyekszel kihozni a legjobbat a helyzetből. Mire gondolok? Időjárás! Nem terveztünk vésztervet ítéletidő esetére, nem volt esőnap tervünk. Bíztunk abban, hogy nem aznap fog orkánerejű szél, hóvihar, cunami, kánikula, vagy bármi extrém időjárás megérkezni.
A hét elején még havasesőt jósoltak, s meg is kértem mindenkit, hogy járjon szépen napsütés táncot nekünk. Ez bejött. Napközben napsütéses 5-6 fokig melegedett a hőmérséklet, éjszaka persze volt -7 is, de száraz időnk volt. Durván megnehezítette az egészet az éjszakai hideg és szél. Volt egy 1,5 km-es szakasz, ahol felfelé haladtunk a Tettyétől, egy patakmeder mentén, egy völgy belsejében baktattunk felfelé, és mint egy szélcsatorna, süvítő, huzatszerű, hideg szél fújt szembe velünk. Erre egy dologgal tudtunk készülni, sok meleg ruhával.
A többi dolog, ami rajtunk múlt. Nagyon sok összetevője van annak, hogy egy ilyen kihívás sikeresen teljesüljön. Megpróbálom összeszedni mindazt, aminek köszönhetően kijelenthetem, elégedett vagyok azzal, amit 24 óra alatt teljesítettem.
Büszkeséggel tölt el, hogy egy újabb kitűzött célom vált valóra.
Felkészülés
A terep adottságai számomra kiválóak voltak, 80%-ban terepen, szintes futásokkal edzek a mindennapokban is. A szintes, sziklás terepet nagyon szeretem, így ez a része számomra nagyon jó kis feladatnak ígérkezett. A terepjártasság kell. A pulzus alapú edzés pedig már három éve jó gyakorlatot mutat számomra, köszönet érte Olivérnek.
Felszerelés
Na igen, még tél van valójában. Így réteges öltözködés, váltóruha, megfelelő és kényelmes ruházat. Elengedhetetlen. Ezt a részét is jól válogattam. Az éjszakai hidegre is készültem. Otthon még túlzásnak éreztem, sőt a reggeli indulás előtt is ránéztem az utazótáskámra, hogy tényleg ennyi ruhát akarok-e magammal vinni, de a megérzéseim jók voltak, szükség volt rá. Éjszaka lassabban haladtunk, nem úgy mozogtunk, fáradtunk, és a süvítő szélnek igyekeztünk ellenállni, úgyhogy a napközben rövidujjú pólós, hosszúnadrágos, sapkában izzadós öltözetet éjszaka két nadrág, egy rövid és három hosszú felső, széldzseki váltotta fel.
Mi kell még? Cipő. Új kedvencem lett a Salomon S/LAB Ultra 3. 24 órán át volt a lábamon, és olyan barátsággal vettem le, mintha csak egy rövid sétát tettünk volna meg. Nagyon bejött a cipő. Kényelmes a felsőrésze, és a sarkánál a csillapítás pont annyi, amire szükség van. Készültem két váltó cipővel is, ha valahol kidörzsölné a lábam, de nem volt rá szükségem.
A titok még az, hogy a lábfejem jól be szoktam kenni az izzadás, az esetleges ázás ellen is. A Merunak van egy jó kis kréme, a Guard, amit a lábfej, a lábujjak és a talp védelmére használok, valamint a pulzuspántom alá szoktam a mellkasomon kenni, mert volt, hogy már véresre dörzsölt. Így tényleg minden kidörzsölődéstől mentesültem. Terepen van, hogy esünk, kelünk, de ezt a 24 órát minden ilyen sérülés nélkül jól megúsztam.
Futóbot. Na igen, az első 12 órában még nem, de a második 12 órában nagy segítségemre vált. A felfeléken lassan kezdtem átváltani gyorsgyaloglós tempóra, a lefeléken pedig főleg a technikásabb részeken támaszt, segít, hogy fel ne bukj, egy kis terhet levesz a lábaidról.
Fejlámpa. Ezért egy igazán nagy köszönet, hogy kipróbálhattam a Petzl SWIFT RL (Reactive Lighting) fejlámpát, mert alap fénnyel a 12 órát kibírta, amit sötétben töltöttünk. Nem volt szükség feltöltésre, cserére. Nagyon kényelmes volt, persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vártam a napfelkeltét, hogy végre levegyem a fejemről, de próbáljatok 12 órát fejlámpában tölteni, meg fogjátok érteni.
A futóórám. A Suunto 9 Baro igazi bevetésen volt. Ultrázásra tervezték, most megnéztem, mit is tud. Voltak aggodalmaim, hogy a 24 órát valóban végig tudja-e mérni, ezért tartalék órával, töltővel is készültem. Jelenleg olyan sok funkció nem kellett, de az idő, az eltelt idő, a megtett táv, a szint, a pulzusadatok fontos részletek voltak. Jól bírta a megmérettetést, mert a 24 óra elteltével 12%-on maradt, így nagyon örültem, hogy megbízható társam volt az út során, és bátran tervezhetem további nagy kihívásaim is vele.
Frissítés
Tudd, hogy mit bír a gyomrod. Legyen változatos, készülj arra, hogy esetleg nem pont úgy tudsz frissíteni, ahogy azt elképzelted percre pontosan. És persze ne akkor kezdj el kísérletezni, hanem igyekezz előtte ezt jól kitapasztalni. A Hammer gélek, a Perpetuem (ami szénhidrát és fehérje kombináció) jól működött a vízzel, illetve minden második körben igyekeztem szilárd táplálékot is magamhoz venni. Saját készítésű keksz, ami zabpehely, étcsoki, sós tökmag és sós napraforgó, valamint banán, datolya, vörösáfonya, rizstej és kókuszreszelék keverékéből állt. Ezt kombinálgattam, olykor paradicsommal, vagy olajbogyóval, éjszaka pedig az életmentő, meleg zöldséglevessel. Nevettem is magamon, hogy micsoda kulináris élmény, jól megválasztott édes-sós kombináció. A gyomrom végig nagyon jól viselkedett. Ez egy igazán nagy kulcs, hogy végigcsinálj egy ilyen menetet.
A kísérőnk, támogatónk, frissítőnk, lelkesítőnk
Igazából ezt tenném a felsorolás legelejére. Hiszen segítség nélkül ezt így véghez vinni, nem is tudom hogyan lehetett volna. Nedjalkov Bea volt a mi megmentőnk. Aki a 24 órát vacogva, álldogálva, mindig segítőkészen ott volt és rendelkezésünkre állt. Figyelte minden kérésünk, óhajunk. Észben tartani, hogy ki mit eszik és iszik, időről időre emlékeztetni, hogy ugye elegendő mennyiséget frissítünk. Ilyen hosszú időn át nem egyszerű kihívás türelmesnek lenni.
Sem a futónak, sem a segítőnek. Hiszen mindenki fáradt, mindenki máshogy tudja kifejezni kedvességét, háláját. Igyekeztem éreztetni vele, hogy amit értünk tesz, az felbecsülhetetlen, és időnként én is érdeklődtem, hogy ugye ő is eszik, iszik, nem fázik túlzottan, mert bizony a tőle kapott törődés visszafelé is jár.
A pécsi futóközösség
A segítségünkre jött futók, a távolból szurkolók. Tudjátok, ez egy igazi pillére volt annak, hogy éberen nyomjuk végig a 24 órát. Volt, aki meleg kávét vagy teát hozott nekünk, volt, aki beszállt egy-egy körbe, és a tempónkhoz alkalmazkodva elkísért. Ha úgy volt kedv, beszélgettünk, ha úgy voltunk hangulatban, hogy épp csak csendben haladtunk, akkor szorgosan szedték velünk a lábukat. Napközben turisták is voltak az utakon, éjszaka pedig tényleg alig volt olyan óra, amikor valaki rajtunk kívül ne kísért volna a pályán. Alapvetően az ultrázásra azt szoktam mondani, hogy magányos dolog. És valóban, 24 órán keresztül el nem tudtam volna képzelni, hogy valakivel együtt kell haladnom. De az, hogy időről időre valaki becsatlakozott, vagy csak épp rámköszönt, megkérdezte, hogy érzem magam, a kiinduló bázison szurkolt, minden körben lendületet és motivációt adott. Így sose voltam egyedül.
A csapattársaim
Akikkel végigcsináltuk ezt az őrültséget, és a megválasztott útvonal. NedyBali, ha újra tervezel bármi ilyet, kérlek szólj nekem! Számomra minden perc élmény volt, s nagyon tetszett. Van, hogy azt mondom, a körözős verseny nem az én stílusom, de itt a 27. körben sem untam az útvonalat. Épp elég technikás volt, épp elég figyelős, vagy épp elegendő látványosság volt benne, hogy egyszer se jusson eszembe, hogy unom. Mert tényleg nem untam. 2,6 kilométer felfelé és ugyanennyi lefelé.
Minden körben találkoztam Balival és Tomival. Ha többre nem is telt, de a hajrá, kitartás, jó vagy, jól csinálod, ügyes vagy megvolt. Egyszer Bali megkérdezte tőlem, na, megbántam-e már, de én bizony egy percig sem. Az utolsó napfelkeltével sétálós körünkben persze megállapítottuk, hogy a 12 órás kihívás könnyebb lett volna, de nem azért voltunk ott, hanem hogy ezt csináljuk végig.
A számok nem mindig azt mondják, amit igazán látni akarsz
És csakis magaddal tudod hasonlítani a korábbi és mostani teljesítésed. Az, hogy az úton előre haladok, és erősödöm, azt viszont a számokból is látom. Kitartás, felkészültség, akarat, alázat. Az ultrázás hosszú folyamat, tisztelet kell hozzá, de a gyümölcse beérik. Hogy lássam is, hogyan haladok, amellett, hogy tudom és érzem, mennyivel erősebb lettem, íme néhány adat, ami valójában a saját fejlődésemet mutatja, és valójában csak nekem ad mankót, hogy jó az irány, amit kitűztem magamnak:
- 2019. október – Olaszországban versenyeztem, zuhogó esőben, de az eddigi leghosszabb távot itt tudtam megtenni. 108,5 km, 5500 m szint, 22,5 óra. Most ehhez a 108,5 km-hez, 6100 m szinttel mindössze 15,5 óra kellett.
- 2019. május – Az igazán jól sikerült Ultra Trail Vipava Valley versenyem. 106,9 km, 5194 m szint, 16 óra 40 perc. A mostani hasonló eredményem 6000 m szinttel 15 óra alatt sikerült.
- 2020. október – Mátrabérc Trail, 54,7 km, 2800m szint, 6 óra 46 perc. Most beletettem plusz 200 m szintet és lefaragtam belőle 20 percet.
Természetesen az időjárás és az útvonal mind más, de a felkészülés során jó viszonyítási alap, ha a következő kihívásom tervezem, hogy milyen időeredménnyel számolhatok.
A tapasztalások része az is, hogy mentálisan erős vagyok. Tényleg erős. Motivál az, hogy a kitűzött célom elérjem. Igazából magamnak, magamért csinálom. Azonban vannak azok a helyzetek, amikor a mások jelenléte, szavai is előrevisznek.
Bár egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejemben a 24 óra alatt, hogy ezt miért csinálom, abba kellene hagynom, elég volt, mégis azt tudom mondani, hogy ehhez hozzájárult az is, hogy hárman köröztünk a pályán, motiváló volt egymást látni a körözésekben, vagy épp a jó szavak egy-egy ismerőstől, ismeretlentől, vagy épp a segítők a bázison, vagy az út során. A célban pedig egy csokor tulipánnal ünnepelhettem, hogy a női oldalt képviselve véghez vittem a srácok társaságában ezt a kihívást.
Képek: Szász Norbert
