#Formábajövök – első hét

Megint több mint 7 órát bringáztam a héten, kilométerben csak 140km jött össze, de ez kicsit csalóka, mert a hülye időjárás, meg a családi logisztika két alkalommal kényszerített görgőre a héten. A Strava adatok nem hazudnak, persze, ahogy a testsúlynál is kicsit összetettebb a kép annál, mint hogy csak a kilókat figyeljük, az edzéseknél sem csak az idő, meg a hossz, ami jellemzi, hanem kedvenc barátunk, az intenzitás is. A pénteki görgős edzésemet meg leginkább nem kívánom senkinek.

A pénteki görgő után be is zuhant a testsúlyom 90 kg közelébe, de egész szombaton olyan voltam, mint a mosott szár, szír, vagy a harmadik. Szombatra így maradt a feltöltődés meg egy könnyű családi bringázás, éppen elég volt az Misi fiam plusz 15 kilójával, megmászni a kategorizálatlan óhegyi emelkedőt (8m szintkülönbséggel).

Függöny

Addig azért sikeresen eljutottunk Judittal, hogy nagyrészt beállítgattam a MyFitnessPal fiókomat, felosztottuk a napi bevitelt az étkezések között és felosztottuk az adott étkezésre jutó szénhidrát, fehérje, zsír nagyon nem egyenlő szárú háromszög oldalainak hosszát.

Kell még ezt finomhangolni, most alapvetően adatgyüjtés és értelmezés van, bár, hogy őszinte legyek, ezzel a rohadék kajanaplózással embert lehetne kínozni. Kb. az első két napom van szépen benaplózva, de a magam részéről hamarabb szedem le a lakás összes függönyét, mosom ki és teszem vissza, minthogy bepötyögjek minden rohadék lightsajtról minden adatot. Van egy tippem, hogy a szabadidősportok népszerűségében is aránylag nagy szerepet játszik, hogy a mai órákkal, telefonokkal és pántokkal automatikus az adatok rögzítése.

Alapvetően nekem most ez a vállalás és ez a transzparencia kellett ahhoz, hogy továbblökjem a folyamatot. Éppen, mint a futásban, sokatoknál én is más döntéseket hozok, ha tudom, hogy egy szakember figyel rám és az idejét nekem szenteli. Judittal is így van, aránylag szoros köztünk a kapcsolat, már addig is eljutottam, hogy felmerült bennem, hogy a rendelt főételek mellé a kisétkezésekre azért nekidurálom magam valamelyik receptjének. 

Persze mindeközben azért próbálok leszámolni a rossz szokásokkal is és felvenni helyettük jókat. Az egyik rossz szokás, hogy az aránylag felesleges, csak „cigiszünetként”, munkahelyi kizökkenésként használt kávézást sikerült teázásra cserélnem, a másik, hogy erőnek erejével próbálom magam rávenni a főételek mellé történő zöldségek, rostok bevitelére. Persze Judit tanácsára ezt is csak fokozatosan teszem.

A héten 1.1kg-mal mutat kevesebbet a mérleg, mint egy hete, de ahogy fentebb írtam, nem csak a kilók számítanak, van még tere a fejlődésemnek a testösszetételben, törzsizomzat- és tartásjavításban is, de erről majd még a későbbiekben írok.

Nektek hogy megy?

Tessék elindulni és elindítani a folyamatot az alábbi kalkulátor kitöltésével! 

Energiaszükséglet-kalkulátor:


Hány órát töltesz a napodból...
Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése