Újrakezdés és visszatérés! Sokszor végigcsináltam, veled is menni fog!

Fiatalon volt egy elképzelésem, hogy milyen egy sportos élet. Ma már tudom, hogy a legszebb, legvadabb, legszínesebb elképzeléseim sem közelítették meg a valóságot!

Mini él(etlen)sportolói karrierem

Ha valaki a sportban találja meg a hivatását, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy amióta csak megtanult járni, a sportban sikeres. Saját példám is igazolja, hogy nincs feltétlenül így és igenis, felnőtt kezdőként is jöhetnek a sikerek - legyen az versenycél vagy az aktív, sportos életmód. Oviban még kicsi voltam és lassú, viszont konokul kitartó, ezért szüleim testnevelés tagozatos iskolába írattak és úszni kezdtem. Töretlen lelkesedéssel fogadtam minden kihívást, edzést, de korosztályomhoz képest nem voltam sem gyors, sem erős. Mindezek ellenére éveken át versenyeztem, kisebb rendezvényeken dobogóra is állhattam, rendre a második voltam. De a legtöbb korai szép emlékem mozgáshoz kötődik. Emlékszem a hajnali edzésekre, a kinti medencénél a fejünk felett repkedő varjakra, a véget nem érő nyári hetekre az uszodában. A testenevelés órák újabb és újabb feladataira. Soha sem tudtam, hogy hány kör van még hátra, meddig kell még kitartani.

Fiatalon is a kihívásokat keresve

Majd a versenyúszós évek végetértek, lezárult ez a korszak és a teljesítménytúrák kerültek előtérbe, úgy gondolom ezek nagyon jól megalapozták az állóképességemet. Mivel nem voltam kiemelt sportoló, nem számított és úgy tűnt, az én életemet nem a sport fogja meghatározni. A gimis években kedvteléből mindenféle sportágban kipróbáltam magam, még boxolni is jártam és versenyeztem az első magyarországi FitKid versenyeken. Most felnőtt fejjel, sportolóként és futóedzőként visszagondolva nem is értem, hogy a gimis ökölvívó edzések futásain, hogy nem kaptam rá jobban az ízére, hiszen mindig nagyon élveztem. Sőt, különösen télen! Imádtam, amikor pólóban futottunk és kipirultunk a hideg levegőn! Szóval ott már sejthető lett volna valami, de ugye, fiatalság...

Feleség és anya lettem

Egyetemistaként kikapcsolódás gyanánt spinning edzésre és konditerembe jártam. Ha szemfüles vagy láthatod, hogy úszással kezdtem, majd futottam, aztán szépen lassan a kerékpár is felkerült a palettára. Gyönyörűen haladtam a triatlon felé vezető úton, csak, akkor még nem tudtam. Férjhez mentem és a nászutunkon keresztül-kasul bebarangoltuk a Mecseket. Emlékszem az erdei túrákon mindig tátott szájjal néztem a terepfutókat, de akkor még nem gondoltam volna, hogy egyszer ez a sportág is a munkám része lesz. Férjemmel a családalapításra koncentráltunk. 2008-ban édesanya lettem. Nagyon vártam, mert tele volt kihívásokkal. Szerettem volna fitt és energikus maradni. Elkezdődött a csajos sportok időszaka: barátnőkkel súlyzós és spinning edzésekre jártunk. A kondiban szigorúan futópadon edzettünk, mert lehetett közben beszélgetni. Ismét szuper formában voltam és ismét egy csodás időszak vette kezdetét, 2010-ben újra babát vártunk férjemmel. Spoilerezek, aztán még kétszer (2012 és 2015-ben) kopogtatott nálunk a gólya, így négy fantasztikus kópé anyukája lehetek. Mindegyik terhességem más volt, így mindegyik alatt egészen másképp játszott szerepet a mozgás az életemben. De egy biztos volt: mindegyik után újra kezdtem, a kitartásom töretlen maradt.

Négyszeres anyukaként triatlonista és edző

Nos, életutamból láthatod, hogy a sport, mint karrier sok-sok éven át háttérszereplő volt. De mindig ott volt bennem a hiányérzet, a csodálat az aktív életet élő, felnőttként is kitartóan sportoló emberek felé. Minden szülés után újra és újra formába akartam lendülni, amikor pedig sikerült, nagyon büszke voltam magamra. Azt gondoltam, szeretnék másoknak is segíteni, megmutatni, hogy mindig el lehet kezdeni és azt, hogy milyen jó érzés ez. Elhatároztam, edző leszek, az elhatározásból pedig valóság lett. Ráleltem a valódi hivatásomra, amiért nap, mint nap örömmel kelek, ami megunhatatlan, ami folyamatos tanulást igényel, amivel példát mutathatok a gyermekeimnek és amivel már számos tanítványomnak tettem a sportot az élete fontos részévé.

Elolvasom a teljes sztorit

Hogy miben vagyok különleges?

Abban, hogy az elhatározásaimban kitartó vagyok. Tudom milyen tanulmányok és gyermekvállalás miatt visszafogni, néhány hónapra abbahagyni az edzéseket. Mindeközben megpróbálni nem elkeseredni, feladni. 

Voltak időszakok, amikor csak alkalomszerűen sportoltam, ami néha még a szintentartáshoz is kevés volt, de mégtartott a mozgás szeretetében és megalapozta a rákövetkező éveket.

Ismerem az érzést, amikor a megváltozott testedet megpillantod a tükörben. Néhány évente az én testem is folyamatosan átalakult és nem mindig tetszett az eredmény. Az érzést, hogy mennyire nehéz a korábbinál rövidebb, kevésbé intenzív edzéstervekkel eindulni. Ismerem a vágyat, ami húz az edzés felé, újra átélni a rég tapasztalt érzéseket, kellemesen elfáradni egy edzés után.

Megelégedetten elmenteni az edzés adatait. Izgatottan toporogni a rajtzónában, kimerülten, de annál boldogabban célbaérni. Újat megtapasztalni magamról, új helyeken, távokon sportolni. 

Az elmúlt években megtapasztaltam ezt a sűrűn hullámzó utat, tudom, mennyire nehéz újból elindulni, de még nehezebb azt mondani, hogy nem folytatom!

Még néhány tény a tanulmányaimról,
tapasztalataimról, sikereimről és rólam

Rendszeresen írok cikkeket, melyekből sokat tanulhatsz és szakmailag is megismerhetsz

Az élsport karrier hosszútávú következményei

Kétséget kizáróan a testmozgás a leghatékonyabb, széles körben elfogadott eszköze az egészségmegőrzésnek, az egészség javításának. Csökkenti a rák, a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, valamint a korai halálozást. Mindemellett pozitívan hat a hormonrendszerre és az agy működésére is. Igazolhatóan hosszabbá és kellemesebbé teszi az életet.
Elolvasom

Tanulj meg frissíteni!

Ahogy elindulsz a futóvá válás útján, pillanatok alatt egy egészen új világban találod magad, ahol technikai ruházatról, órákról, edzésmódszerekről és a lehető legjobb versenyzési módokról kezdesz el olvasni. Legkésőbb az első félmaratonod nevezése előtt szembekerülsz azzal a jótanáccsal, hogy ezen a távon már frissíteni kellene...
Elolvasom

Hogyan hat egymásra az alvás és az edzés? – Avagy aludj eleget és jól a fejlődésért!

Életed egyharmadát alvással töltöd, ami igen nagy idő – néha pazarlásnak is tekintheted, de ha belegondolsz, talán jó oka van, hogy ilyen sok időnk megy el rá. Ha megismered a folyamatokat, amelyek ilyenkor lejátszódnak a szervezetedben, könnyebben elfogadod, hogy mégiscsak jó ez így. Bármi is a célod, egészséges, kiegyensúlyozott, terhelhető legyél, az alvás kulcsfontosságú.
Elolvasom

Edzőként rengeteg újrakezdőnek segítettem az elindulást, olvasd el hogy érzik magukat

Hogyan fogunk együtt dolgozni?

2. Beszélünk, megismerkedünk

A közös munkánk első lépése a "welcome hívás" az első edzői konzultáció, ahol megbeszéljük a kiinduló állapotodat. Mi a célod, heti hány alkalommal és milyen időközönként tudsz edzeni, milyen munkahelyi, családi limitációid vannak.

3. Lefutod a tesztfutást

A számodra legideálisabb terhelés meghatározása érdekében az első edzés az edzésnaplódban egy tesztfutás lesz. Ennek segítségével tudom meghatározni a szervezetedre jellemző, egyéni intenzitásprofilodat, ami az edzésterveid alapját fogják képezni! (Ne ijedj meg: ha még teljesen kezdő futó vagy, akkor neked más módszert alkalmazunk az egyéni jellemzőid meghatározására.)

4. Megtervezem az edzéseidet

A konzultációnk, majd a tesztfutás kiértékelése után összeállítom az életritmusodhoz igazodó edzéstervet, melynek végrehajtása számodra kényelmesen kivitelezhető.

5. Havonta feedback-et kapsz

Monitorozzuk az edzéseidet, konzultálunk és szükség esetén újratervezünk. A személyre szabott edzéstervet a havi konzultáció teszi teljessé. Ezeken a konzultációkon visszajelzést adok az elvégzett munkáról, de készülj nyugodtan kérdésekkel is!

Annyira Hiszek abban, amit csinálok, hogy két garanciát is vállalok neked!

Fejlődési-Gari-Plandurance.png

100% fejlődési garancia

Több ezer emberrel együtt tudjuk, hogy a módszer működik, ezért bátran vállalom, hogy ha az első három hónapod elteltével úgy érzed, nem fejlődtél (és az edzéseid legalább 80%-t a kiírás szerint teljesítetted), akkor a következő három hónapodban ingyen viszlek tovább.

Sticker-gari-red.png

30 napos pénzvisszafizetési garancia

Az első hónapban eldöntheted, hogy valóban úgy alakulnak-e a dolgok, ahogyan elképzelted. Ha az első 30 napod után úgy véled, szeretnéd inkább lemondani, akkor mindenfajta kötelezettség nélkül megteheted. Azt viszont megköszönjük, ha őszintén elmondod nekünk, mi az oka annak, hogy így döntöttél.

Plandurenszerként SZUPER BÓNUSZOKKAt is kapsz!

#BÓNUSZ 1:
Insider tagság, azaz belépő a szakmai könyvtárunkba
[SZAKMAI VIDEÓTÁR]

Cikkek, videók, hírek, a Plandurance háza táján minden nap történik valami. Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy olvasóinkkal és sportolóinkkal megosszuk tudásunkat, ezért hétről hétre rövidebb-hosszabb videókkal, szakmai anyagokkal csillapítjuk az arra fogékony futók tudásszomját. Mindezeket pedig az Insider Központban publikáljuk, ahol kedvedre csemegézhetsz belőlük. Természetesen mindig értesítünk is, amikor bővül a repertoár, így mindig naprakész leszel.

#BÓNUSZ 2:
PREHAB sorozat [VIDEÓKURZUS]

A futás egy remek sport, imádjuk. Imádjuk, mert könnyen beépíthető a mindennapjainkba, imádjuk, mert azonnal érezzük a fejlődést, imádjuk mert éndiőt ad, imádjuk, mert kivisz minket a természetbe. A futás okozta ismétlödő, ciklikus terhelésből azért érdemes néha kimozdulni és itt kap szerepet Simon Máté 21 részből álló videókurzusa, amelyből ellesheted a futók számára legfontosabb erősítő és mobilizációs gyakorlatokat. Építsd be ezeket a mindennapjaidba, ezek a rövid gyakorlatok akár pihenőnapokon is nagy szolgálatot tudnak tenni

#BÓNUSZ 3:
Egyéni intenzitási zónáid és alkalmazási javaslatuk [MINI E-BOOK]

Kialakítjuk számodra az optimális intenzitási profilodat és egy részletes útmutatót is kapsz ezekről. Mi az edzéstervezésben nem használunk zónákat, de ez a dokumentum segíthet abban, hogy megértsd, hogy mit miért csinálunk.

Partnereinknél kedvezményesen szerezheted be felszerelésed:

Plandurance sportolóként egyedi kedvezménnyel vásárolhatsz partnereinknél sportfelszereléseket, kiegészítőket. 

válassz csomagot

MÉG ENNYI IDEIG TUDSZ KEDVEZMÉNYESEN BEIRATKOZNI:

Havidíj 12 havi hűségprogramban

19.990Ft/hónap
Szakértő edző
Plandurance Club zárt facebook csoport
Induló konzultáció
Egyéni terhelésintenzitás profil beállítása és nyomonkövetés
Személyre szabott, heti edzéstervezés
TrainingPeaks heti edzésmonitorozás
Konzultációk száma: akár heti 1 alkalom
Újratervezés : akár heti 1 alkalom
Ügyfélszolgálati válaszidő: 48 óra
Szezontervezés
VIP partnerprogram

Havidíj

24.990Ft/hónap
Szakértő edző
Plandurance Club zárt facebook csoport
Induló konzultáció
Egyéni terhelésintenzitás profil beállítása és nyomonkövetés
Személyre szabott, heti edzéstervezés
TrainingPeaks heti edzésmonitorozás
Konzultációk száma: akár heti 1 alkalom
Újratervezés : akár heti 1 alkalom
Ügyfélszolgálati válaszidő: 48 óra
Szezontervezés
VIP partnerprogram

Havidíj 12 havi hűségprogramban

Az első két hónapban
9.990
19.990
*az előfizetési díj a két kedvezményes hónap után 19.990 Ft
Szakértő edző
Plandurance Club zárt facebook csoport
Induló konzultáció
Egyéni terhelésintenzitás profil beállítása és nyomonkövetés
Személyre szabott, heti edzéstervezés
TrainingPeaks heti edzésmonitorozás
Konzultációk száma: akár heti 1 alkalom
Újratervezés : akár heti 1 alkalom
Ügyfélszolgálati válaszidő: 48 óra
Szezontervezés
VIP partnerprogram

Havidíj

Az első két hónapban
12.490
24.990
*az előfizetési díj a két kedvezményes hónap után 24.990 Ft
Szakértő edző
Plandurance Club zárt facebook csoport
Induló konzultáció
Egyéni terhelésintenzitás profil beállítása és nyomonkövetés
Személyre szabott, heti edzéstervezés
TrainingPeaks heti edzésmonitorozás
Konzultációk száma: akár heti 1 alkalom
Újratervezés : akár heti 1 alkalom
Ügyfélszolgálati válaszidő: 48 óra
Szezontervezés
VIP partnerprogram

Havidíj 12 havi hűségprogramban

Az első két hónapban
9.990
19.990
*az előfizetési díj a két kedvezményes hónap után 19.990 Ft
Szakértő edző
Plandurance Club zárt facebook csoport
Induló konzultáció
Egyéni terhelésintenzitás profil beállítása és nyomonkövetés
Személyre szabott, heti edzéstervezés
TrainingPeaks heti edzésmonitorozás
Konzultációk száma: akár heti 1 alkalom
Újratervezés : akár heti 1 alkalom
Ügyfélszolgálati válaszidő: 48 óra
Szezontervezés
VIP partnerprogram

Havidíj

Az első két hónapban
12.490
24.990
*az előfizetési díj a két kedvezményes hónap után 24.990 Ft
Szakértő edző
Plandurance Club zárt facebook csoport
Induló konzultáció
Egyéni terhelésintenzitás profil beállítása és nyomonkövetés
Személyre szabott, heti edzéstervezés
TrainingPeaks heti edzésmonitorozás
Konzultációk száma: akár heti 1 alkalom
Újratervezés : akár heti 1 alkalom
Ügyfélszolgálati válaszidő: 48 óra
Szezontervezés
VIP partnerprogram

Ismerd meg a kollégáimat is

Lőrincz Olivér
Szia, Lőrincz Olivér vagyok, a Plandurance sportszakmai vezetője. Ultramaratoni távra specializálódott edzőként hosszútávfutók felkészülését irányítom és segítek állóképességük fejlesztésében. Jól ismerem azokat a felkészülési szakaszban elkövetett tipikus hibákat, melyeket a megfelelő szakértői háttér hiánya okoz. A sportolóimmal elért eredmények önmagukért beszélnek. A közös munka során belőled is kihozom, amire valóban képes vagy.
Tovább >
Moós Gergely
Szia, Gergő vagyok, a Plandurance társalapítója és futóedzője. Talán Dagadt Köcsögként hallottál rólam először. Azóta sokat változott az életem, hiszen sportolóból edző lettem. Szeretnélek motiválni, hogy fuss, vagy ha még nem megy, akkor se keseredj el, hanem gyalogolj! A lényeg, hogy kezdj el mozogni és ne add fel! Hidd el, pontosan tudom, min mész keresztül.
Tovább >
Csatáry Kristóf
Szia, Kristóf vagyok, a Plandurance futóedzője. Szeretnélek segíteni abban, hogy olyan edzésterv alapján fuss, ami az egyéni fittségi állapotodnak megfelelő és jól beilleszthető az életedbe is. Tudom, hogy mindennap rengeteg területen kell teljesítened, ezért hétről hétre úgy építem fel az edzéseidet, hogy az idődbe is beleférjen és a fejlődésed is folyamatos legyen.
Tovább >
Sipiczki Csaba
Szia, Csaba vagyok, a Plandurance futóedzője. A futás 30 éve az életem része. Korán magával ragadott a terep varázsa, így minden szépségét és viszontagságát megtapasztaltam. Pontosan tudom, mennyi energiát és munkát kell fektetni a folyamatos és optimális fejlődésbe. Edzőként a legkorszerűbb módszerekkel tudlak vezetni, hogy teljesítményben és eredményekben is elérhesd a kitűzött céljaidat. Te megmondod mit szeretnél, én mondom, hogy mindezt hogyan tudjuk elérni.
Tovább >
Varga Szabolcs
Szia, Szabolcs vagyok, a Plandurance kerékpár- és futóedzője. Ha munka mellett sportolsz, akkor különösen oda kell figyelned az edzéseid intenzitására és a mennyiségére, mert az idegrendszered is túlterhelődhet, ami miatt a fejlődésed megáll. Tehát, a futás nem fogja meghozni a várt eredményt. Első és legfontosabb feladatunk lesz, hogy feltérképezzük a te egyéni intenzitási zónáidat. Ennek ismeretében fogom szabályozni az edzéseid erősségét és mennyiségét. Mostantól biztos lehetsz benne, hogy jól csinálod és kitartásod meghozza az eredményt.
Tovább >
Baranyi Zsuzsi
Szia, Zsuzsi vagyok, a Plandurance futóedzője. Megmutatom, hogyan lehet fokozatosan elindulni ezen a csodálatos, önismereti, önfejlesztő, energikus úton, amit futásnak hívunk. Közös erővel kihozzuk belőled a maximumot úgy, hogy közben élvezetes lesz az utazás. Számomra a fejlődésed és céljaid lesznek a legfontosabbak, neked nem lesz más dolgod, mint követned az edzésterved.
Tovább >
Kertész Balázs
Szia, Balázs vagyok, a Plandurance futóedzője. Nagyon fontosnak tartom, hogy élvezd azt, amit csinálsz. Ha a futás a szenvedélyeddé válik, akkor az eredmények is jönni fognak. Sportolóimnak minden konzultációnál megemlítem, ne a sikert, hanem az élvezetet vadásszák. Örülök és szeretem, ha minden edzést elvégzel, de megértem, ha külső tényezők miatt ez meghiúsul. Nemcsak az edzéseidre koncentrálok, hanem a magánéletedet is figyelembe veszem. Nekem az a legfontosabb, hogy megbízzunk egymásban és a futás fontos része legyen az életvitelednek.
Tovább >
Stokinger Zoltán
Szia, Stoki vagyok, a Plandurance futóedzője. Mint a legtöbb futó, talán te is, én is úgy kezdtem, hogy a futáshoz nem kell több, mint két láb. Minden sportágban, ha szakszerűen szeretnéd csinálni, szükséged van szakemberre. A közös munka során megtanulsz futni. Megtapasztalod te is, hogy a futás örömteli és élvezetes sport. Tudni fogod, hogyan csináld jól és szuper érzés lesz a felismerés, hogy mire is vagy képes valójában.
Tovább >
Előző
Következő

Ezek a kérdések benned is felmerülhetnek

Igyekeztünk minden lényeges infót leírni az oldalon, de előfordulhat, hogy neked olyan kérdésed van, amire nem találtál választ. Éppen ezért ebben a blokkban összegyűjtöttük a gyakori kérdéseket, de ha így is bizonytalan vagy valamivel kapcsolatban, akkor írj nekünk az ugyfelszolgalat@plandurance.hu e-mail címre (igyekszünk 24 órán belül reagálni).

Annyit, amennyi az életritmusodba belefér és passzol a céljaidhoz. Ezért kezdjük a közös munkát egy beszélgetéssel, amikor arra is rákérdezünk, hogyan alakulnak a napjaid.

Ha nem akarsz, nem muszáj, mert egy okostelefon és egy bluetooth-rendszerű pulzuspánt is elég ahhoz, hogy nyomon kövessük az edzéseidet. Persze szuper, ha van teljesítménymérőd, de ezt a döntést (is) teljesen rád bízzuk.

Persze, sőt, ha bizonytalan vagy a választásban, akkor kifejezetten javasoljuk, hogy kérd ki a véleményünket.

Igen! A mai sportórákkal és telefonos alkalmazásokkal mi úgy látunk rólad minden adatot, hogy nem kell, hogy egy városban, vagy akár egy földrészen legyünk! Vannak sportolóink Kínából, Japánból, Kanadából meg persze Európából szinte minden országból.

A TrainingPeaks edzésnaplózó alkalmazást használjuk, ez egy amerikai rendszer, alapvetően a legnagyobb és legelterjedtebb sportóra márkákkal biztosan van megoldott adatátviteli kapcsolata (Garmin, Polar, Suunto), de szinte minden egyéb okoskarkötő, okosóra felé megoldották a kapcsolatot. Ha bizonytalan vagy, akkor tájékozódj a TrainingPeaks kompatibilitási listáján, vagy írj az Ügyfélszolgálatunkra és kinyomozzuk neked! https://www.trainingpeaks.com/upload/

A hűségprogramban egy éves hűséget vállalsz, amiért mi 5.000 forint kedvezményt adunk neked a havidíjunkból! Csak akkor válaszd, ha már ismersz minket, ismered az edződet, mert ha a hűségprogram ideje alatt meggondolod magad, akkor két hónap edzéstervezési díj a felmondási díj.

Igen! A hűségprogram egy éves időszaka alatt bármikor tudsz indoklás nélkül 4 hetet szüneteltetni. Hűségprogram nélkül a betegséget igazoló dokumentummal és az edződdel folyamatosan kapcsolatot tartva szintén van mód az előfizetés szüneteltetésére.

Minden hónap elején egy elektronikus számlát (PDF) állítunk ki számodra, amit banki utalással tudsz rendezni. A sportolóink nagy része rendszeres utalást rögzített a banki rendszerében, neked is ezt javasoljuk!

Ha hó közben indulunk, akkor az első hónapra egy időarányos számlát állítunk ki részedre.

1/3. lépés
0%
1/3. lépés
0%
1/3. lépés
0%