5 fontos tennivaló, mielőtt belevágnál a futásba

Ketyeg az óra, már második évébe lépett a covid utáni világ és ebben az új világban nehezebb ép eszünknél és persze ép testünknél is maradni, pedig talán fontosabb is lenne, mint valaha. 

Hiába veszed fel a magabiztosabbik álarcodat, hogy az éppen jó helyeken kerek és nem mellesleg szép szemű recepcióslány majd talán észrevegyen a helyi konditeremben, a helyi konditerem fogja magát és nagyságrendileg zárva van. (Lányok nyilván a személyi edző srác periférikus látásába gondolnának belelibbenni feszes izomzattal)

Szóval nincs mese, legjobbat akkor teszed magaddal, ha fogod és kipakolsz egy kis szobát az agyad egy csücskében, mert oda fog beköltözni a futás gondolata. Már költöztetem is, csak figyelj.

Szóval neki indulnál a futásnak, de nem tudod, hogyan kellene kezdeni?

Legyen egy jó cipőd!

A futás nem feltétlen technikai sport, persze a világ összes pénzét el lehet költeni órára, ruhára, meg bizbaszokra, de ha jót akarsz magadnak és az izületeidnek, akkor fogod magad és veszel egy jól párnázott, csillapító réteggel felvértezett futócipőt. Vigyázz, mert a nagy sportboltokban hajlamosak ráírni minden készleten ragadt fostalicska cipőre, hogy futócipő, hátha akkor megveszik a futóbirkák. Szekrény alján talált 10 éves edzőcipő tényleg nem játszik. Megérdemelsz egy új cipőt, hivatkozz rám nyugodtan! 

Öltözködj rétegesen

Elsőre ne agyald túl az öltözködést. Nem jár érte feketepont, ha fogsz egy sima sportpólót és nadrágot és go. Nyilván ha éppen betévedsz egy sportboltba, akkor vehetsz kifejezetten futásra kialakított ruhadarabokat, de az is jó öltet, ha pár havonta megjutalmazod magad egy-egy új darabbal. (Már most szólok, hogy futópólót csak minimálisan vegyél, mert amint elkezdünk versenyekre járni, tele leszel futópólókkal, mert minden verseny szinte kötelező érvénnyel ad a nevezésed mellé aránylag jó minőségű futópólókat)

Figyelj az intenzitásra

Kezdő futók legnagyobb hibája, hogy azt hiszed, hogy éppen feltaláltad az időgépet és visszamész kamaszkorod legszebb nyarának évébe és önfeledt 45 kilós kiskamaszként újra futsz. A szél belekap a hajadba, a nap sugarai pedig átcsillannak az ütemesen szálló hajszálaid között. Tempósan futsz, mint ahogy régen, hogy megmutasd magadnak és a világnak, hogy ez a 20 év kihagyás csak valami rossz vicc, egy könyvelési hiba lehetett. 

A valóság sajnos az, hogy nem vagy kamasz és akkor sem lett volna semmi szükséged a nagyon intenzív futásra, most meg kifejezetten káros. Amerikai felmérés szerint a futók 70%-a három hónapon belül megsérül. Szóval légy okosabb és szépen lassan, megfontoltan fuss. Az intenzitás akkor szuper, ha tudnánk egy jót beszélgetni, ha ott lennék melletted. Nem feltétlen barokkos körmondatokban, de 4-5 szavas mondatokban tudsz beszélni mindenféle lihegés, meg lábon kihordott oxigénhiány nélkül.

Legyen edzésterved

A legjobb, amit tehetsz, hogy az intenzitásod meghatározását és úgy általában az edzésterved preventív felépítését egy edzőre bízod. Az internetes, e-mail-es edzéstervek nem játszanak. Ezek csak üres sablonok, mindenkinek szólnak, tehát senkinek sem. Nem tudják,  hogy te ki vagy és mit bírsz, megkapsz valami ködös “edzéstervet”, de nem tudod majd pontosan, hogy milyen intenzitással, mit vár tőled az edző. Valójában nincs is edző mögötte, vagy ha van, akkor nem nézegeti az edzéseidet, nem tudsz visszajelzést kérni, nincs vele kapcsolatod. 

Tárold az edzést

(Hogy elhiggyük, hogy megtörtént). Érdemes tehát már most kicsit előre gondolkodnod és olyan edzésprogramban részt venni, ahol tud kapcsolatod lenni a programban résztvevő edzőkkel és beszélgetni velük, konzultációt, visszajelzés kapni. Ehhez viszont arra van szükség, hogy az edzésadataid naplózva legyenek és elérhetőek legyenek az edződ számára.

Ennek a legkényelmesebb módja, ha vásárolsz egy komolyabb (Garmin, Suunto, Polar) futóórát, de már most mondom, hogy ne ijedj meg. Nem kell 70-80.000 forintos befektetésben gondolkodnod. Induláshoz tökéletes lesz egy Bluetooth pánt is, amit a telefonodhoz párosítva teljesértékű edzésnaplózás érhető el.

Hamarosan várnak ránk a versenyek, itt az idő, hogy elindulj! Jövő héten a kezdő futók számára versenycentrikus cikkel támadok! Ne maradj le! 

Éppen a fenti gondolatok és egy kezdő futó tök reális elvárásai motiváltak minket, hogy létrehozzuk az INGYENES Gömbvillám programunkat. 

Már mutatom is, hogy mi tartalmaz:

  • kialakítjuk az egyéni, csak rád jellemző pulzus alapú intenzitási zónákat
  • ingyenes, korlátlan alkalommal újratölthető edzéstervet kapsz
  • hozzáférsz a Plandurance videótárához az Insider központban
  • A Gömbvillám program tagjaként te is része leszel a kezdő futók egymást támogató közösségének. Annak a zárt facebook csoportnak, ahol a hozzád hasonló most induló futók és edzőink is jelen vannak
  • A program ideje alatt garantált konzultációs lehetőség a program kialakításában résztvevő edzőinkkel

BRÉKING – Május 17-én új Gömbvillám csoport indul! Jelentkezz most az alábbi űrlapon!

Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése