A hónap plandurenszere: Brindus Lajos

Új sorozatot indítunk, és ezentúl minden hónapban megismerhetünk egy vérbeli plandurenszert, egy olyan sportolót, aki kitartása, szorgalma, és eredményei okán minden futó számára példakép lehet. Most elsőként Csatáry Kristóf tanítványát, Brindus Lajost és az ő történetét mutatjuk be, aki hónapról hónapra bebizonyítja, hogy soha nem késő elkezdeni, hiszen 50 felett is bőven lehet még fejlődni, egyéni csúcsokat dönteni. 

Már a kezdetek kezdetétől, még a Fuss Te is Akadémia ideje óta fut velünk és Csatáry Kristóf első tanítványai között tartjuk számon a Székesfehérváron élő Brindus Lajost, akinek igazi változást jelentett a futással való megismerkedés. A lelkesedése és kitartása azóta is töretlen, és megállíthatatlanul megy előre edzőjével a célok felé vezető úton. Nemcsak jelentős fogyása, hanem teljes életmódváltása is példaértékű. Ahogy az interjú során fogalmazott: “…buli, pia, cigi és nők helyett mára egy szenvedélyem maradt, a futás.” Soha rosszabb mellékhatást!

Mesélj a kezdetekről, hogyan lett belőled futó?

Labdarúgó voltam, hosszú éveken át nagypályán, majd később további tíz éven keresztül kispályás bajnokságokban játszottam. Miután abbahagytam a focit, teljesen leeresztettem, kiengedtem, ellustultam. Emlékszem, hogy 2015. januárja volt a mérföldkő az életemben. Akkoriban 81 kilósan ültem otthon a kanapén, és egy barátommal beszélgettem, aki már jó ideje rendszeresen futott. Láttam rajta, hogy mennyire élvezi, és hogy milyen jó hatással van rá a futás, így kedvet kaptam én is. Január 7-én mentem el vele először kocogni. Azt követően gyakorlatilag egyik napról a másikra a mindennapjaim részévé vált a futás. 

Egykori labdarúgóként hamar megjött a kedved a versenyzéshez is?

2015-ben csak a magam szórakoztatására futottam, 2016-ban viszont már volt merszem versenyre nevezni. Ezt követően megláttam a Facebookon a Fuss Te is Akadémia hirdetését. Azelőtt sohasem gondoltam arra, hogy edzővel készüljek, de egyből jelentkeztem Gergőhöz és Olivérhez, így szinte mondhatjuk, hogy az alapítástól kezdve itt vagyok, és most már több mint két éve Kristóffal készülök. 

Érződik a szavaidból, hogy őszintén elégedett vagy a közös munkával.

Abszolút. A 2018-as Vivicittá versenyen, alig néhány hónap közös munka után egyből 14 percet sikerült javítanom a korábbi félmaratoni időmön, így maximálisan bízom Kristóf szakértelmében. Nagyon jól érzem magam futás közben, mindig várom az edzéseket is, és ami a legjobb az egészben, hogy tényleg napról napra, hónapról hónapra, évről évre érzem, hogy folyamatosan fejlődöm.

Tényleg mindig élvezed az edzéseket? Nálad olyan nem is szokott előfordulni, hogy “ma nincs kedvem futni”?

Komolyan minden edzést imádok. Az is hozzátartozik a napjaimhoz. A futásaim 90%-át ugyanazon a helyszínen, a helyi atlétikai központ rekortán körpályáján végzem. Mégsem tűnik monotonnak. Vegyük például a legutóbbi edzésemet, 1 óra 45 perc tempós futás volt kiírva. Olyan gyorsan elröppent az idő, hogy mire észbe kaptam már állíthattam is le az órám. Hozzátartozik azért, hogy én végig nagyon figyelem az edzéseimet, koncentráltan futok, teljesen belefeledkezem a futásba arra az adott időintervallumra. Így talán emiatt is nagyon hamar elmegy az edzésre szánt idő. A legjobb az edzésben, hogy teljesen kikapcsol, miközben nagyon élvezem is a feladatokat.

Mi a kedvenc távod, ha versenyről van szó?

Rövid távon vagyok erős, ami az esetemben 10 kilométert jelent. A szenior (50 év feletti) korosztályt képviselem, az eddigi legjobb eredményeim közé tartozik például a tavalyi Tihanyi félmaratonon elért 2. hely, amire igazán büszke vagyok. 

Mi volt a leghosszabb táv, amit eddig teljesítettél?

Tavaly futottam az első maratonomat, Budapesten. Sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, és a legbosszantóbb az egészben az, hogy minden teljes mértékig az én hibáim miatt bukott el. Az az igazság, hogy nagyon elkapott a versenyzés heve, és szinte semmit nem tartottam be az edzőm utasításai közül. Sikerült nagyon elfutni a verseny elejét, így hiába szerettem volna 4 órán belüli időt menni, végül meg kellett elégednem a teljesítéssel. A hibák ellenére is 4:50 körüli időt ertem el, ami alapvetően azért nem rossz egy első maratonra az én koromban, de tudom, hogy képes lettem volna jobbra is, hiszen Kristóf maximálisan jól felkészített rá, a súlyom is rendben volt. 


Korábban voltak súlyproblémáid?

Miután abbahagytam a focit, közel 20 évig semmit nem sportoltam. Csak ettem, ittam, buliztam, dohányoztam. A futás által eddig több mint 16 kilótól sikerült tartósan megszabadulnom. Mostanában ment le újabb öt kiló, ami már jelentősen érződik a tempón is az edzéseken.

A futás mellett más sportot is űzöl?

A heti öt edzés és munka mellett már nem fér bele semmi más az életembe. Kedden, szerdán, csütörtökön, szombaton és vasárnap futok. Általában heti 60-80 kilométert sikerül összegyűjteni. Újabban merészkedem már terepre is, bár igazság szerint még vannak félelmeim az állatoktól. Úgy érzem, túl lassú lennék, ha valami megkergetne. 

Pedig idén már terepversenyen is próbára tetted magad!

Igen, voltam a Gaja Trail-en, és a nyáron még két terepverseny is vár majd rám a Bakonyban és a Velencei-hegységben. Emellett pedig gőzerővel készülök az októberi Budapest maratonra, ahol nagyon szeretnék javítani a tavalyi eredményemen

Mi lenne az az idő, amivel elégedett lennél?

Úgy érzem képes vagyok 4:30 alá bemenni, most ez a fő cél, ha jobb lesz, csak örülök. Nagyon készülök, és bízom benne, hogy a megrendezése nem forog veszélyben a vírus miatt. Szerencsés vagyok amúgy, mert valahogy még nem indult meg bennem a nevezési láz, így mire kitört a járvány és sorra mondták le a versenyeket, nekem nem ragadt bent nevezésem. Valahogy ez az egész járványhelyzet mintha jó hatással lett volna a futásaimra. A pulzusomon például egyértelműen látszik is a változás, hiszen jóval alacsonyabb tartományban sikerül újabban sokkal jobb tempókat futnom. 

A futás akkor tényleg gyökerestől megváltoztatta az életed!

Teljes mértékben, és nem csak a fogyást vagy az egészségesebb életmódot illetően. Átalakultak például a baráti kapcsolataim is, rengeteg új embert, új barátot ismerhettem meg a futásnak köszönhetően. Úgy érzem, hogy sokat kaptam ettől a sporttól, nagyon örülök, hogy sikerült leszoknom a dohányzásról, sikerült lefogynom, ezt megtartanom, és jó érzés, hogy folyamatosan fejlődöm, még így a szenior korosztályomban is. Nem titkolt szándékom az sem, hogy az időeredményeimen is folyamatosan faragjak kicsit. Szeretnék például futni még egy erősebb, 1:50 alatti félmaratont, de az valószínű, hogy majd valami privát kihívás lesz, mivel nem találtam helyben és időben számomra alkalmas versenyt. Ha pedig idén meglesz a 4:30 alatti maraton, akkor jövőre megcélozzuk a 4 órán belüli időt! 

Ezért is szeretjük az online edzést

Az online edzésmódszereknek köszönhetően napjainkban már nem kell egy városban, egy országban, sőt akár egy földrészen sem élned a futóedződdel. Az internet alapú edzésmonitorozás, valamint a különböző okos eszközök (órák, telefonok) és naplózó alkalmazások térhódítása következtében az online edzés teljesen elfogadottá, sőt hitelessé és maximálisan megbízhatóvá vált amatőr és profi sportolóknál egyaránt. A világ élvonalbeli kerékpárosainál, sífutóinál, triatlonosainál és más állóképességi versenyzőknél az utóbbi évtizedekben az online munka a hétköznapok részévé vált

Az online tervezés természetesen nem működhet minden sportban, főleg ott nem, ahol a csapattaktika és a technika igen hangsúlyos sportági elemek, de az állóképességi sportok többségével ebből a szempontból szerencsénk van. Az online munka természetesen nem helyettesíti és nem veszi át a pálya atlétikaedzőinek jelenlétén alapuló munkáját, viszont nem is pályaatlétikára lett kifejlesztve, de azt ebben az esetben is kiválóan kiegészítheti.

Fontos még kiemelni, hogy amellett, hogy a tervezés és a monitorozás online történik, a kommunikáció is általában telefonon, emailen, skype-on, vagy más online formában zajlik a sportoló és az edző között.

A sportoló edzéseinek tervezéséhez és az elvégzett edzések nyomon követéséhez ma már több mint húsz nemzetközi platform ad lehetőséget. Ilyen az ismert amerikai fejlesztés, a TrainingPeaks, mely húsz éve segíti az edzők online munkáját. Láthatjuk, ez az edzői munkavégzés már rég nagykorú lett világviszonylatban, itthon a tradícionálisabb edzői szemléleten ez mégsem jutott keresztül, sokan idegenkednek tőle, nem értik működését, nem is foglalkoznak vele. 

Mi itt a Plandurance-nél is a TrainingPeaks rendszerét használjuk sportolóinkkal, akik közül többen is külföldön élnek. Akadnak futóink a szomszédos Ausztriában, Németországban, Angliában, vagy épp az Egyesült Államokban is. Igen, még a tengerentúlról is működik a közös munka, a fizikai távolság nem szabhat gátat a fejlődésnek

A szenior korosztályban sikert sikerre halmozó 55 esztendős háromgyermekes ügyvédnő, Elaine Stypula kiváló példa erre, aki az egyik Lőrincz Olivér jó pár külföldi tanítványa közül. Három éve dolgoznak együtt, ezalatt az idő alatt pedig olyan legendás versenyeket teljesített eredményesen, mint a Western States, a Spartathlon, az Ultrabalaton, az UTMB vagy a Badwater. Elaine és Olivér kapcsolata is tökéletes példa arra, hogy milyen jól tud működni az interneten keresztül is a felkészítés. Elaine Chicago mellett él és bár furcsa lehet, de Olivérrel személyesen eddig még nem találkozott a bő három, együtt dolgozott év alatt. A távolság miatt a kapcsolattartás teljes egésze a világhálón zajlik angol nyelven.

Edző és tanítvány már rutinos versenyzőként kerültek kapcsolatba

“Egy véletlennek köszönhetően. Ugyan nem sok időt töltök a Facebookon, de egyszer pont megláttam Nagy Katalin posztját, ahol Olivérről írt, és így vettem a bátorságot, hogy felvegyem vele a kapcsolatot, mivel a sikerei inspiráltak arra, hogy edzőt válasszak, ő a példaképem, nagyon felnézek az eredményeire. Eleinte azt gondoltam, nem vállal majd el, mert a korom és a képességeim nem összemérhetők egy olyan tehetséges futóhoz, mint Kati, de végül a legnagyobb örömömre elvállalt.”

Triatlonversenyzőből lett ultrafutó

“Soha életemben nem sportoltam, semmilyen atléta múlttal nem rendelkezem. Az egyetem elvégzését követően olyan helyen álltam munkába, ahol senkit nem ismertem, ezért beiratkoztam a helyi bringás klubba, hogy legyenek barátaim. Eleinte csak kerékpároztam velük, néha eljártunk futni is, 5-10 kilométeres versenyekre, majd idővel jöttek a maratonok. Nagyon megszerettem a futást, és a kerékpározást is, így ki akartam próbálni magam a triatlonban, és végül az ironman távokban találtam meg a számomra igazán izgalmas kihívásokat. Az egyik barátom épp ironmanre készült, és együtt bringáztunk, amikor megláttuk egy 50 és 100 mérföldes verseny hirdetését. Elhatároztuk, hogy benevezünk az 50-es távra, és attól már nagyon keménynek tartottuk magunkat. Ez volt életem első hosszabb versenye, egy évvel később már a 100 mérföldes rajtjában találtam magam. Az ultrafutás ott és akkor teljesen beszippantott.”

Edző nélkül már elképzelhetetlennek tartja az életét

Világ életemben olyan típus voltam, aki szerette ha volt mit követni, viszont képtelen vagyok utána járni a dolgoknak mélyebben. Nagyon megkönnyíti a munkát, hogy szakember mondja az utat, amit nekem csak követnem kell. Így mindig változatosak az edzések, nem nekem kell kitalálnom, hogy épp mikor, mennyit menjek, és a sérülések is nagyobb eséllyel kerülnek el. Olivért kiváló szakembernek ismerem. Volt már korábban több edzőm is, de igazából nem követtem soha az edzéstervet, mert számomra túl bonyolultnak és nehezen értelmezhetőnek tartottam. Olivér terveit viszont imádom, és az utolsó másodpercig minden előírását precízen végrehajtom. Igaz, nehezen tanultam meg, hogy hogyan tudom elmenteni az edzéseimet, és időbe telt mire megszoktam ezt a rendszert, de már tökéletesen működik. Szeretem nagyon, hogy hétről hétre megkapom a feladatot. Olyan az edzésterv, mint egy tükör, ha nem végzem el az előírtaknak megfelelően, akkor nem azt a képet fogom viszontlátni, amire jó érzés tekinteni. Az edző szeme a világ túlsó végén is látja, hogy ha nem úgy ment, és azt is, ha kiváló formában vagy. Én teljesen rábízom magam, még a futás mellett végzett erősítő edzéseket is betervezzük a heti programba, hogy lássam előre, mikor mi lesz a feladat. Nekem szükségem van az ilyen jellegű vonalvezetésre. ” 

A közös munka is a lehető legideálisabb időben kezdődött meg köztük

“Abban az időben, amikor elkezdtünk együtt dolgozni, nem a legjobb időszakomat éltem. Sérülésekkel küzdöttem, éreztem, hogy az étkezésemen is változtatnom kell valamit. A segítségének köszönhetően azonban nemhogy sokkal jobban lettem, hanem még jobb eredményeket sikerült elérnem, mint 40 évesen. Soha nem gondoltam volna, hogy 54 évesen jobb időt futok majd, mint 10 évvel korábban. Rengeteg hasznos tanáccsal látott el, amiket megfogadtam, így nagyon hamar megindult a fejlődésem, és sorra jöttek az eredmények. Számomra Olivér a tökéletes edző, annyi figyelmet kapok tőle, amennyit igénylek. Sokszor előfordult már kemény versenyek után, amikor én úgy éreztem, hogy nagyon szenvedtem, és nem feltétlen alakultak az elképzeléseim szerint a dolgok, a végén ő mégis megdicsért, és elégedett volt az eredményemmel. Mint például az Ultrabalatonon. Ilyenkor az ő gratulációja többet jelent számomra, mint amikor a felnőtt gyerekeimtől érkezik egy biztató üzenet. Minden egyes teljesített versenytől több leszek, hiszen minden alkalommal tanulok valamit magamról. Például most már imádok sötétben futni, nincs is annál megnyugtatóbb. Pedig régen rettegtem. Most már élvezem a magányt, a természet zajával, és a sötétséggel körülvéve. Sokszor futok munka után, fáradtan, az edzések végére pedig rendszerint újjászületek.”

Az ilyen jellegű edzések pedig segítik a felkészülésben is a futónőt

Minden hosszú verseny rajtjába úgy állok oda, hogy tudatosítom magamban azt, hogy fájni fog, kemény és nehéz lesz, küzdeni fogok, de nem adom fel. Tudom, hogy számtalan váratlan tényezővel is fogok majd találkozni az utam során, de azért jöttem, hogy ezeket a nehézségeket leküzdjem, a problémákat pedig megoldjam, Ezért vagyok ultrafutó. Felteszek magamnak minden alkalommal egy kérdést, így szól: “Ugyan, mi jöhet még?” Ha egy dolgot kipipáltam, jöhet a következő. Csak nem szabad elveszíteni a fókuszt, ez nagyon fontos. Ebben rejlik az ultrafutás valódi szépsége. Megyek előre, teszem a dolgom, várom, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, és élvezem. Az egyik legnagyobb versenyélményem annak ellenére a Hardrock volt, hogy csak 91 mérföldig jutottam, nem sikerült a teljesítés, de mégis annyit kaptam attól a versenytől, amit a mai napig őrzök magamban. Egy versenyt feladni nagyon egyszerű, és mégis pokoli nehéz. Általában a versenyek első egy-két órájában szokott magával keríteni a feladás iránti vágy, de aztán amint túllendülök ezen már jóval tisztábban látom önmagam és az adott versenyemet is. Az ilyen tapasztalások mindig emlékezetesek. Közben persze segít átlendülni a holtpontokon a táj szépsége, a környezet varázsa. És amint körbenézek, realizálom, hogy hol is vagyok, a vélt (vagy valós) fájdalmaim el is szállnak messzire. A legnagyobb tényleges fájdalmakat a Vol State 500km-es versenyén éltem át, amikor közel 6 napig meneteltem, hogy leküzdjem az 500 kilométeres távot. Ott és akkor tényleg megtaláltam magamban valamit, amit azelőtt soha nem ismertem.”

Elaine előtt pedig nincs megállás, hiszen olyan versenyekre készül, mint a legendás Comrades maraton Dél-afrikai Köztársaságban, vagy a Patagonia Ultra Trail. 

Ha izgulsz az őszi félmaraton miatt, egy tanulságos esettanulmány: Gál Anita története

Hogyan is kezdődött?

Csak a szokásos „soha sem szerettem futni” mondattal tudom indítani ezt a fejezetet. Sportmúltamat tekintve nagyjából általános iskola 5. osztályáig heti 3 úszás, ami említésre méltó. Tulajdonképpen a gimnáziumi éveim és az egyetem első felében a kötelező testnevelés órákon kívül mást nem nagyon csináltam. 2015. nyarán sok-sok sportolástól mentes év után megfogalmazódott bennem, hogy találnom kell valami rendszeresen űzhető, általam élvezetesnek titulált sporttevékenységet.Fogalmam sincs, hogy miért pont a futásra esett a választásom, de ezt találtam a legegyszerűbben kivitelezhetőnek. Hiszen nem vagyok sem időhöz, sem helyhez kötve, úgy alakíthatom, ahogy nekem megfelel és eleinte egy futócipő is elegendő hozzá.  Természetesen nekem sem voltak könnyűek az első próbálkozások, ennek ellenére csak-csak újra útnak indultam. Elsőre 2-3 km-t futottam. Aztán elhatároztam, hogy szeptembertől heti 3-szor futócipőt húzok és ehhez tartottam is magam egy-két kivétellel (pl. megfázás).  Valahogy szembejött velem egy versenykiírás, egy szeptember végi versenyé a debreceni Nagyerdőn, ahol 5,2 km-es távon is lehetett indulni. — Ó, hát 5 km-t már le tudok futni! – gondoltam magamban. A nevezési díj annyira kedvező volt, hogy úgy voltam vele, már csak a poén kedvéért is megéri és legalább megtapasztalom milyen a versenyélmény. Néhány ismerőssel viccelődtem a verseny előtt, hogy „jaj, az eredményhirdetés nem számít, hogy mikor van, mert úgysem fog érinteni engem”. Aha… azt te csak hitted! Futás közben nem igazán voltam tisztában a helyezésemmel és egyáltalán nem is foglalkoztatott, csak minél hamarabb a célban szerettem volna tudni magam. Beérkezéskor az érmeket osztó hölgy kért, hogy mondjam már meg a nevemet, mert harmadik lettem. Néztem értetlen fejjel és válaszoltam. Azt hiszem, nem meglepő, ha azt mondom, ez elég löket volt ahhoz, hogy emellett a sport mellett teszem le a voksom.

Korai szintlépés

Ha már ilyen jó élménnyel indítottam az amatőr futóversenyeim sorát, nem volt kérdés, hogy keressem-e a következő kihívást. Tulajdonképpen 7 hónappal később már lefutottam az első félmaratonom, ami önhibámon kívül picit hosszabbra sikeredett… 23,4 km-t 02:19:14 alatt tettem meg. Utólag visszatekintve korai volt még akkor ilyen távot teljesítenem. 2016-ban még egy félmaratont (02:05:23) követően már a következő célon járt az eszem, a SPAR Maraton 30 km-es távján. Mondanom sem kell, hogy a kivitelezés egy évvel későbbre csúszott, ellenben gazdagabb lettem egy jó kis talpi bőnye gyulladással.

A korábbi cél teljesítése

A következő évben próbáltam kicsit több ésszel csinálni a dolgot. Ebben az évben is két félmaratont teljesítettem, majd júniustól kezdve heti 2 crossfit edzés, 2 rövidebb és egy hétvégi hosszabb futás – plusz egy államvizsga – mellett októberben csak legyűrtem a 30 km-es távot 03:02:51-es idővel.

Vajon mi jöhet ezután?

Azt hiszem, nem meglepő, ha azt mondom, hogy maratont akartam futni. Sajnos csak akartam. Hiába kértem edzéstervet, úgy éreztem, hogy nem arra készülök, amire én szerettem volna. Nagyjából heti 2 résztáv és egy fokozó vagy egyenletes tempójú futásom volt, emellett maradt a heti 2 crossfit edzés és még úsztam is egyszer 1-2 hetente. A 2018-as Vivicittán már sikerült ugyan lefaragnom az előző félmaratoni időmből (02:02:45), de a 2 óra alatti teljesítés (02:00:26) még mindig váratott magára. Aztán persze mivel nem bírtam ki, hogy ne vegyem a kezembe az irányítást, sikeresen belehajszoltam magam egy újabb sérülésbe. Ekkor úgy éreztem, mintha talán el is vesztettem volna a futásba vetett hitem, mintha a testem cserben akart volna hagyni (miközben tudom, hogy mindezt csak magamnak köszönhettem). Ezt követően gyakorlatilag 2018. augusztus közepétől nem futottam rendszeresen, kb. havi 10 km-t sikerült a lábaimba tenni januárig.

Ez a nekem való edzésmódszer?

Sok jót hallottam a pulzuskontrollos edzésekről és mindenképpen ki szerettem volna próbálni. Januárban láttam a Plandurance Facebook oldalán egy Vivicittára felkészítő akciót. Mivel úgyis tervben volt a „Vivi”, úgy gondoltam, most vagy soha! Izgatottan vártam az első konzultációt, ahol Gergő rögtön vázolta, hogy heti hány edzés az, amivel fejlődni fogok, és amivel az ez évi fő versenyemen jól teljesíthetek. Tudtam, hogy az elején nagyon nehezen fogom viselni a lassú tempót. Bevallom, van, hogy unom és van, hogy nincs kedvem, de csak egy dologra tudok gondolni ilyenkor, hogy miért vagyok ott és miért csinálom ezt. Van egy célom, amiért megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni. Szóval… zsebre tettem az egóm és tűrtem a 7 perc feletti ezreket. Heti 3 edzéssel indultunk, mivel sajnos hónapok maradtak ki, egy hónap után már 4 edzéssel folytattuk. A tempóm javult ugyan, bár egy idő után rájöttem, hogy teljesen értelmetlen ezt figyelni. Nem igazán tudtam mire számíthatok a Vivicittán. Bíztam Gergőben és tudtam, hogy most már meg kell lennie annak a 2 óra alatti időnek…. és így is lett. Az új félmaratoni PB-m: 1:49:59.

Mit adott nekem a pulzuskontroll?
• A kulcsot a sérülésmentes készüléshez.
• A folyamatos fejlődés lehetőségét.
• Magabiztosságot az edzések és versenyek során.

Összehasonlítás:

20182019
·    heti 3 futóedzés (ebből 2 résztáv)·    heti 3, majd 4 futóedzés (pulzuskontroll)
·    heti 2 crossfit edzés·    heti max. 1 crossfit edzés / törzserősítés
·    heti 1 úszás·    testsúly: 52 kg (jelenleg)
·    testsúly: 58 kg·    165 cm
·    165 cm 

(A súlyomat az étkezésem megváltoztatása is nagyban befolyásolta, nem csak az edzéseimben történt változások 😀 )

“A Plandurance atomjaira szedte a korábbi formámat” – interjú Sáringer-Kovács Szilviával, UTH bajnokkal

Közel 10 nappal ezelőtt, június 9-én rajtolt Szentendréről a legrangosabb magyar ultramaratoni távú terepfutóverseny, a Salomon Ultra-Trail®  Hungary. A verseny 4 távja közül, a  84 km-es Szentlászló Trail indulói között ott állt Sáringer-Kovács Szilvia, a Plandurance futója, Lőrincz Olivér sportolója. Ez a táv 2 km híján olyan, mintha az ember Budapestről futva menne Kecskemétre, szóval nem kis teljesítményről beszélünk.  Szilvi 10:14 versenyidővel 1. helyezést ért el kategóriájában. Hogyan dolgozott meg a sikerért és hol kapcsolódott be a Plandurance? Szilvi elmesélte nekünk.

Mikor és miért kezdtél futni?

“2015 júniusában kezdtem el futni egy ismerős anyuka invitálására. Pár hét után azt vettem észre, hogy a vele lefutott 3-4 km után kezdtem csak igazán élvezni a futást, így minden edzésre ráhúztam még 2-szer ennyit. Később már csak egyedül futottam, akkor még többnyire aszfalton.

Azon a nyáron megláttam egy plakátot, egy augusztusi félmaratoni versenyt hirdetett, ami egy aszfaltozott erdészeti útra volt kijelölve.  Alig pár hetem volt a felkészülésre, ami abból állt, hogy lefutottam 3-szor 10 km-t egy héten.  Verseny előtt soha nem futottam 15 km-nél többet, de ennek ellenére nem éreztem azt, hogy ne tudnám sikeresen teljesíteni.  Végül iszonyú hőségben 1óra 58 perc alatt abszolváltam a 21 km-t. Úgy éreztem, ideálisabb körülmények között, könnyebb pályán képes vagyok ennél jobb időeredményt elérni, ezért gyorsan beneveztem a Wizz Air félmaratonra, amit már 1 óra 52 perc alatt teljesítettem. Majd felfedeztem egy remek terepfutó sorozatot a Bakonyban, ahol be is kezdtem egy Bakony teteje hegyi félmaratonnal.  Jóval keményebbnek éreztem, mint az aszfaltos futást, mégis többet adott, itt szerettem bele a terepfutásba. Innentől szinte az összes itteni versenyen részt vettem.  2018-ban meg is nyertem ezt a sorozatot, közben már kipróbáltam magam nagyobb versenyeken is és ezeken is már dobogós, vagy dobogóhoz közeli eredményeket értem el (Mátrabérc, Szentendre Trail, Szent László Trail 4. hely, Panorámafutás a Zemplénben, Szőlőskör 2. hely stb., 2019-ben Vértes Trail 2. hely, Mátrabérc 3. hely, Szent László Trail 1. hely.) Most egy ausztriai (Kalser Tauern Trail) 50 km-es versenyre készülök. “

Hol ismerted meg a Plandurance-t?

“Internetes hirdetés által ismertem meg a Plandurance-t. Régóta érdekelt a pulzuskontrollal való edzés, ezért külön örültem a lehetőségnek, így belevágtam.”

Milyenek voltak az első élményeid a Plandurance edzésterveivel?

“Őszintén, atomjaira szedte, lerombolta a korábbi formámat. Nagy türelmet kívánt tőlem, hogy azokon az emelkedőkön, ahol korábban futottam, a pulzusom értékét figyelembe véve gyalogoljak. Mégis esélyt adtam ennek az edzésmódszernek, arra gondoltam, hogy inkább ez a megfelelő edzésterhelés a szervezetem számára.”

Mennyi idő után kezdted érezni a fejlődést?

“5-6 hónap után éreztem jelentősebb változást, amikor kedvenc dombjaim megfutása alkalmával egyre kevesebbet kellett gyalogolnom, miközben tartottam az előírt pulzus értéket. Pozitívumként említeném azt is, hogy könnyebben ment egy-egy edzés vagy verseny után a regenerálódás is. Továbbá állandó időhiánnyal küszködve nem mindegy, hogy a családtól elvett időt mennyire tudom hatékonyan kihasználni, ebben segített a személyre szabott edzésterv.”

Hogyan tudod összeegyeztetni a családot és az edzéseket? Hogyan támogat a családod?

“A családom mindenben támogat, másképp nem is lehetne csinálni. Hétköznap igyekszem akkor megoldani az edzéseimet, amikor a család többi tagja (a gyerekek 6 és 8 évesek, és a férjem) atlétikaedzésen vannak. Általában ott vannak minden versenyen, amik egyben közös kirándulások is. A két kisgyerekem így eljut olyan helyekre, ahova amúgy biztosan nem mennénk.  Közben a férjem is el kezdett futni. “

Mi a mottód?

“Nincs mottóm. A futás az csak futás.”

Mit tanácsolnál kezdő futóknak?

“Legyenek türelmesek magukhoz, kitartó munkával jönnek majd az eredmények. Az edzések elvégzése mellett fontosnak tartom még az egészséges táplálkozást illetve a megfelelő regenerációt, nyújtást, erősítést is kiemelném.”

Legyél Plandurance-es Te is és fejlődj úgy, mint a bajnokok!

Kimásztam a gödörből, létra nélkül

Bemutathatom neked az Ultrabalaton legidősebb teljesítőjét? Aki a Plandurance egyik legnagyobb büszkesége, és akinek én segíthetem a felkészülését! Ő Krausz István. 1952.06.01-én született. Igen, jól számolod, hogy 67 éves lesz a napokban. A négyunokás boldog nagyapával az Esztergomi Futóművek ASE tagjai vagyunk. 2011-ben kezdtünk mindketten versenyezni. Emlékszem a napra, mikor az első 10 km-es versenyére nálam regisztrált, és arra, hogy mennyire izgult. István miatt, az életkorából adódóan mindig jobban aggódom, mint a többi futó miatt. Most is volt izgalom bőven. Mikor Badacsony dombjain bringával utolértem, elmesélte, hogy: “Szia Zsuzsikám, képzeld, éppen most másztam ki a gödörből, létra nélkül. Hirtelen szédülni kezdtem, majd le kellett üljek kicsit, úgy éreztem elájulok. Máténé Varjú Edit, és kísérőcsapata, Bogárdi Szilvi és férje kérdezték, rendben vagyok-e, nagyon sápadt lehettem ott a földön ülve. Már épp mentőt akartak hívni, mikor szóltam nekik, hogy nem kell ide orvos, semmi bajom.” Ebből az állapotból, ami egy klasszikus eléhezés, vércukor-leesés lehetett, István felállt és újra elindult. 190 km-ig tudott egyenletesen lassulva futni, majd onnan egyre több gyaloglással, de szépen teljesítette a kitűzött célt. Hihetetlen erő van ebben a mosolygós, mindig jókedvű emberben. Köszönöm kísérőjének, Szilasi Istvánnak, hogy végig vigyázott rá. Nélküle nem sikerült volna. Amikor egy versenyen úgy érzed, hogy nincs tovább, mert elfogyott az erőd és nem tudsz tovább futni, akkor jusson eszedbe István, motiváljon és inspiráljon téged is! Meríts erőt belőle! Én viszem magammal a fejemben és a szívemben a Spartathlonra és szükség esetén előveszem majd. István eredményeit itt tekintheted meg bővebben! Hajrá!

Sikersztori, amit Te is követhetsz – Szikra László története

Sportolóink sikerei és visszajelzései nagyon fontosak számunkra, mert ezekből tudunk tanulni és folyamatosan fejlődni. Nekünk a legnagyobb öröm azt látni, amikor Ti is elkezditek tapasztalni a rendszeresen végzett edzések eredményeit. Ezek a pozitív hatások már 1-2 hónap után megmutatkoznak, de végső soron az a legfontosabb, hogy az általatok kitűzött, egyéni célokat érjük el a közös munkával és, ha arról van szó, a versenyeket is minél jobb eredményekkel zárjátok.

Ebben a cikkben szeretnénk nektek bemutatni Szikra László sportolónk történetét, hogy miként jutott el 6 km-től egészen a Balboa kör sikeres teljesítéséig.

Mi is az a Balboa kör?

Egy olyan terepfutó útvonal, ami a Fenyőgyöngyétől indul egészen a Jánoshegyi kilátóig, majd onnan vissza a kiindulási pontig. Ez összesen egy 19 km-es útvonal, amely egyben tartalmaz 860 m szintemelkedést is.

Laci edzéstörténete

Laci tavaly áprilisban kezdett el velünk készülni. A közös munka elkezdésekor 6 km-t tudott egyben, megállás nélkül futni. Ezt többnyire magas intenzitású edzésekkel sikerült elérnie, amelyek miatt gyakran tapasztalt húzódásokat, kisebb sérüléseket. Az edzéseiben nem volt rendszeresség, illetve kellő motivációja sem volt, hogy hetente többször elinduljon futni.

Mint minden futónk esetében, a jelentkezést követően egy tesztfutás segítségével határoztuk meg Laci pulzuszónáit. Ezután már a saját, egyéni keringésének megfelelő terheléssel tudtuk elkezdeni a közös munkát. Az edzésmódszerünk alapja, hogy a sportolóink az edzéseik nagy részét a második zónában végzik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy alacsonyabb intenzitást kérünk az edzéseken, mint amint a legtöbb futó megszokott. Ennek köszönhetően a sérülésveszély csökken és az edzések elvégzésekor sem tapasztalható légszomj, oxigénhiány, esetleg hányinger, de a folyamatos fejlődés garantált.

A legtöbb kezdő futó esetében már heti 3 edzés elegendőnek bizonyul a fejlődéshez. Laci esetében az első 2 hónapban heti 3 edzése volt és átlagban 2 és fél órát futott hetente, ami nagyságrendileg heti 20 km távnak felelt meg. Ezt követően 4 hónapig heti 4 edzést írtunk, mert úgy láttuk, hogy ideálisabb lesz a fejlődés az edzésnapok emelésével. Ezekben a hónapokban a heti edzésmennyiség már 30-40 km között volt. A téli időszak előtt Laci kérésére lecsökkentettük a heti edzésnapok számát 3-ra. Nagyon fontos a közös munkánkban az edző-sportoló kommunikáció! Megértjük, ha a futóinknak nem fér bele egész évben a heti 4 edzés, ezért ilyen esetben alkalmazkodunk a kérésnek megfelelően. Ennek a 4 hónapos, heti 3 edzéses felkészülésnek a végén sikerült végül Lacinak 2 óra 16 perc alatt lefutni a 19 km-es távot (+860m).

“2-3 hét után már stabilabban edzettem”

Plandurance (P): Mi volt a legnagyobb változás, miután elkezdtél velünk edzeni?
Szikra László (Sz.L.): A tesztfutás elvégzése után megkaptam az első edzéseket és nagyon nehéz volt tartani a megadott pulzust. Úgy éreztem, alig futok. Ha a pulzus miatt még egy kicsit lassítanom kellett volna, akkor az szerintem már gyaloglás lett volna. A másik változás, hogy rendszeresek lettek az edzéseim.

P.: Mennyi idő után éreztél fejlődést az edzéseiden?
Sz.L.: 2-3 hét után azt vettem észre, stabilabban tudom teljesíteni az edzéseket, már egyáltalán nem kell belegyalogolnom, mert nem szökik fel folyamatosan a pulzusom. Később a tempóm is egyre javult.

P.: Hogyan érezted magad az edzéseken?
Sz.L.: A korábbiakhoz képest teljesen más érzéseket tapasztaltam. Régebben kimerültem az edzéseken, ez elmaradt.

P.: Milyen volt az első verseny, amire velünk készültél?
Sz.L.: Az edzésterv elkezdése után 3 hónappal mentem el egy 10 km-es Spartan versenyre. Azt éreztem, hogy sokkal több erőm van futni. Ezen a versenyen hittem el igazán, hogy ez a módszer tényleg működik. A másik változás, hogy a verseny után 1-2 nap alatt regenerálódtam, sokkal könnyebben ki tudtam pihenni magam, mint régebben. Nem éreztem olyan szintű fáradtságot másnap. Sőt, most februárban a Balboa körön is részt vettem. Azelőtt még soha nem futottam 19 km-t egyben, sem pedig 800 méter feletti szintemelkedést egy versenyen. Ennek ellenére csak a combomat éreztem egy-két napig, semmi egyéb fájdalmat.

P.: Folytatod a munkát?
Sz.L.: Biztosan, jöhet a következő kihívás!

Ennyit számít 10 hónap

Bekereteztük nektek a legfontosabb adatokat, melyekből egyértelműen látszik a fejlődés. A megfelelő edzéseknek köszönhetően Laci pulzusa közel azonos, miközben sebessége jelentős mértékben növekedett. Ezt a nagyobb sebességet ráadásul 20 perccel tovább tudja tartani.

      2018. április – 30 perces tesztfutás

2019.02.23. – 50 perces tesztfutás

Laci története kiváló példa arra, hogy megfelelő edzéstervvel és kellő kitartással folyamatos fejlődés érhető el. Azért fontos a kitartás, mert az edzettség nem tud kialakulni egyik napról a másikra. A fent látható két kép között 10 hónap telt el és ez idő alatt szinte az összes előírt edzését elvégezte. Ennek köszönhetően a befektetett munka halmozódva fejti ki a hatását, így a rendszeresség elengedhetetlen feltétele a sikernek.

AKCIÓ: Kedvet kaptál a közös munkához? Szeretnél úgy fejlődni velünk, mint Szikra Laci?

Kattints ide és próbáld ki velünk a közös munkát!

Címlapkép:  donrazzino.hu