Kockás abrosz, mentes víz és almáspite

Szóval az van, hogy ülök itt a kockás abrosz mellett és szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba. Sőt, ha már itt tartunk, akkor még a poharat is beteszem a mosogatógépbe fejjel lefelé, ahogy illik és a kristálytiszta pohárba öntöm a kristálytiszta vizet, hogy tiszta legyen, amit mondani akarok.

Legyél Te is Gömbvillám

Tudsz megállás nélkül futni 30 percet? Ha még nem, akkor ne félj, nem vagy egyedül! A tavaly tavasszal meghirdetett és nagy sikert aratott #fittmaradok kampány után most a teljesen kezdő futókra fókuszál a Gömbvillám program.

4 tipp, hogy megúszd az ünnepeket plusz kilók nélkül!

A karácsonyi ünnepi időszaknak nem a diétáról kell szólnia, ugyanakkor a mértékletességre, mint mindig, ebben az időszakban is célszerű odafigyelni. Az ünnepek alatti kontrollvesztett étkezésekkel ugyanis könnyen felszaladhat pár felesleges kiló.

Mire jó az L-karnitin?

Az l-karnitin egy természetesen előforduló aminosav származék, amelyet gyakran fogyasztanak étrendkiegészítőként, általában azzal a céllal, hogy a fogyást elősegítse. A kiegészítőkkel kapcsolatos népszerű állítások azonban nem mindig egyeznek a tudományosan bizonyított állításokkal. Ezért is született ez az írás, hogy átfogó és tudományosan alátámasztott képet kaphassatok a szervezetben betöltött szerepével és hatásával kapcsolatban. Mi is az az l-karnitin? […]

A hónap plandurenszere: Brindus Lajos

Új sorozatot indítunk, és ezentúl minden hónapban megismerhetünk egy vérbeli plandurenszert, egy olyan sportolót, aki kitartása, szorgalma, és eredményei okán minden futó számára példakép lehet. Most elsőként Csatáry Kristóf tanítványát, Brindus Lajost és az ő történetét mutatjuk be, aki hónapról hónapra bebizonyítja, hogy soha nem késő elkezdeni, hiszen 50 felett is bőven lehet még fejlődni, […]

Futóéletünk a világjárvány után

Több mint két hónap telt el a koronavírus miatti intézkedések bevezetése óta. Fokozatosan kezd az élet is visszarendeződni a normál kerékvágásba, egyre több munkáltatónál visszatérnek a dolgozók a home office-ból, kezdenek megtelni az irodaházak is élettel, újranyitnak a vendéglátóhelyek. A járvány kezdetekor rengetegen kényszerültek otthoni munkavégzésre, ami sokaknak újdonságot jelentett. Ki kellett alakítani egy teljesen […]

1 híján 10 – Túlsúlyos vagy? Ülj le mellém, valamit mondok

Kilenc év. Egy híján 10. Jövőre nagy bulit csapunk, mert 2011. április 29-én döntöttem úgy, hogy blogot indítok arról, hogyan változtatta meg a futás az életemet addig. Arra legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy az csak a kezdet és 9 évvel később itt leszünk. Itt, Európa egyik legnagyobb istállójában, ahol futók százai dolgoznak az egészségesebb, boldogabb […]

Hogyan leszel a futástól fittebb, gyorsabb, vékonyabb?

Egy korábbi posztban megpróbáltam bemutatni az alapfogalmakat, írtam arról, hogy mit is jelent a szervezetünknek, amikor elmegyünk egyet futni. Hogyan borítja fel egy futóedzés a szervezet nyugalmi helyzetét. Volt szó a szuperkompenzációról, az alul -és túledzésről, tessék belekattintani, onnan folytatjuk. A posztot azért is szerettem volna megírni, mert nagyon-nagyon gyakori kérdés az futóimtól, hogy miért […]