Fele se tréfa

Na kérem, már el is röppent az EHG (Első Hivatalos Gömbvillám) program első fele és nekem meg arról kellene írnom a betervezett menetrend szerint, hogy mennyire hatalmas nagy baromság odafigyelni a facebook, insta, tiktok, snepcset, meg mifaszokra és abból meríteni az önértékelést, meg a reflexiót, bármit is jelentsen ez.

Én meg arra gondolok, hogy azért vannak ezek a kurva profin megszerkesztett szerkesztőségi cikk ívek, hogy egy nagy sóhajjal a jobb kezemmel a bal vállam mögé hajítsam és végül arról beszéljek, amiről én akarok. Rólatok.

Szóval az van, hogy az elmúlt egy hétben aránylag sok Gömbivel (akarom mondani, Gömbvillám Programban Résztevő A Kanapéról Felállított Kezdő Futóval) beszélgettem és arra gondoltam, hogy hasznosabb az ezeken a konzultációkon felmerült 5 leggyakoribb kérdést közszemlére tenni, hátha másnak is hasznos lehet.

Mit látsz ebben a hat hétben, mit mutatnak a számok? Fejlődtem?

Nagy levegő. Elmondom, hogy hat hét alatt mennyit foglalkozz az adatokkal, tempókkal, pulzussal, matek buzulással: nullát, semmit, lófaszt se!

Mivel foglalkozz inkább?

Fittebb vagy? Jobban érzed magad? Fiatalabbnak érzed magad? Azt gondolod, hogy jó dolog, hogy belevágtál? Azt gondolod, hogy a következő osztálytalálkozón a top3 csaj/csávó között leszel? Azt gondolod, hogy a tányér szélére toltad a régi énedet, hogyha nem indulunk el, akkor nem tartanál itt?

Na ugye. A többi csak buzulás, meg matek, majd ráérsz a számokkal játszani a sokadik és a sok plusz egyedik félmaraton között. Addig csak élvezd! Élvezd, hogy élsz, élvezd, hogy visszajöttél, élvezd, hogy úton vagy oda, ahova már évek óta el akartál indulni. Fuss, élj, és rajzolj pöcsöt a plakátra! 

Annyira faszán megy már az egész, hogy nem bohóckodom én ezekkel a babatávokkal, inkább duplaannyit futok és vigye az ördög pihenőnapokat, ha azokon a napokon is futogatok csak a saját örömömre, az nem baj ugye? 

Persze, hogy nem baj, sőt kifejezetten örülni fog az ortopédorvosod, gyógytornászod és a gyógyszerészed, hogy hozod a nagy zsét és lepakolod a recepción, mert megsérültél. Aztán meg majd a kedvenc kanapéd is boldog lesz, hogy pár hét után visszatértél és lehet, hogy soha nem indulsz újra.

Az igazság az, hogy a futás egy veszélyes játék, sikerélményt, fejlődést hoz, nagyon gyorsan visszajelez, hogy te vagy a legkirályabb, de éppen ez az, ami miatt nagyon veszélyes is. Csak mennél, futnál, csinálnád, a több jobb. Pedig nem.

Ha nem adsz pihenőidőt a testednek, akkor az edzéssel csak stresszt viszel be és a sok edzésinger akkora stresszt okoz, ami sérüléshez vezet. Egy amerikai kutatás szerint a kezdő futók 70%-a három hónapon belül megsérül. Szóval csak ésszel és tessék követni az edzéstervet. A pihenőnapok legalább olyan fontosak, mint az edzéses napok. Bármilyen furcsa is.

Tologathatom a napokat?

Tologasd a napokat, most még nem halálfejes hiba, de éppen a második pont szerint ne legyen egy kedd, csütörtök, szombati edzéshétből péntek, szombat, vasárnap.

Törekedj arra, hogy a futós napok és a pihenős napok ritmusa megmaradjon. Ha a keddi edzés leves, akkor told át szerdára, de akkor told az egész hetet és legyen szerda, péntek, vasárnap, hogy csütörtök, szombat és hétfő pihenőnap tudjon maradni. Amíg csak három edzésed van, addig van egy kis szabadságod ebben a tekintetben.

Dimbes-dombos környéken lakom, hogyan tudom tartani az edzéstervet?

Egészen pontosan úgy, mintha nem dimbes-dombos helyen laknál. A pulzus legyen a szentírás, az egyetlen adat, amire figyelsz. Nem baj, ha emelkedőn sétálsz, nem baj, ha egyáltalán nincs futómozgásod egy edzés alatt.

A lényeg a pulzus.

A lejtőkön viszont ne figyeld a pulzus, főként egy intenzív részen ne. Ne akard lefelé megfutni a magasabb pulzusra kiírt edzésszakaszt. A lefelé szakaszokon csak a biztonságos és lehető legimpaktmentesebb futásodra törekedj, ne csapkodd a lábad. Ha lehet, akkor éppen ezért olyan pályát, útvonalat válassz, ahol az edzések intenzívebb része inkább emelkedőre esik.

Lehet-e bringáznom, crossfiteznem, lovagolnom, spinningelnem, ha igen, mikor?

A keresztedzés nagyon fontos és mindenféleképpen támogatjuk, de! A 2-3 pontok alapján már sejtheted, hogy nagyon laza, átmozgató keresztedzés mehet csak és az is csak a futásaink pihenőnapjain. Hétfő, szerda, péntek, vasárnap.

Ha lehet, akkor a keresztedzésen is viselj pulzuspántot, hogy ha konzultálunk, akkor edzőink meg tudják nézni, hogy az adott keresztedzés valójában mekkora edzésinger a szervezeted számára.

A másik üzenet, amit át szeretnék adni, hogy ha eddig nem csináltad, akkor please, ne most kezdd el, ne akarj egyszerre két legyet üldözőbe venni, mert akkor jó eséllyel egyiket sem kapod el. Előbb épüljön be a futás az életedbe és utána majd ráérsz más sportokon gondolkozni.

+1, de ez nem kérdés, csak egy észrevétel

Az elmúlt hetekben olyan hideg napokat éltünk át, amik már nagyon régen voltak. Eközben este 8 után kijárási tilalom van. Minden adott ahhoz, hogy tök valid mentséget találj magadnak arra, hogy ne fuss. Még vitatkozni sem tudna veled senki.

Ennek ellenére, hihetetlen, hogy mennyire zöld naptárakat láttam, sehol egy kihagyott edzés, sehol egy elsumákolt hétvégi hosszú.

Nagyon nagyon büszke vagyok rátok! Így sok év tapasztalatából mondom, hogy azokkal a sportolókkal lehet sikereket elérni, azok a sportolóink fejlődnek a legjobban, akik így állnak hozzá a futáshoz és az edzéstervhez! A többi meg majd csak jön,úgy, hogy észre sem veszed.

Zárásképp

Még annyit hadd mondjak el, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel március 1-jén indul az újabb turnusunk, és van még pár helyünk, így ha te is szeretnél csatlakozni a lelkes kicsi Gömbvillámok közé, akkor péntekig még belevághatsz.

Szerző
Nem tudsz még
30 percet futni?

Jelentkezz már most,
 2022. januári
ingyenes Gömbvillám
turnusunkba!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Vivicittán szeretnél futni?

10 hét alatt felkészítünk!
Keresd meg a számodra megfelelő edzéstervet ingyenes
terveink között! Legyél PlanduranceClub tag!

nap
óra
perc
mp
Sajnos a jelentkezés lezárult.
Saját edzővel, egyéni edzéstervvel készülnél?

Szakmailag képzett, tapasztalt edzőink egyénileg
foglalkoznak veled, egyaránt figyelembe véve életedet, edzettségi állapotodat és céljaidat.

Sportolóink írták

Mi szeretjük a sütiket, akkor is, ha azok követnek minket! :-)
A sütik biztosítják ugyanis a weboldalunk hatékony működését, és azt is, hogy a marketingünk korszerű legyen. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Éppen ezért cookie-kat ("sütiket") és más követő megoldásokat használunk,  bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, például Facebooknak vagy a Google-nek, ha hozzájárulsz a [Mindet elfogadom] gombra kattintással.
Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az Adatvédelmi beállítások linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Most pedig arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!

A weboldal rendszerének működéséhez szükség van különböző beépülő modulokra és megoldásokra. Ezekhez tartozó sütiazonosítók találhatók itt.

wordpress_gdpr_allowed_services Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_allowed Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti wordpress_gdpr_cookies_declined Szolgáltató: plandurance.hu Harmadik fél: - Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése. Elavul: 6 hónap Típus: HTTP süti

Összes tiltása
Összes engedélyezése